Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-07-21 / 29. szám

holott te tehetségedben vagyon az amit kér,; de mind idáig elutasí itattunk, s megtérvén, ismát csak azt nyertük, a mit nyert a dunamelléki egyházkerület. MOLNÁR SÁMUEL, e. m. főjegyző. A ra. tud. akadémia jul. 1-sejei összes ülésén tartott emlékbeszéd. (Folytatás.) Da mi volt az az élő forrás, melyből Székács szónoklata termő képességét, mindig friss életerejét merítette ? .Megmondhatjuk rövideu; a szerető sriv volt az. — 0 nem volt a dogmának, a vallás elvont tanainak praedikátora, lian-mi a keresztyén szereteté. Az ő vallástudomány a abban határozódik, amiben az üdvö/.itő a törvény és a próféták sommáját látta; S'.eresd Istenedet, ós szeresd felebarátodat, mint tenmagadat. Mint ilyen, Krisztus tudománya szer.'n'e az emberi tái>as élet oly szabá yozója, melynek igazságai se tudós bizonyitgatásra, se védelmezósre nem szorultak ; azoknak egyszerű felmutatása elégséges, hogy magukat elfogadtassák, sőt- megszerettes-ék. Ő e tudománynak gyümölcsét, a szeretet tetteiben nyilvánuló keresztyén életet sürireti; ennek gyakorlása saját életének feladata, s ennek ajánlásában ékesszólása amily elragadó, oly kifogyhatlan. Minden, ami a s/ívet megindíthatja, ami buzdít, ami lelkesít, ő mind azt fi*lhasználja, hogy hódítson; a szeretetnek ihletőbb, elbájolóbb sz;tvu hirdetője alig képzelhető; e téren eszméi mindig világosak, képei találók és költői fölhevülni elragadók. Az ember érzi, hogy szavainak melege nem egyéb, mint szerető szive hevének visszaverődése s mert szívből jönnek, szívre is hatnak. Nem hiába mondták a régiek, hogy „pectus est, quod facit dissertum," mert valóban nem annyira az elemző értelem, a számoló ész t^szi a szónokot, különösen az egyházi szónokot, mint inkább a. szív ihlete, mely a divinationak bizonyos nemével a lelkik mélyében képződő szellemmüveleteket ellesni s azokra irányadókig képes hatni. Ha közönségesen azt, ki érzelmeit és gondolatait szépen kifejezi s azokat mársal is elfogadtatni tudja, szónoknak nevezik, akkor Székácstól a szónok nevet már annálfogva sem lehet elvitatni; de őt e jelzés sokkal méltóbb jogcímen illette meg, a menynyiben a szív feutérintett nemes ihletével bírt, mely tehetségét a határozó pillanatban fokozta. Ilyenkor a lélek mélyére szállt alá, mint a búvár a tenger fenekére, hogy gyöngyöket szedjen : a miért is legszebb szónoki babórait ott aratta, hol lélektani problémák fejtegetésével foglalkozott s az emberi cselekvónyek titkos forrásait kellett kutatnia. Mikor 1860-ban Berzsenyi Dáuiel sirja felett szónokolt, beszéde alapjául a pünk sti csodát vette, melynek megfejtéséül az egyetemes emberiség lelkében élő azon ősvágyakra utalt, melyekből mint mindmegannyi termő csirából fejlenek az ó'et boldog viszonyai: barátság, családi élet, testvéri szeretet, részvét, bátorság, hazaszeretet, hit és vallásosság. A keresztyénség, mely ezen érzelmeket az öntudat körébe vonta ós közérvónyre emelte, méltán az emberiség közös nyelvének mondh;itó, amennyiben amaz érzelmének nyilatkozatai minden emberi szívben egyiránt viszhangzanak. S ime ebben rejlik a pünkösti csoda nyitja. A kóUők is, külön nyelven ugyan, de az emberiség benső anyanyelvén tolmácsolják a/on ősvágyakat, melyek milliókban csak homályos sejtelemként elnek s a melyek csak oly kiváló egyes nagy szelleműek föllépésével nyernek kifejezést, mint amilyen Berzsenyi, ki az emberiség ősvágyainak legavatottabb tolmácsa volt közöttünk. „A mi Berzsenyi nagyságát megalapítja — mondja többek közt — az, hogy midőn a csendes élet bájait, nemzetünk bűneit va:y erényeit, a szülőföld ós haza iránti szeretetet, a szabadságot ós a barátságot, Isten nagyságát s a buzgóságot zengi, ugy látszik, mintha nem saját lantjának, hanem szi\ünknek kapna húrjai közé; mintha a hang, mely így születik, nem lyrája ze gése, htnem megindult szívünk ineizszólamlása volna; mintha nem a maga érzelmeit, hanem a mienket foglalná é.iekbe; mintha nem azon öröm, fájlalom ós lelkesedésnek adna szavakat, melyek kebLt dagasztják, hanem azon örömet zengené, melyet mi élvezóuk, az >n bánatot, mely miatt magunk vórezónk, azon lelkesedést, melyet boldoglétünk fokán magunk tapasztaláuk." A nemzeti költő nemes hivatását ós hatását oly megkapó vonásokkal csak az festheti, ki rokon költői szellemmel a nemzet lelkében lappangó felséges érzelmeket, melyeket Székács oly találón ősvágyaknak nevezett, teljesen fel sinerte. Székácsot >zíve, vallasos ihlete vonzotta azon ősvágyak mezejére, melyeket Berzsenyiben, mint amaz ősvágyak avatott tolmácsában dicsőitett; ő nála is a barátság, családi élet, testvéri szeretet, részvét, bátorság, hazaszeretet, hit és vallásosság azon állandó thóinak, melyekkel beszédeiben legörömestebb foglalkozik. E téren órzi magát elemében, itt nyilatkoztatja ki a szív és ékesszólás legrejtettebb titkait. Egy böjti beszédében arról szónokolván, hogy