Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-08-11 / 32. szám

egész esztendeig tanulja vagyis gyötri és kinozza e két nyelvet a növendék,és mikor kijön az iskolából a nagy világba s körűi néz sok ifjú az élet színpadán, ha szerencsére magyarul nem tudna, bizony, bizony nem tudom, micsoda állat nyelvén szólalna meg. Fölmerült itt előttem egy eset, midőn Gömörben a herceg Kóburg uradalmában lévő ref. papok tiszteletére mentek együttesen a jótékonyságáról igen ismeretes hercegi családnak. Ugyanis a tisztelgők között nagyon feltűnt az ifjú hercegnőnek egy magyaros kinézésű, igen szép fiatal pap, gyönyörű fekete körszakállal s ügyesen oda illő szép kis bajúszszal. . . s meg nem állhatta a hercegnő, hogy hozzá ne. menjen és meg ne szólitsa nagy nyájas leereszkedéssel... német nyelven. De a szégyenpírja még jobban elöntötte iíjú papunknak különben is érdekes piros arcát, midőn csak egyes szavakban s töredezett német kifejezésekben felelhetett a bájos hercegnőnek. Pedig nem adta volna egy alkirályságért, ha ekkor tudott volna németül és ha íolyvást fűzhette volna tovább az igen nyájas hercegnővel a párbeszéd szakadozott fonalát. Es fájt lelkének és mélyen kellett átéreznie e pillanatban egész iskolai életének büntető szégyenét, hogy a német nyelv elsajá- , titását mindeddig könnyelműen elmulasztotta. Legalább már ha nincs meg a kálvinista diáknak az az előnye a nyelvekre nézve, ami megvan a lutheránus atyafiaknál, hogy ők már születésüknél fogva is legalább két nyelvet örökölnek, s ehez még az iskolában is elsajátítanak vagy kettőt : ha, mondom, hogy a kálvinista diák magyarnak születik, legalább a nyelvek tanításánál alkalmaznának már egy kicsit behatóbb tanmódszert a tanár urak, hogy ha beszélni meg nem tanulhatnak is a mi ifjaink az iskolában, de legalább egypár élő nyelvet értenének és könyveket fordítanának. Mert elszomorodva kell megvallani, mint feljebb is jeleztük, miként tanuló ifjaink közül, nyolc hosszú év után is, nem kevesen, nem hogy beszélni, de még forditani sem tudnak latin és német nyelvből ; nem tudnak pedig mindazok, kik magány szorgalommal restek magukat képezni az iskolai felületes nyelvtanításon kivűl. Az ilyen ifjú, ki az iskolán kivűl nem szeret neki gyűrkőzni a nyelvek tanulásának, megcsalja tanárját mindjárt a latin és német szók szedésénél, mivel a kiszedett szókat soha meg nem tanulja; megcsalja a, fordításnál, mivel a magyarját már előre leirta egy más tanuló társától, ki nagyobb -gondot és szorgalmat fordít i.-kólán kivűl is ezen nyelvek tanulására. No de, nem állitom én, hogy minden tanárt meg lehet csalni, mert a mi tanárjaink nagy többsége igen mély belátó, tudományos, képzett és szakavatott férfiak, kikre büszkék lehetünk mindnyájan ; de ha aztán valamelyik osztályban elhanyagolta, vagy épen a kezdetnél nem vetette i.ieg az ifjú nyelvtanulásának alapját, az mindig sántikálni fog úgy a nyelvek, mint egyéb tantárgyak tanulásában, ha csak Kazincy szerint s y n o p s i s i leckéket nem ad az ilyeneknek az illető tanár, hogy ami hézagja maradt valamely tantárgynak a tanuló ifjúnál, az teljesen kipótoltassék. De olvassuk már magát, nagy Kazincynk levelét, melyből kitűnik az is, mily nagy paedagogusa volt ő gyermekeinek, mely levelet szóról szóra közlök itt hű másolatában, már csak azért is, hogy épen egy derék könyvárusunk most gyűjtögeti sajtó alá Kazincy F. iratait s ezen paedagogiai levele is méltó helyet foglaland el többi összegyűjtött müvei között. A levél igy hangzik : » Tiszteletes úr, bizodalmas jó uram ! Ha minden atya azt követné el, midőn gyermeke RZ úr keze alá jutott, amit én teszek itt : úgy az úr sok ideig nem tehetne egyebet, mint hogy kérelmeiket hallgassa vagy olvassa s igy lopni az úr idejét, vétek. De talán magam vagyok aki ezt teszem s annál bátrabban teszem azt. Nem szeretem semmiben a cifrázásokat s a legegyszerűbb módot a nevelésben is legjobbnak tartom ; s ámbár az úr ismeretségéhez szerencsém nincs s minapi Patakon lételem meg nem engedé, hogy meglátogathassam, ajánlom Emilt atyai gondjaiba, teljes és határt nem ismerő bizodalommal. Hogy Emil Rhétorrá tétesse magát, meg sem álmodtam s félek, hogy az neki kárára lesz. De az is kárára lenne, ha gyermeki és mégis természetes tüzét eloltanám; s valljuk meg azt, amit így gondolatlanúl által szökött, a szorgalom helyre ütheti. Attól függ minden, hogy feszitett erővel tanuljon és csak azt tanulja, amit tudni szükség; nem sokat, de igen jól. Másfél esztendeje, hogy én feleségemnek pere s most egy elkerülhetetlen foglalatosság miatt házamtól távol vagyok. Ha otthon voltam volna, rajta mutattam volna meg, amit két elsőbb gyermekeim tanításával megmutattam, hogy a középszerű talentomú gyermeket is kevés idő alatt mennyire vihetni, ha vig elméve tanultatunk, ha a tökéletes megértés nélkül semmit nem tanultatunk, és ha így a tanulást a gyermekekkel megkedveltetjük. Az a mód, melyet tek. Kövy úr követ s talán a több professor urak is, nekem már akkor ohajtásoin volt, midőn prof. Vályi Nagy úrtól haliám, hogy tek. Kövy úr ezt teszi, elébb synoptice menni végig az egész tudományon, azután bővebben, harmadszor egész bőségében, negyedszer mintegy recapitulatióul, ismét röviden. Igy vezetve a gyermek, bizonyosan fogja tudni, amit kell, ha értve tanulja s csak azttanúlja, amit kell. Nem ember az, aki a Classikusokat nem szereti, s azokat nem szeretheti, aki a grammaticának minden részét nem tudja. Ha jónak látja az úr, kérem alázatosan látogassa meg Makó István urat, s adasson vele egy Synopsisi leckét az etymológiából és Syntaxisból, hogy ami hézagja ezeknek Emilben maradt, teljesen kipótoltassék. Ámbár Emil az úrnál vesz mind publica, mind