Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-01-06 / 1. szám

hozzáfogtak az egyházi egyetemes közpénztár létesí­téséhez ; azonban nem lévén a helv. hitv. egyháznak központi orgatiuma, mely az első föllelkesülés mele­gét felhasználva, a szent vállalatot felkarolta és élet­beléptette volna: tekintélyes oldalról jött elnapolás ,inditvány elégséges volt arra, hogy a tehervállalásra ugy sem igen hajló közönséget a szent ügytől elfor­dítsa ós az egészet megbuktassa. Ellenben az ágostai hitvallásuaknál a négy egy­házkerület megbízottjaiból alakult központi bizottság .az egyetemes egyházi gyáraintézetet 1860. október x15-én megalkotván, megkezdte azonnal működését , ésjnár azidén, fenállásának tizenhetedik évében azt je­lenthette az elnök, hogy „évenként 12,000, keletkezése óta pedig 174,000 forintot" adott ki segélyezés címe alatt. De még ezen felül gyűjtései által módját ejt­vén annak, hogy a „do ut des" alapján a német­országi hatalmas Gusztáv-Adolf-egylettel lépjen test­véri összeköttetésbe : ugyan csak 17 év óta onnan is évenként 12—14,000 frtot nyert kiosztandó se­gélyezésre. Nagyon tévedne azonban, ki azt hinné, hogy a helvét hitvallásuak között is az egyház anyagi álla­potának biztosítására célzó mozgalom minden ered­mény nélkül mu't volna el. Ellenkezőleg. Mihelyt világossá lett, hogy az ügy egyetemes felkarolása a részek szegtőlhuzása miatt meghiusult: az alsóbb testületek egyenként annál nagyobb hévvel láttak a munkához, s egyfelől azon voltak, hogy az egyházi épületek tűzkár elleni assecurátiója ós takarékmag­tárak felálUtsa által az egyes egyházak fenállhatását biztosítsák; másfelől mindent megtettek, hogy özvegy-és árvapónztárak felállítása által a papok és tanítók hátrahagyott családjairól lehetőleg gondoskodva le­gyen. — Nem egy esperességet tudnánk nevezni, ahol egy-kettő kivételével ma már minden egyes egyháznak van takarékmagtára, ós tudnánk egyes egyházakat jelezni, melyek csaknem összes kiadásai­kat a magtárjövedelemből fedezik. Hogy a papi ós tanítói özvegy- és árvapónz­tárak mily gyarapodásnak indultak, erre legyen sza­bad egy-két példát nóvszerint említenünk. A pesti ref. egyházmegyében a papi özvegy- ós árva-pénztár ab­ban a helyzetben van, hogy jövő évben egy gyermek nélküli özvegy 150 frtra számithat, 18 éven alóli árva külön 37 frt 50 krra; összesen a kiosztandó segély 1100 frton felül leend. — A felső-szabolcsi egyházmegyében a papi özvegy- és árva-pénztár állo­mánya a mult év 21,155 frt 50 kr. ; a tanítói gyám pénztár külön 72b8 frt89 kr. — Adunamellóki egyház­kerületben 10 évvel ezelőtt megalakult tanári gyáin­egylet mult évben már hét özvegyet, két segélyre szo­rult szülőt és egy árvát segélyezett, az özvegyek egyenként 300 frt, az utóbbiak 150 frt évi segélyt nyervén. A pénzállomány volt 24,584 frt 76 kr. A congrua megállapítása ós keresztülvitele dol­gában is mozogtunk, és már maga az a tapasztalat­ból merített belátás is nyeremény, hogy a fizetési minimumot, csakis vidékek szerint állapíthatni meg célszerűen. — Ha a tiszántúli egyházkerület a 800 frtban megállapított minimumát minden egyházközségben keresztül tudja vinni, ez mindenesetre vívmány lesz, habár a pesti egyházmegyében tényleg egy harmad­dal magasabb minimum van életbeléptetve. Mikor néhány évvel ezelőtt inditványoztatott, hogy a fővá­ros közelsége miatti drágább életviszonyokat tekintve a pesti esperessógbeli egyházakra nézve 1.200 frtny fizetési minimum állapíttassák meg, legtöbben, bár elfogadták az indítványt, azt merő pitim desiderium­nak tekintették. Azonban az esperes erélye párosulva iidomossággal kivitte, hogy ma már a 25 anyaegy­ház között csak kettő van, hol a hiány az 1200frtos congruát meg nem üti. Ezek ugyan mind együtt véve sem pótolják azt, amit a két milliónyi reformátusok egyeteme, ha csak fillérekből álló rendszeresített adakozással is váll­vetve tehetne és tehetne épen a legügyetogyottabb, pusztuló egyházak érdekében. Szerencsére az isteni gondviselés, mintha csak meg akarta volna nekünk a cselekvés irányát mutatni, támasztott az egyháznak egy idegen felekezetbeli jóltevőt, ki mint családjának utólsó sarja roppant vagyonának nagy részét a ma­gyar korona területén levő összes prot. hitfele­ke zeteknek ugy hagyományozta, hogy abból mind­enekelőtt „a pusztuló egyházak megmentése, insóges egyházak segélyezése s az építkező egyházak gyámo­litása" eszközöltessék. Ez alapítvány tényleges kifejezése azon szellemnek, melyszerint a különbféle elnevezésű magyar protes­tánsoknak, felismerve a nemzetiségi aspiratiok miatti kényes helyzetüket az uj államviszonyok közt, ma­gok ós a nemzet érdekében, egyházi dolgaikat régen kellett volna közösen rendezniük. Ily egyesített mííködós egyik legáldásosabb gyü­mölcseként említhető a „Budapesti protestáns or­szágos árvaegylet," melyre nézve, azt hisszük, feles-

Next

/
Oldalképek
Tartalom