Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-06-30 / 26. szám

előre mondanom. — Szerintem ugyanis, ha valaki ma az irodalom mezejére kiván lépni , meg kell gondolnia, hogy váljon képes-e ott azon téren a közönség és pedig a művelt közönség igényeit kielégíteni ?! Nem elég tehát azon mérleg, melyet Z. K. úr és társai nagy részben felállítanak : hogy t. i az a közönség, melynek tulajdonképen szánva van, a plebs teljesen kielégítőnek, sőt kitűnőnek találja ; hanem kell, hogy mint irodalmi termék is megállja helyét s ne indítsa pirulásra azt az árva papirt, melyre nyomva van, s ne költse fel a szégyen érzetét a társak szivében, midőn az ellennézetűek más társadalmi és egyházi viszonyok közt élők gúnykacajjal mutatnak reá. Állhatna ugyan az a mérleg, ha Z. K. úr és társai papíron irva hagyták volna most már kinyomott munkáikat; de miután nyilvánosságra hozták azokat, más mérleget kell felállítani. De hogy a dologra térjek, lássunk egy pár mutatványt a III. füzetből, előre kijelentvén, hogy miután csak néhány megjegyzést akarok tenni; a füzet részletes bírálatába nem bocsátkozom. Az első e füzetben: XXVIII. Kisded felett. Kontra Lajos monori főtanítótól. Általánosságban — a többihez mérten — tűrhetőnek mondható a mű, csakhogy az alakért és rímért több helyt feláldozza szerző a kifejezés szabatosságát, s csinál valóban oly kontra-bontot, hogy az ember szinte sajnálja a mű többi, sikerültebb részét. Mindjárt a második versszakban igy szól az anya kisdedéhez : j,Ébredj | ébredj jó gyermekem ! Hisz már olyan régen pihensz Elég volt már a mély álom, Mely miatt még nem is pihegsz.® tehát a mély álom miatt már nem piheg ? Ugyan miért rontotta el szerző úr a jó kezdetet a rosz véggel ? hiszen még ha a rím, mely miatt ki kellett tekerni a nyakát e versszaknak, bevált volna, úgy meg lehetne bocsátani e kis félreugrást, de midőn se rím, se értelem, se logikai következetesség nincs; akkor nincs helye az elnézésnek. A következő versszak igy kezdődik: „Mint a szíven nyomott gerle" . . . miért ne .1 „sértett" vagy „talált" inkább ? mert hiszen összenyomott vagy összezúzott is lehet, — ha épen úgy akarja — az a gerle, de hogy egyenesen szíven nyomott legyen: azt nem értem. Azt mondja tovább egy versszakban : 8Örömid szép rózsaszála Lehervasztva — összetörve S bimbó korán hull alá a Lábbal tiport dui'va földbe/' . . . Az erőltetés miatt szinte érthetetlen verselés ! Több idézetet nem hozok e műből, mert a hátralevő részben épen ily hibák nincsenek, s a többi e füzetben megjelent művekhez mérten — leszámítva az általános gyengeséget, — tűrhetőnek mondható. XXXII. Középidejü nő felett. Juhász János GK kisfaludi rektortól. Szerzőben meg van a jó akarat, csak egyéb hiányzik nála. A szebbnél szebb kifejezések — gondolom — csak úgy zsibongnak agyában, de midőn papírra kell tennie azokat: elrepülnek, messzeszállnak. A versmenetet is igyekszik kellemessé, könnyűvé tenni, de biz az nem sikerül. Összefüggés, az okból az okozat levonása mind távol maradnak e költői munkától. Azonban lássunk egy pár mutatványt : »Az emberi életnek is Vannak villámtelt vihari, Mely keblünk éltét kioltja . . . S nem tudhatunk mosolygani.1 Oly valami ez, amelyre már igazán „tudhatunk" nemcsak „mosolygani", hanem kacagni is. Még annyit sem tud a nagyérdemű szerző, hogy ha „vihari", hát akkor nem „mely", hanem „melyek" és nem „kioltja", hanem „kioltják." De a béltartalmat tekintve is, mily gyarló az egész versszak ! Micsoda összefüggés van pl. az utolsó sor és a megelőzők közt ? hát az a legnagyobb baj, mikor meghalunk, hogy nem mosolygunk? bizony tiszttárs, kár volt ezzel a közönség figyelmét fárasztani. „Mert ha eljó' az enyészet Nincs erő, amely ellentáll . . . Érc fogával mindent enyészt, S vele együtt a zord halál.® Itt a második mutatvány, csakhogy nem mindennapi dolog kitalálni, hog^ mit akar itt a szerző mondani'; mert ez a v. sz. egy megfejthetlen sphinx, mely előtt a közönséges halandónak csak a bámulat jut osztályrészül. Teljesen hiszem különben, hogy maga a szerző sem tudná megmagyarázni, hogy tulaj donképen mit akar itt mondani ? Csak egy szempont, úgy látszik, vezérlette az t. i., hogy minden áron rímeljen a vers, ezért aztán feláldoz mindent, rythmust, értelmet és okos következtetést. Azonban e téren sem ér célt, mert ugyan micsoda rím már a fenti is : „ellentáll" — „halál" ? És ez így megy eleitől végig, egyik v. sz. rosszabb, mint a másik, még csak a helyesírásra sem ügyel, „kincs", „nincs" írja ts-el, a val, vei segítő rag a ragozásnál elvész, mert „reménynyel" helyett írja : „reménnyel®, vagy többször csak egy egyszerű kettős betűt használ, ami a többieken is sokszor megesik. Midőn gyermekeitől búcsúzik az anya, többi közt így szól: »Minden embert sziveijetek Pályát hűség közt fussátok * nemde ékes, szabatos kifejezés, helyes beszéd magyarul : Azt mondja tovább : a Az életnek kellemei Szívetek búját oszlassa,* már hinnem kell, hogy nem egészen magyar a t. szerző, ámbár tősgyökeres magyar neve van, inert különben nem törné úgy össze ezt a szép magyar beszédet. XXXIII. Gyermek felett. Ez is az előbbi szerzőtől, s ez is tőről metszett testvérje az előbbi gyötrelmes műnek. Az elején azt hinné az ember, hogy no most már kárpótolva leszünk az előbbiért. Azonban csakhamar kiábrándulunk e téves reménykedésünkből, mert hát szerző következetes akar lenni önmagához s keresztül