Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-06-30 / 26. szám

választatott Szász Domokos ; igazgató tanácsosokká : B. Bánffy Dániel, Dr. Jenei Viktor, Vályi Pál, mint uj tagok, ismételve pedig : Ince Mihály, Benko János, Szabó Pál és Szász Béla. Ez érdemes férfiak, valamint a m.vásárhelyi tanodához megválasztott tanár : ifj. Demeter Károly, a zilahihoz pedig Berényi János enunciáltattak, mire az elnök fölemlítvén, hogy a köz főjegyző és a közügyigazgató esküformája elavult volta miatt újra alkotandó ugyan, s evégett a püspök elnöklete alatt bizottság is küldetett ki, de javallja, hogy a főjegyző már e gyűlésre hivassék meg s a meghívásra fölkéri Szilvási László főgondnok és Solymosi István esperes urakat. Szász Domokos főjegyző a küldöttséggel megérkezvén élénk éljenzéssel fogadtatik s az elnök br. Kemény Gábor, meleg hangon tartott beszéddel üdvözli, kiemelvén^ hogy a jelesek után, kik elköltöztek, jeles utódokat kiván az anyaszentegyház s már maga a bizalom, mely ily fontos állásra mégválaszt valakit, kitüntető. De ha e bizalom fiatal erővel, munkássággal és tehetséggel oly dúsan megáldott egyén felé fordul, nemcsak a kitüntetés nagyobb, hanem az ügy sikerének is biztos záloga. Szivéből üdvözli a választottat, áldást kér munkálkodására s békét az egyházban. Szász Domokos meghatott hangon s nagy hatással j köszöni meg a fontos hivatalt, melylyel az egyházkerület közbizalma (160 szavazatból 115-el választatott meg) tisztelte meg őt. Szász Domokos e ritka szép beszéde ím itt következik : „ Visz hangúi báró elnök úr szívélyes, lekötei^^ szavára, kegyeskedjenek nekem megengedni, hogy igénytelen életemnek ez ünnepélyes pillanatában, midőn az erdélyi ref. egyházkerület megtisztelő bizalma által fölhiva, az egyházkerületi főjegyzői tollat kezembe veendő vagyok, szóljak szívem teljességéből egy pár szót. Az első szó mi lehetne egyéb, mint a legforróbb, legmélyebben átérzett köszönetnek, szívemet tán még a sír mélyén is meg dobbantó örök hálámnak szava, hogy engemet, a Jézus Krisztusnak erőtlen, igénytelen szolgáját, egy minden földi jónál végtelenül drágább kincscsel: bizodalmukkal megtisztelni kegyeskedtek. Mélyen érzem, tudom, hogy arra méltóan magamat eddig nem tanúsítottam s az erdélyi ref. egyházkerület egyházi hivatalnokainak, lelkészeinek díszes soraiban s itt e tanácskozási teremben is föles számmal vannak, kik életkorukat, az élet oskolájában szerzett tapasztalataik gazdagságát, kiváló érdemeiket tekintve, engemet messzire túlszárnyalnak s épen azért, méltatlanságom eleven érzetében, remegve veszem kezembe azt a tollat, melynek vonásaiban az erdélyi ref. egyházkerületnek, a multakban annyi dicsőséget átélt, annyi nemes munkát végzett, oly fönnséges küldetést betöltött, s egyszersmind oly sok keserűséget szenvedett erdélyi ref. magyar Sionnak legfelsőbb közakarata nyer kifejezést; az a közakarat, mely előtt tisztelettel kell meghajlani a hívek egész egyetemének; az a közakarat, melynek nyilatkozatait nem földi, hanem ama hatalom sanctionálja, mely mindennél fennsőbb, egyedül igaz és maradandó : az örökké élő Istené. íme, mielőtt esküvel is kötelezném magamat, a férfias becsületszó szentségének erejével igérem, hogy parányi erőm egész teljességével, buzgalmam egész hevével, a rám ruházott tiszt fontosságának mély érzetével igyekezni fogok e tollat megbecsülni, oly hűséggel forgatni, mintha minden pillanatban e legfelsőbb hatalomnak, ez igaz ítélőbírámnak szent széke előtt állnék, sáfárkodásaimról számot adandó. S midőn ez ünnepélyes fogadást teszem, érzem, tudom, hogy ennek teljesíthetésére, Isten segedelmén kívül, e díszes testűlet tagjainak szíves támogatására, fogyatkozásaim iránti kegyes elnézésére gyakran lesz szükségem. És e pontnál engedtessék meg nekem, hogy kimondhassam azt, ami szívemet felette nyomja, sőt bizonynyal tudom, közöttünk még annyiaknak fáj. Mert tán senki sincs sorainkban, kinek szívében fájdalmas s megdöbbentő viszhangot ne keltene a szeretet nagy mesterének amaz intése: valamely ország magában meghasonlik, elpusztúl. Jaj ! ha az erdélyi ref. anyaszentegyházon kell beteljesülni e szörnyű ítéletnek ! ígérem ez ünnepélyes pillanatban, hogy akaratom, tehetségem, törekvéseim egész erejével azon leszek, hogy azok a fellegek, j melyet setét méhükben hordozzák e szörnyű ítélet lesújtó villámait, szétoszoljanak. Es hogy ez igéretemet betölthessem, fordulok legelői is ahhoz a férfiúhoz, ki a talentumot osztogatójától a beláíó bölcsesség mélységének lelkével, az igének, mely ékesen szóló ajkairól elhangzik, a szíveket hóditó, meggyőző hatalmával van megáldva. Hamvaiban is áldandó néhai gr. Mikó Imre, egyházkerületünknek ez örök dicsőségű férfia, az utolsó pillanatban, midőn a szörnyű kínok tüzében égett, haldoklásának ágyához szólította a főtiszt, püspök urat s igénytelen személyemet s vonagló ajkaival esdve kért hogy egyházkerületünk belső békességének legyünk munkásai; s mi ott, már már összeomlandó tetemei fölött, fogadást tettünk, hogy erre munkálunk Az ő nagy nevére, nemes emlékezetére kérem a püspök urat, borítsa el a feledés fátyolával, ha püspöki magas személye ellen netalán valami hibát követtem volna el s fogadjon el engemet e nemes munkában erőtelen segítségeül, s bizonynyal hiszem, hogy ha ebből bármily parányi részt végezhetünk, nyugodtan szállhatunk majd sírunkba s annak az elröppent nemes szellemnek viszontlátása reánk nézve édes lesz az örökkévalóság csarnokaiban. Kérem az egyházkerületünk világi vezérférfiait, első sorban az egyházkerületi főgondnok urakat is, kegyeskedjenek engemet vezéri lobogójuk alatt e nemes ügy jóakaratú harcosává elfogadni. Tudom én, hogy a protestantismus egyik létföltétele a meggyőződések szabadsága s tehát különbözősége, de ez nem csak, hogy az egymás iránti kölcsönös tisztelet, a meggyőződések iránti őszinte türelmet ki nem zárja, sőt megköveteli, mert ellenkező esetben a protestantismus a teljes felbomlás és megsemmisülés magvait hordozná méhében. Mi kicsinyek,