Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-06-30 / 26. szám

ama kizárólag lutheránus éneket: „Erős vár a mi Iste- I nünk" énekelni. Talán az, ki a viszonyokat közelebbről nem ismeri hajlandó volna e körülményt vallásos kö­zönynek tulajdonítani, ezt téve azonban tévesen csele­kednék, mert ez nem közönynek, hanem az atyafiságos szeretetből eredő vallásbeli türelmességnek a kifolyása. Este a paplak előtt megjelent a dalárda, a körül­belül 90 tagot számláló tűzoltó-egylet kíséretében, fák­lyákkal s fáklyafény által megvilágítva elénekelte az ablak alatt a szózatot. Ennek végezte után a dalárda vezetője Kocor Márton tanító úr intézett a dalárda ne­vében üdvözlő beszédet a superintendens úrhoz, ki vi­szont, válaszában intvén s buzdítván a künnlevőket arra, hogy azon jó közszellem gondozását, melynek működése eddigelé is oly áldásos eredményeket szült, ezután se hanyagolják el, megköszönte újra a figyelmet, melyet iránta mutattak. Erre a dalárda a Hymnus eléneklése után a tűzoltókkal együtt eltávozott. Junius 13-án reggel a magasii gyülekezet összese­reglett tagjainak hangos üdvkivánatai közben elindult a superintendens úr fontos teendőinek Vönöckön eszköz­lendő folytatására, kisérve az elébe jött vöaöcki s a vele ment magasii lakosok által megrakott kocsik sorától, egy oly kellemes benyomást hagyván maga után hátra, melyről még évtizedek leforgása után is beszélni, még pedig örömmel beszélni fog az apa fiának, az öregapa unokájának. Az erdélyi ev. ref. egyházkerület közgyűlése. Közgyűlésünk f. hó 16-án vette kezdetét Kolozs­várt, a főtanoda nagy termében. Elnök br, Kemény Gábor szép megnyitó-beszéde után, mindenekelőtt az el­hunyt b. e. főjegyző, Elekes Károly helyére ideiglenesen Benkő János, görgényi esperest, Basa Mihály közügy­igazgató helyére pedig Vályi Pál marosi esperest emelte a közbizalom. Az újonnan választott tisztviselők, Hegedűs Lajos és Elekes György esperesek, Tókos Zsigmond, Sándor János, Nagy László és Szigeti Gy. István jegy­zők fölesketését nyomban követte az uj lelkészek, Bányai j Géza nagypetrii, Benkő Ferenc székelyföldvári, Bertalan József aranyos-polgári, Cseresznyés Ödön búzás-bocsárdi, Dombi Lajos soinkereki, Kelemen Győző matisfalvi, Kis Péter, kara-patai, Szőcs Sándor dévai, Papp István, ! voldorfi, Varga Lajos homoród-szent-mártoni, Zágoni Pál komollói pap atyánkfiainak Nagy Péter püspök és Szabó Pál szilágyszolnoki esperes urak szép beszéde kí­séretében a szokásos módon való fölavatása. Az ünnepélyes ténykedések bevégeztével, a második nap, j u n. 17-i k e, másfél egyházmegye képviselőinek igazolásával telt el. Tudnivaló, hogy a szervezeti alap­törvény általános elvként kimondva, hogy minden 5000 lélek után egy képviselő választandó, egyenként sorolja föl az egyes egyházmegyéket, hogy melyik hány képvi­selő választására jogosult. Történik pedig a választás az egyes egyházközségek által, melyek kivétel nélkül egy­egy szavazattal birnak, úgy, hogy a presbyteriumok szavazataikat lepecsételve az egyházmegyék közgyűlésére, vagy kebli tanácsához beküldik, hol a szavazó levelek felbontatván összeszámíttatnak, az eredmény kihirdettetik, az áll. ig. tanácsnak bejelentetik, ez pedig igazol, kétes esetekben az ügyet a közgyűlés elé terjeszti. Az igazgató tanács ehhez képest a képviselők túlnyomó nagy több­ségét igazolta is s csupán a nagyenyedi egyházmegye egy választókerületének s a sepsi egyházmegye vala­mennyi választókerületének képviselőire nézve tartá szükségesnek a közgyűlés határozatát kérni ki. A nagyenyedi ügyben szavazással elhatároztatott, hogy a gombási szavazat beszámításával igazoltatik itj. Zeyk Dániel; a csáni szavazat ügyében azonban Kállai Sándor tordai lelkész nem igazoltatik, hanem uj választás rendeltetik el. A sepsi egyházmegye igazolási ügyében, mivel ez egyházmegye a törvény szövege szerint 4 képviselő vá­lasztására van jogosítva, a törvény azonban általános elvül mondja ki, hogy minden 5000 lélek után egy kép­viselő választandó, Sepsinek pedig 26.000 lelke van : az igazgatótanács, a közgyűlés jóváhagyásának fönntartásá­val megengedte az 5 képviselő választását. Hogy azon­ban ez engedélynek a közgyűlés által lehető megtagadása esetén se maradhasson Sepsi képviseletlenül : egyszers­mind a régi 4-es választást is elrendelte. A mindkét alakban megejtett szavazás közül a közgyűlés ezúttal igazolta az 5-ös választás szerinti képviselőket. Ezután kineveztetvén a segédjegyzők és a közgyű­lési munkálatok könnyítésére szolgáló bizottságok, a na­gyon is hosszura nyúlt ülés e napra befejeztetett. J u n. 18-d i k á n a tárgysorozat állapíttatott meg, majd következett a püspöki jelentés, részletes képét tárva föl a püspök úr évi működésének. A közgyűlés köszönetet szavazván püspök ur szerteágazó és fáradha­tatlan működéseért, szép jelentése egész terjedelmében jegyzőkönyvre vétetett. Az igazgatótanács évi működé­séről szóló, szintén terjedelmes jelentése, a benne foglalt indítványok véleményes előterjesztése végett egy 3 tagu bizottságnak adatik át, mire a tanügyi előadó : Parádi Kálmán tanár terjeszti elő összes tanügyi ügyeinkről szóló, s odaadó szorgalomról tanúskodó jelentését, meg­győzve a közgyűlést arról, hogy ez állomás rendszeresí­tésével ép oly derék munkát végzett, mint a mily tapin­tatosan választott, midőn e fontos helyre oly férfiút vá­lasztott, mint Parádi Kálmán, ki iránt jegyzőkönyvi el­ismerés szavaztatván, a tanügyre vonatkozó indítványai elfogadtattak. J u n. 19-é n nagy nap virradt erdélyi egyházke­rületünkre. S mintha öntudatlan is éreztük volna mind­nyájan e nap fontosságát, teljes számmal gyültünk egybe, fényesen tanúskodva arról, hogy egyházunk élet­bevágó kérdései közérdeklődést gerjesztenek sorainkban. Mai gyűlésünk megható mozzanattal nyilt meg. A tegnapi szavazás eredményét jelenté be a szavazatszedő bizottság, mely szerint egyházkerületi főjegyzővé meg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom