Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-07-07 / 27. szám

részökre felajánlani, — kétségtelenül örömest nyilvánitandja velem együtt mindezen tagtársaink iránti hálás elismerését. És végül engedje a tisztelt gyülekezet, hogy egyházkerületünk nevében hő köszönetet mo) ihassak szerény ünnepélyünk alkalmából ily szép zámmal lett megjelenésökért s hagyja rernénylhetnünk, hogy innentűl is mindig azon szives részvéttel karoiandja fel ügyeinket, melynek jótékony melege, annak első életfeltétele; emellett ajándékozzon meg bennünket, annak ezuttali közvetlen vezetőit is bizalmával s jó indulatával. A m. tud. akadémia jul. 1-seji összes ülésén tartott emlékbeszéd. Vakmerő el bizakodásnak tűnhetik fel, hogy én, ki a szó hatalmával nem rendelkezem, azon férfiú felett vállalkoztam emlékbeszédet mondani, kit mindenek felett fényes ékesszólása emelt magasra s tett e díszes testületnek is tiszteleti tagjává; de velem a kegyeleti kötelesség parancsolt, s én annál inkább kész voltam e parancsolatnak engedelmeskedni, miután szerencsés voltam, mint e nemes életnek egy emberöltőn át bizalmas tanúja, mélyebb pillantást vethetni azon szép lélekbe, melynek nyilatkozatai annyi bájjal és megnyerő varázszsal birtak. Ezt tekintve, cseppet sem aggódnám előadásom sikerén, még csekély tehetségem mellett sem, ha e testűlet ügyrendje értelmében szabad volna e helyt behatóan azon dolgokkal foglalkoznom, melyeknek Székács azon órától fogva, hogy élethivatását felismerte, csaknem kizárólag ós oly buzgalommal élt, hogy úgy írói, mint szónoki tehetségét is csak azok szolgálatában tündököltette. Az akadémiai ügyrend szabta korlátozás folytán azonban úgy vagyok feladatommal, mint a festő, ki egy felséges táj rajzolásához fogván, azt veszi észre, hogy látkörébe eső akadályok a vidék nagyszerű képét szeme elől eltakarják s csak kisebb részletcsoportokra engednek szabad kilátást. Szerencsére a vallási érdek, mely Székács örökös gondolata és tetteinek rugója volt, oly szoros kapcsolatban állott azon hazafiúi célokkal, melyekért intézetünk létesült, hogy az egyház érdekében folytatott munkálkodása a nemzeti ügy javára szolgáló | tények szakadatlan láncolatának mondható. Különbeu is Székács élete közhasznú munkákban oly gazdag, hogy ha azt, mi különös hivatását képezte, teljesen mellőzném is, még íi^idig marad elég olynemü följegyezni valóin, mi nevének a haza jobbjai közt örök dicsőséget biztosithat. Másfelől hazánk azon korbeli akadékos körülményei, melyek közt Székács életének nagy része lefolyt, a honfiak lelkesebbjeit oly szorosan fűzték egymáshoz, hogy a hivatalos foglalkozás által képeztetni szokott válaszfalak annyira ki nem emelkedhettek, mint mai időben. Az uj nemzedéknek pártküzdelmei és kenyér után látó versengései közepett ma-holnap sejtelme sem lesz arról, hogy mily édes kapcsok kötötték össze a lelkesek azon kis seregét, melynek minden törekvése a nemzet jövőjére, annak politikai és társadalmi megújulására irányul. Megfosztva minden támasztól, melyet társas cselekvésre a hatalom nyújt, ama kis sereg egészen magára, szellemi erejére volt utalva, és bár annak, amiért lelkesül, áthághatlannak látszó akadályok állták útját, bár törekvése végfoganatját megérni, maga is alig remélte, mindamellet erősen hitt és bizott s a távol jövőben derengő szép eszméből ihletet merített azon sisyphusi munka folytatására, mely minthogy semmi közvetlen külső jutalommal nem kecsegtetett, annál erősebben hatott vissza a lélekre, ugy hogy a magának való ember előtt az egész törekvés költői ábránd ós merő hiábavalóságnak tűnt fel. Nem lévén positiv cselekvésre elegendő hatáskörük, nem is annyira az tette ama férfiak értékét, amit egyénileg műveltek, mint inkább, amit közösen akartak, amire aspiráltak. Egy családot képeztek ők, melynek tagjait a haza nagy hajléka s ennek szent érdeke egy öntudatban egyesitette, ós kiket ennélfogva mindenütt együtt lehetett látni, hol valamely fontosabb nemzeti ügy forgott szőnyegen. Székács e családnak egyik legrokonszenvesebb alakja volt, ki miután életében a vele érintkezők osztatlan szeretetével találkozott, ma, mikor már csak fájó emlékezetünkben ói, bizonnyára senki sem fogja irigyleni a babérkoszorú diját attól, kit életében közelismerés környezett, és kit kitűnő lelki tulajdonok a haza dicsőségévé avattak. Szókács József bölcsőjét nem azon körben ringatták, melyben a kisdedet legott pólyától ölébe fogadja az előkelőség finomabb műveltsége; ő közsorsu szülőktől 1809. február 2-án született Orosházán, hol atyja számos gyermekkel megáldott, becsületes timármester volt. A derék iparos József fiát a maga hálás mesterségére szánta, s a falusi iskolát jeles előmenetellel végzett fiút már-már Gyulára akarta vinni inasnak, "midőn Szigethy János, orosházi evang. leikész, ki a fiu feltűnő elmetehetségét a vasárnapi kateehizáhliok alk.ilni.iv.il felismerte,