Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-08-18 / 33. szám

KÜLFÖLDI EGYHÁZ ÉS ISKOLA. Nyilt levél Celder Mártonhoz, a moldva-oláliországi missiö alapitójához. Az Ön által eszközölt s hozzám egy jóakaró szeretettől s őszinte ragaszkodástól áthatott hangon írott levél kíséretében áttett két huszfrancos és egy orosz imperiál aranyat, tehát összesen 60 frankot és 50 szantimot, mint Madarász Imre karcagi reform, lelkész úr kegyesadományát mai napon tartott egyháztanácsülésünk -ben lelkész atyánkfia átszámolván, pénztárnokunknak kézbesittette. — Egyháztanácsunk hálás érzelemmel fogadja a kegyes adományt s midőn forró köszönetét nyilvánítja a nemes adakozónak, egyszersmind kifejezést ad azon hő óhajának : vajha a nemes példa áldozatkészségre buzdítaná magyar prot. egyházunk többi tagjait is árva ügyünk iránt ! A missioi egyházaknak az Ön apostoli buzgalmu fáradozásai következtében történt megalakulása után nehéz időket éltünk át. A vihar, mely a missioi egyhá zak felett dühöngött, hála a gondviselésnek, megszűnt ugyan már, de pusztulást és sok romot hagyott maga után. Nem keressük, hogy kik voltak a vihar idézői és okai, az ítélet jogát a történelemnek adjuk át, mely kinek-kinek megfizet az ő cselekedetei szerint ; annyit azonban — ma — midőn a vihar nincs többé, a háborgó kedélyek lecsillapultak, Önnek parányi elégtételül bátorkodunk nyilvánosságra hozni, hogy a mai egyháztanács tagjai mélyen érezik azt, hogy ha Önben föl nem gyúl a lelkesedés sziki cij ct cl Moldva-Oláhországban szétszórt reformált magyarok valláserkölcsi ügyének áldozni ifjúsága legszebb részét, akkor ma nincs a vallásnak, nincs a nevelésügynek oltára Ploesten, Brailán és Galacon, nem részesülnek a vallás áldásában a kisebb leányegyházak s nincs „Horváth Mária alapítvány". Jól esik lelkünknek tapasztalni és érezni azt, hogy On egyházunk sorsát, melytől pedig a múltban annyi keserű sérelmet is kellett elszenvednie, még mindig melegen szívén hordozza s nem szűnik meg szóval és tettel annak javát munkálni. — Vajha azon missiói társulat is, melynek létrejöttén Ön oly fáradhatlanul buzgólkodik és amelyet pártolni mi is legszentebb kötelességünknek ismerendjük - megtestesülhetne, áldásos működését éreztetvén a moldva-oláhországi egyházakkal is, melyeknek oly égető szükségök lenne egy ily hatalmas pártfogóra, mert fájdalom nal érezzük, hogy az egyházak között eddig pusztított zavarban elvesztettük, ami legdrágább volt, ami a missiói egyházak védangyalának tekinthető, elvesztettük ama meleg érdeklődést, áldozatkészséget és pártfogást, mely a missioi egyházakat megteremteni segítette és amely hivatva lett volna azok fenmaradásáról és megerősödéséről is gondoskodni. A ploesti imaház,iskola és paplak csekély különbséggel azon állapotban van, amint Ön azt megteremtette ; eddig semmi vagy legalább csekély javitás történt rajta s így minden csak pusztult, a kapunak s kerítésnek teljes kidöltét minden órán várjuk, s nincs pénzünk, hogy a bajt orvosolhassuk, pincénk télen nyáron tele vizzel s nem tölthetjük föl, mely körülmény a lakást nedvessé, egézségtelenné teszi s a falakat pusztítja. Ily viszonyok között minden reményünk egyedül hazánk prot. fiaínak áldozatkészségében van, de fájdalom e reményünk sem nyugszik erős alapokon, mert ama meleg érdeklődés és pártfogás, mely mint mondánk, a missiot megalapitani segítette, a missio felett kiütött zavarok következtében hideg közönynyé változott s félünk, hogy most már, — jóllehet a zivatar elvonult s a missióban minden cseudes és nyugodt — bajos lesz a régi érdeklődést ismét fölébreszteni, hogy általa a missió uj életerőt nyervén, újra fölvirágozzék ; már pedig ha a magyar protestáns egyház nem támogatja a missio ügyét, annak élete hasonló lesz a sínylődő betegéhez s elébb vagy utóbb, de bizonyosan feloszlásnak indul, mert azon alap, melylyel a missió rendelkezik, lehet képes a missió számára missionariust tartani, de nem adhat az egyházaknak tanítókat s a már megszerzett egyházi vagyont (minők a templomok, iskolák s egyébb egyházi épületek) sem oltalmazhatja meg a végpusztulástól. Megragadjuk ez alkalmat, hogy midőn Önnek az eszközölt segélyért, a lelkes karcagi lelkész úrnak pedig kegyes adományáért azonkívül, hogy a tényt jegyzőkönyvbe vezetjük, leghálásabb köszönetünket nyilvánítjuk, egyszersmind magyar prot. egyházunk tagjait is fölhívjuk, hogy a múltra fátyolt vetve, éreztesse a missiói egyházakkal ismét ama régi áldozatkészségét, mely a magyar népnek a külföld előtt is elismert szép jellemvonása és amely egyedül képes azon moldva-oláhországi missiót, melynek életet adott, betegágyából lábra állítva, meg is tartani. r Ébresszük fel az alvó beteget s adjunk neki életitalt, hadd gyógyúljon, hadd erősödjék meg, hadd éljen ! hogy mint a magyar nemzet szülötte s megtartottja, hirdesse minden idegennek a magyar nemzet dicsőségét Ploesten, Romániában, aug. 4. Az egyháztanács nevében LÁNG KÁROLY, VÉG JÓZSEF, ref. lelkész. e. gondnok. A stundisták. Az eretnek perek legtöbb esetben elitéltetéssel végződnek. Igy volt ez minden időben, Sokratestől kezdve napjainkig. Ezer eretnek közül — kik az inquisitio komor törvényszéke elé állíttattak, — hány mentetett föl ? A régi Franciaország parlamentjei, a hugenották üldözése korában, hány vádlottat mentettek föl ? de még most is, ha valaki eretnekség miatt, konsistorium vagy zsinat s még inkább törvényszék elé idéztetik, elítéltetése, a priori, csaknem bizonyos. Annyival inkább csodálkozhatunk tehát azon a ritka