Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-09-01 / 35. szám

nól fogva a vallás-erkölcsnek, mint külön tantárgynak előadásához határozottan ragaszkodnak. Mert habár a lelkész sok tekintetben befolyást gyakorol is az iskolára s főleg annak szellemére, mégis a szó legkitűnőbb értelmében a tanitó van hivatva arra, hogy a gyermekekkel naponként és folytonosan érintkezve, kezében tartsa az ifjú nemzedék érzületét; — mért ne adjuk meg tehát neki azt az alkalmat, hogy nem annyira az ő, mint inkább az egyház érdekében elhintegethesse ezen érzületbe az isteni félelem magvait. A néptanító tanulmányozza a leendő népet, az egyház úgy, mint a haza jövőjét akkor, midőn vizsgálja a nép gyermekének lelkületét, hajlamait, képességeit s tanuja azon alkalomszerüleg ki-kirívó félszegségeknek, a melyeket a családi tűzhelytől áthoz magával az iskolába, s igy bizonyára a néptanító az, a ki nem általában a gyermekkorhoz, hanem specialiter a gyermek egyéniségéhez képest is legjobban tudhatja azt, hogy hol, mely irányban és mily módon kell hatni a gyermek érzületének Istenhez való vezetésére. S hogy valamely fogalom a gyermek szellemi látkörén belől kellő világításba helyeztethessék, oda a tanitó részéről az elméleti tanulmányozás mellett főleg a nevelés és tanításban folytonos gyakorlás által szerzett ügyesség bizonyos mértéke okvetlen megkívántatván, általában elmondhatjuk, hogy a nem annyira a leendő, mint iukább a már meglett néppel foglalkozó lelkész az utóbbi oktatásában nyerheti el munkásságának legszebb koronáját. Nincs nehezebb a kis nép tanításánál; az ügyes egyház-kormányzó, a szakavatott, kitűnő lelkész mind a mellett, hogy "ily szép tulajdonokkal ékeskedik : kérdés, hogy tudja-e avatott kezekkel érinteni a viaszként lágy gyermeki kebel szentélyét, midőn a láthatatlan Istenhez való viszonyt akarja vele megismertetni ? Kérdés, megtalálta-e már azt az Áriádnéfonalat, a melyen nem a nagyobb bűnösökhöz jut, hanem a melynek segítségével a kis gyermekek ártatlan szivéhez hozzá férhet ? Felteszszük, hogy vannak a lelkészek között is ilyen, a kis gyermekekkel is ügyesen foglalkozni tudó egyének, különösen azok, (mert a theologiá tanfolyama alatti katechizálgatás hamar feledésbe megy) a kik mint magán nevelők bizonyos éveken keresztül a mostoha sors által önfentartásra levén utalva, a gyakorlati tanítás terén kellő ügyességet sajátítottak el maguknak, s a mi fő, mint lelkészke pok is a tanitó helyett bizonyos tantárgyak elvállalásával felhasználták az alkalmat ezen ügyesség tovább fejlesztésére. Felteszszük ezt és meg is engedjük. De tudjuk azt is, hogy a tanítótestületben akadnak számos oly egyének, a kik a vallás-erkölcstan tanítását kelletlenül, kényszerítve, gépies hidegséggel teljesítik — hit nélkül. S igen természetes, hogy az eredményen meglátszik, miszerint a közöny és hitetlenség nem tudott életet önteni vallás-erkölcsi előadásukba, az istenségre vonatkozó abstract fogalmaknak pedig egyszerű odavetésében ós utánmondatásában — nincs eredmény, csak rombolás. Mi természetesebb tehát, mint az, hogy az egyház az ő legdrágább kincsének: a vallás-erkölcsnek tanítását kivegye az ily illetéktelen kezekből s letegye annak kezébe, a ki tanitására hivatva van; átadja a lelkésznek, a ki, habár nem a legjártasabb is a tanítás gyakorlásában, de megvan benne az, a mi legfőbb, a mi nélkül játék űzetik a legszentebbel, a mi nélkül a vallás-erkölcs-tanitás nemcsak hiába való üres frásis, hanem a legtöbb esetben kártékony is, — megvan benne a hitélet, a vallásos meggyőződés. Nem az tehát a dolog eleje és veleje, nem az a kérdés lényege, hogy ki tanítsa a vallás-erkölcstaut, hanem az, hogy tauittatik-e ugy, a mint kell a vallás-erkölcstan a népiskolákban? A ki roszul tanítja, vétessék ki annak kezeiből akár lelkész, akár tanitó legyen az s bizassék arra, a ki jól tanítja, akármelyik legyen a kettő közül. Ellenkezőleg, a ki jól tanítja, a cél el van érve, — mit kérdezgetjük, ki az ? A legroszabb eset, a mi előfordulhat valamely szerencsétlen gyülekezetben, ha a tanitó vagy hitetlen, s így nem illetékes, vagy szerfölött túl van terhelve s így physikailag nem képes jól tanítani a vallás-erkölcstant, a lelkész pedig annak reáerőszakolása ellen tiltakozik. Ekkor már természetes, hogy két rosz közül a kisebbiket kell választani ; hogy melyik az a kisebbik rosz, azt a körülmények határozzák meg, de bizonyos az, hogy a lelkész és tanitó közti viszony hivatalos jellegénél fogva, míg a lelkész ellenőrizheti a tanítót, addig a tanító a lelkészt nem. A mi végül a vallás-erkölcstannak vallás-erkölcsi és vallásfelekezeti részre való felosztását illeti, hogy a tanitó tanítsa az elsőt és vezesse a gyermeket az Istenhez, a lelkész pedig tanítsa a másodikat és nevelje a gyermeket a felekezet egyházának polhogy így a teendők íuegoszolva, a tanitó