Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-08-18 / 33. szám

azok lakosainak külömböző élete és rendeltetése, az egészet egy csodás rendszerré alkotó mozgásrend, a nagyszerű sokféleségnek égi harmóniája. Boldog Isten ! mily elsülyesztő gondolat ! az ember nem tudja erőtlen nyelven kimondani ezek alkotóját. És mégis ! az Isten neve csillagokból van kirakva az égen; az Istenről legfényesebben szólnak a fényes csillagok. Azért hivja az Istent imádó Dávid mintegy segítségül kicsiny volta tudatában a csillagokat, mondván : „dicsérjétek őt minden ti fényes csillagok", Solt. CXLVI1I: 3. „Nagy a mi Urunk, és nagy az ő ereje; megszámlálja a csillagoknak sokaságát és mindeniknek nevet ad." Solt. CXLVII: 5. 4. Ezért választá hát a ker. ref. egyház is tornyaira ékességül és jelképül a csillagot. Világosság kútforrásai az égi testek, nap és csillagok ; és pedig világosság az élet physicai föltétele. Teremthetett volna az Isten nem hat, de tizenkét napon át, de ha a negyedik nap kimarad a teremtés történetéből : akkor az egész világ nem élő, csak létező lényeknek lett volna hazája. Akkor nincs élet, nincs tenyészet, nincs szin, hiábavalók a szemek, annyi élvezetes látásnak, annyi nyomós empyricus ismeretnek csatornái. Mennyivel drágább dolog pedig mindezeknél a szellemvilágosság. E nélkül igazán a lelkeknek — bár isten lényének sugári azok — csak olyan éberálomszerű létezése lett volna lehető ; enélkül igazán nem lett volna látás, nem a világosság által táplált ember. És ez a sötétség sokkal borzasztóbb lett volna a sirnál és halálnál. Ezért a reformált egyház, azon világosság jelképeül, — mely mint a vér a testet, ugy táplálja életét — igen helyesen választá tornyaira a csillagot. Az emberiség emelkedése történetében, annak egyegy kitűnő pontján, mindig igen nevezetesen szerepeltek a csillagok. József előtt 11 csillag hajol meg — szólva a jelek által, — hogy ennyi, sőt ennél sokkal több nemzetség fog meghajolni az egy igaz Isten neve előtt, melyet akkor még csak ez a család hordott szivében s ajakán, melyhez József tartozott. Midőn Sisera a bálványozást be akará vinui az izráel házába, a csillagok i álló helyeikből mondatnak harcolni ő ellene. Birák V: 20. így Ion csillagok által megtisztelve s megünnepelve az ó testamentom sarkigazsága, az egy Isten hite — monotheismus. Jézus születésekor egy újonnan feltűnt csillag láttatott az égen, Máté II : 2 — és elindult e csillag vezetni a pásztorokat és bölcseket Jézushoz, s örömben rezgő sugarakat hintve alá : megállt Jézus bölcsője fölött. II : 9. — Igy lőn csillag által megünnepelve az új testamentom sarkigazsága, oszlopa és erőssége minden igazságnak s a mi hitünknek minden versenyzés nélkül való nagy titka, a testben megjelent Isten Jézus Krisztus I. Tim. III: 15, 16. Mivel tehát a csillagok az emberiség haladásának egy-egy nagyobb emelkedését jelölő történeti pontok: ezért választá a reform, egyház tornyaira jelképül a csillagot. De miért nem inkább hát a napot'? A nap is, afiai! csillag, e mi világrendszerünknek központi csillaga. Vannak az égen a napnál sokkal nagyobb csillagok, melyek egy más világnak központi napjai, de azért e földre is fénynyel tündöklenek alá. Az, akiről irva van IV. Móz. XXIV. 17 : „származik csillag Jákobból®, szintén ama más világnak tündöklő napja, de szeliden hinti fényét — evangeliomát — e földre és szól a hívekhez : „annak, aki diadalmas leend s megőrzi mindvégig az én cselekedetimet: annak adom a hajnalcsillagot.® Jel. II: 26, 28. Menj tehát te is fel tornyunk csillaga, fel a magasba, helyedre ! Mond meg még egyszer a világnak, mit 1878 évvel ezelőtt egy csillag mondott; mond meg a reformált templomok tornyait ékesítő társaiddal együtt, hogy ahol te állsz, ahol ilyek állnak és ragyognak : ott van a Jézus Krisztus ! aki őt szívesen keresi, mint ama bölcsek és pásztorok, megtalálja őt. Menj fel a magasba, s a meny felé mutatva mond nekünk : ott a ti hazátok ! Mi itt megjelenésünkkel mintegy megtisztelünk s sziveinkben megáldunk téged. Ha majd ott fenn a magasban őrszemekkel e városrész felett elteldntsz: oh láss ennek utcáin istentfélő virágzó, jámbor munkás népet; szent örömének, ártatlan vigasság szava hangozzék feléd megelégedett nép ajkiról ! Láss házainkon kivül virágzást, jóllétet, belől csendes békét! Egymást szerető házaspárokat, jó atyákat, anyákat, szülőket tisztelő gyermekeket, egymást szeretve ölelő testvéreket ! ne láss soha e város fölé r ülni romlást vagy gyalázatot! Edes hazánk nyelve beszélje itt e nép boldogságát ! Te még fennállasz akkor, midőn nekünk mindnyájunknak, kik itt állnak, sírunkra hull a fentégő csillagok rezgő sugára. Oh! beszéld el az utódoknak : mily békés, mily egymást tisztelő, becsülő nép élt itt egykoron. Voltak itt hő szivek, kik fenn dobogtak az Isten dicsőségeért; voltak nemes keblek, kik — nem ismerve a felekezeti szűkkeblűség korlátait — eljöttek a gyengébb fél segélyére, hogy építsenek itt egy tornyot, elévülhetlent, a testvéri szép egyetértés sugáriban ragyogót. Mond meg az utódoknak üzenetünket, hogy el ne hajoljanak soha az egy igaz isten szövetségétől s az evangyéliom szabad világosságától. Ur isten! az ily áldásra — hisszük — te is rámondod magas egeidből Ámened ! — Ámen. Ezek után földesi Nagy Júlia hajadon, csinos kis beszéd kíséretében a csillagot megkoszorúzta s az a dalárda „Légyen te kőfalaidban" összhangzatos éneke s a jelenvoltak örömtől súgárzó tekintete s áldáskivánata közben emelkedett rendeltetési helye felé. És most ott ragyog e csillag fenn a magasban, hirdetve az ó-budai ref. egyház híveinek ez Ur háza iránti buzgó szerelmét. MÉSZÁROS SÁMUEL, ref. lelkész.