Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-06-30 / 26. szám

• méti jogakadémiában volt 7 rendes, 1 rendkivűli s 4 magántanár, 90 hallgató, az előbbi évhez képest 41-el kevesebb. Jogtudományi államvizsgára jélentkezett 21, ezek közül 3 kitűnően, 16 egyszerűen átment, 2 vissza­vettetett ; második alapvizsgára jelentkezett 28, képesít­tetett 2 kitűnővel, 17 egyszerűen, 9 visszavettetett; jog­tudományi államvizsgára jelentkezett 9, képesíttetett 5, visszavettetett 4; államtudományi államvizsgára jelent­kezett 11, képesíttetett kitüntetéssel 2, egyszerűen 8. Ezek szennt a középtanodákban és jogakadémián volt Összesen 1136, fogyás 35 ; érettségire jelentkezett 89, átment belőlük 79. A budapesti theologiáról szóló jelentés szerint volt az intézetben 3 rendes, 2 segéd- és 1 melléktanár, 57 hallgató, ez utóbbiak ingyen lakást s fűtést élveztek, ezenkívül közülök 20—25-en 3, illetőleg 5 és 8 forintnyi havi segélyt. A havi segély eddigelé csupán az anyagi szegénységre való tekintetből osztogattatott , de jelen közgyűlésen a tanári kar javaslata folytán kimondatott, hogy jövőben segélyre csak oly ifjak tarthatnak számot, kik szorgalmuk és képességük által magukat arra érde­mesítik. A nagy-kőrösi tanítókép ez dében 4 rendes és 4 melléktanár vezetése alatt mintegy 80 növendék volt. Az iskolaügygyel kapcsolatban megemlítjük, hogy népiskoláink számára egy bizottság által uj tanterv ké­szíttetett, és mely a jelen közgyűlésen el is fogadtatott. Ennek rövid jellemzésére annyit mondhatok, hogy kezd a helyes középútra visszatérni. Ismerjük az e téren tett nagy salto-mortalét. Míg 1868 és még inkább 1860 előtt népiskoláinkban csupán a zsoltár s káté taníttatott, ad­dig 1868-ban és után átalakítottuk népiskoláinkat kö­lyökegyetemekké, melyekben a liba- és borjupásztorko­dásból beszalasztott pusztai sihedert egy-két év alatt az európai tudományosság mai színvonalára akarták emelni jóakaratú paedagógjaink. Jó szerencse, hogy még a lo­garythmusokkal való foglalkozás és a váltótörvény is be nem vitetett a tantárgyak közé. A sz. lelkesedés, melylyel országos népiskolai tanügyünket oly magasra s oly rohamosan akartuk emelni, ma már lohad, kevesebbel is megelégszünk, nem lehet repülnünk, hanem kell, hogy alkalmazkodjunk a mi viszonyainkhoz. Más tanterv való a lipcsei vagy berlini ovodákból kikerült s folyvást gondos szülei s nevelői felügyelet s értelemfejlesztés alatt álló gyermekeknek és más a mi szittya uj nemzedé­künknek. Az elfogadott uj tanterv kevesebbet markol, mint az eddigi, de többet akar szorítani. A vallástani kézikönyvek ügyén is hatalmas len­dület történt: Papp Károlynak „Bibliai történetek" című vezérkönyve és kézikönyve, melyek már sajtó alól is kikerültek, elfogadtattak; valamint elfogadtattak és sajtó alá adatni rendeltettek a következők: Bocsor Lajosnak „Bibliaismertetés a megfelelő bibliai földrajzzal a gym­nasium 1. és II. osztály számára", továbbá ugyancsak annak ..Egyháztörténelem a gymnasium IV. osztály számára" "című munkái ; Kiss Kálmánnak : „A bibliai könyvek története és szimbolica. Függelékül a magyar ref. énekeskönyv ismertetésével" eímű műve. Ezek mel­lett a jövő tavaszra kilátásba helyeztetett a még szük­séges népiskolai s középtanodai vallástani kézikönyvek nagy részének elkészíttetése, amelyekre nézve pedig ki­látás nincs, az ezen ügygyei foglalkozó bízottság buzgó elnöke Fördős Lajos fel fog hívni alkalmas egyéneket. Irói tiszteletdíjul megszavaztatott első kiadás­nál 30.000 betűért 50 frt, második kiadásúnál 25 frt. A papi vizsgákról szóló jelentés eléggé szigorúan hangzott, amennyiben az első vizsga előtt ál­lóknak fele uj vizsgaadásra utasíttatott, a második vizs­gásoknak pedig harmada, de azért e szigorú Ítélet mégis keveseket sújtott, állván az első vizsga előtt 2 lelkész­jelölt, a második előtt 6 segédlelkész. De ha már kevés jól vizsgázott segédlelkészünk van, ezeket legalább pár­toljuk, ezért kimondatott, hogy a más egyházkerületből jövő segédlelkészek ezentúl a kápláni sorozatba nem az általuk letett vizsga ideje szerint jönnek, hanem zsinór­mértékül szolgál az egyházkerületünkbe való átlépés ideje; mely intézkedéssel annyi legalább el lesz érve, hogy a káplánságuk későbbi éveiben átjövő egyének a h. lelkészi állomásokat nem nyerik el a mi segédlelké­szeink előtt. Két fontos statutumváltoztatás is történt. Furcsán voltunk eddig. Ha rendszabályt akartunk alkotni, for­muláztatott a javaslat, s az beküldetett az egyházme­gyékre, ezek észrevételeiket megtették, és ha a megyék többsége óhajtotta annak létrehozását, formuláztatott új­ból a javaslat az egyházmegyei észrevételekre való te­kintetből. Mikor úgy két-három év alatt szépen elkészült, akkor beküldetett az egyes egyházakhoz „igen"-nel vagy „nem"-mel való szavazás végett, és ha a véletlen többségre juttatta az „igen"-t, lett statutum, ellenkező esetben nem. Hajdanában talán jól volt az így, de most képviseleti gyűlésünk van, miért is az egyházaknak kö­zelebb felbontott szavazatai szerint ez az alkotásmód elvettetik, hanem az egyházmegyei közgyűlések többsége, ha elfogadja az uj vagy változtatott statutumjavaslatot, akkor az egyházmegyei gyűlések észrevételeinek figye­lemben tartása mellett véglegesen formulázza s megálla­pítja azokat az egyházkerületi közgyűlés. Másik a papválasztási statutum. Évek óta folyik annak is a módosítása, végre most az egy­házak többsége elfogadta a mult évi közgyűlésből be­küldött javaslatot, melynek az alapgondolata az, hogy szabadon választanak a gyülekezetek, de csak a kandi­dáló bizottság által kijelöltek közül, ezen bizottságo pedig alkotja a helyi egyháztanács által saját kebeléből e célra választott két, s az egyházmegyék közgyűlése által évről-évre titkos szavazattal választott egy egyházi és egy világi tagból, elnöke pedig az egyházmegyei el­nökség. Kétségkívül meg lesznek ezen uj rendszabálynak is a maga keserű gyümölcsei, de másrészt útját állja ez sok ujabbkori visszaélésnek és fonákságnak. Hozatott még egy harmadik statutum is, vagy legalább valami ilyesféle, jelesen kimondatott az egyházmegyék meghall-

Next

/
Oldalképek
Tartalom