Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-06-30 / 26. szám

A IX. p. méltánytalan. Az állam ád nyugdíjat, az egyház e nyugdíjalaphoz — erejéhez mérten — tetemes összeggel járul. Ne csigázzuk túl az igényekot. A X. p. célszerű s ha a lealázó „tanítóvásárokat" elgondoljuk, humánus intézkedés is lenne, mi itt Eelsöszabolcsban az itt érintett kijelölést az alakuló félben levő tanügyi bizottság jogkörébe soroztuk. A XI. p. első tételét méltányosnak találjuk, Erdélyben már így is van, azt is, hogy a tanítók az egyházmegyei gyűlésen képviselve legyenek, mely utóbbira nézve alólírt, mint tanítóegyleti elnök, ha jól emlékezem, ez előtt több, mint 3 évvel, az egylet megbízásából folyamodtam is egyházmegyénk közgyűléséhez s hiszem is, hogy ha e tárgy nálunk újból szőnyegre jön, az ügy a tanítói testület javára dől el. A többi, ami e pont alatt van, pium desiderium. A XII. pontra óhajom, hogy ugy az egyházmegyei, mint egyházkerületi tanügyi bizottság V3 részben tanítókból álljon. Az egyházkerületnél a tanárok is beleszámíttatván az 73-ba. XIII. p. helyes, mi itt az egyházmegyén, épen most hoztuk azt javaslatba, hogy a körlátogató — pap, tanító, világi — az egyházmegyén a tanügyi bizottság javaslatára neveztessék ki. A XIY. p. is megadnám, mert méltányosnak látom. Azonban, ha a kérdést zsinatilag akarjuk eldöntetni, bár mindent megadunk is, ami a 14 pontban előírva van, ez még nem elég arra, hogy a ref. egyház tanügye jórendben legyen. Ez csak a tanítók állását, viszonyait szabályozza, ezt is igen kis mérvben. S aki ennyivel akarja tanügyünket rendezni, ! annak felfogása nagyon önös és szükkörii. S az emlékirat szerzőit az önzés vádja alól nem menti ki a nagy hangon ejtett egy pár odavetett mondat, hogy „több szabadságot a tanítónak, hogy annál szabadabb embereket növelhessenek" sat,; így is rajtok marad a vád, hogy a személyes érdekek mellett a lanügyet csak másodsorban emlegetik. A tanügy szervezésére nézve az alábbiakat óhajtottam elmondani. Mindenekelőtt megjegyzem, hogy a tanügy nem a tanító ügye, nemis az egyházközségé, hanem igenis az egyetemes ref. egyház ügye és érdeke is, ma inkább, mint valaha. Igen inkább, mint valaha; miután saját fészkünkből, vérünkből való minisztertől látunk származni egymásután oly rendeleteket, melyek a teljes vallásszabadságot s vallásegyenlőséget — ha éppen csak e rendeletektől és a rendelkezőtől függene — egy pillanat alatt, egy tollvonással örökre száműznék a mívelt népek szótárából. Mit szóljunk ama másikról, akinek az oktatásügy kezében van, aki confráteri buzgalmánál fogva, — ha telnék a kezelése alatti állami pénzekből annyi uj iskolát állítani — a ref. iskolákat mind bezáratná; aki, ha rajta állana, ma is elhajtana bottal, korbácscsal is a róm. kath. istenitiszteletre s kényszerítene a képek előtti térdepelésre s az ereklyék tiszteletére, imádására, mint a gályarabokat kényszerítették akkori elődei az érsekek ós nagyhatalmú püspökök. Yagy közönyös, vagy a legszánandóbb rövidlátó, aki ezeket nem látja.*) Ily egyének s jelenségekkel szemben tehát azon álláspontot, hogy az iskolák az egyetemes ref. egyház elidegeníthetlen tulajdonai, feladni nem lehet, nem szabad. Ha pedig az egyház egyetemét illetik: ebből önként és természetesen következik, hogy a ref. egyház egyetemének nemcsak joga, hanem főfőkötelessége, hogy; értelmes, ügybuzgó, szakértő tanítókat képeztessen, a tananyagot maga jelölje ki, tantervet állapitson s ennek végrehajtása felett őrködjók, a táncéit megállapitsa, a szorgalmi s szünidőt az egyes vidékek foglalkozásai szerint beoszsza, az iskolai, mint az egyházi alapítványok megtartása, sőt gyarapítására gondja legyen, tanítók fizetését megállapitsa, a tankönyvek készítéséről gondoskodjék sat. sat. Igy nevelhet csak az iskola vallásos, hazafias érzelmű, jóakaratú egyháztagokat és polgárokat s a jó ós szép ós igaz ügyért lelkesedni s áldozni is mindig kész embereket. Ezekből folyólag ismét azt igényli a jó ós célszerű iskolai kormányzat, közigazgatás, hogy a magyarországi ref. iskolák s iskolai hatóságok egymással szerves összeköttetésben legyenek, egy egyetemes tanügyi bizottság felügyelete alatt álljanak. *) Minisztereinkről ejtett e kemény Ítéletet nehéz volna így egész terjedelmében igazolni; mert hogy kicsiségekben a múltnak fonákságaiból kibontakozni nem tudnak, az szintúgy folyhat gondosság hiányából, mint szándékos elvtagadásból ; de annyi bizonyos, hogy a közvélemény minisztereinket még keményebben Ítéli el. S ez nem is lehet másképen oly kormányrendszer mellett, hol a minisztérium összes erejét be nem vallott tendentiák elpalástolgatásában, kicsinyes mesterfogásokban koptatja el, ahelyett, hogy á rég proclamált vallásszabadsági ós jogegyenló'ségi elvek keresztülvitelét tartaná szeme eló'tt és tényekben adna nyomatékot a cégérül kitűzött liberális szónak. F$. M.