Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1878-01-06 / 1. szám
gyöngítené állításunkat, inkább erősítésére szolgál: mert azt bizonyítja, hogy mind általánosabbá kezd válni a prot. egyháznak társadalmi nagy feladatáról való tudata, melynek csak úgy ímmel-ámmal működve megfelelni nem lehet. Másfelől régi tapasztalat az is, hogy mikor valamely soká táplált óhajtás teljesedésbe kezd menni, épen akkor legnagyobb a békétlenkedés ; annyira igaz az, amit a francia igy fejez ki; l'appetit vient en mangeant (evés közben jön meg az étvágy). Legsűrűbben hangoztatott, legméltóbb panasz kétségen kivül az, hogy scopae dissolutae vagyunk, s hogy a felekezetünket közösen érdeklő ügyekben sem tudunk egységes eljáráshoz jutni. Ez mindenesetre nagy baj. De váljon mutathat-e prot. egyházunk rendes korszakot, melyben e baj megszüntetésére több hévvel törekedtek volna, mint az utolsó két évtizedben ? Nem szólunk a pátens idejebeli ölelkezósekről, melyek a veszélylyel szemben, mint az önfentartási ösztön nyilatkozásai csaknem önkéntelenek voltak ós a veszélylyel együtt el is multak; de nem lehet említetlen hagynunk azt, hogy több hónappal a vész elmulta után is volt még annyi összetartás a négy ref. superintendentia között, hogy egy, 1860. szeptemberében Debrecenben tartott conventen a presbyteri rendszer fokozatos keresztülvitele megállapíttatván, az csakhamar a ref. egyházi alkotmány változhatatlan alapjául lett közönségesen elismerve és elfogadva. Nem különben dicsérettel említendő a négy ref. egyházkerületnek együttes működése az iskola-, különösen a népiskolaügy terén, hol a négy superintendentia küldötteiből alakult egyetemes tanügyi bizottmány korszakot alkotó munkásságot fejtett ki, nem csak a korigényeinek megfelelő iskolaszervezet kidolgozása, hanem annak practicus életbeléptetése ós keresztülvitele által is. Rövid néhány óv alatt legtöbb népiskolánk nem csak hogy jelesül szervezve, az azokra való felügyelet rendszeresítve, hanem póldányszerünek mondható tankönyvekkel ós kellő taneszközökkel is annyira el lett látva, hogy midőn az 1868-iki országos népiskolai törvény meghozatott, iskoláink már jobbára oly karban voltak, hogy a legjobban dotált állami népiskolákkal is kiállhatták a versenyt. Nem nagyítunk, ha azt mondjuk, hogy egyetemes tanügyi bizottmányunk mint úttörő, nemcsak hogy döntő befolyással volt az országos törvényre, hanem tény, hogy a törvény sikeres keresztülvitelére is a legarravalóbb emberek ama bizottmány kebeléből kerültek ki. Az erők egyesítésének ily feltűnően üdvös hatása mellett nem azon kell csodálkoznunk, hogy a superintendentiákat közösen érdeklő ügyekre nézve az egyesülés óhajtása minden partialis súrlódások dacára is mind élénkebb kifejezést nyert, hanem inkább azt kell kérdésbe tennünk: mi akadályozhatta oly soká azoknak csatlakozását, kiket egy ós ugyanazon érdek egy szent cél felé vezet, ós lételük biztosítékát is egy és ugyanazon törvényben találják ? Annyi bizonyos, hogy tényleg az egységre nézve egy lépéssel sem vagyunk elóbbre, mint voltunk a pátens után közvetlen következő években; ha csak a királyhágóntuli superintendentia csatlakozását ós a zsinati most folyó előkészületeket kész vívmányokul nem veszszük. E tekintetben az ágost. ev. egyház, mely a rendszeresített conventben a kerületeket közös cselekvésre egyesítő kapocscsal régóta bír, nagy előnyben volt, és valamint annak köszönheti, hogy Ő Felségének 1860. máj. 15-én kelt legfelsőbb kézirata által engedélyezett restitutiot a nemzetiségi velleitások szülte tényleges szakadás mellett is keresztülvihette ós a szakadást megszüntette; ugy másfelől az egyház anyagi fentartására való intézkedéseit a szenvedő tagok kellő számbavételével célszerűen megtehette. A pátensi válság idejében az állam a részéről kilátásba helyezett segély, ós a congrua megpenditése által agyháztestületeink oly sebére tette volt az ujját, melynek sajgását, mihelyt a figyelem ráfordult, nem lehetett észre nem venni, ószrevétetvén pedig nem lehet fájdalom ós szégyenérzet nélkül arra gondolni, hogy a szűkölködő egyházak ós ezeknek szűken fizetett hivatalnokairól, ugy szintén a hibájuk nélkül szolgálatképtelenné vált hivatalnokok vagy azok özvegyei- ós árváinak segélyezéséről a prot. egyházban csaknem semmi gondoskodó intézkedés nem volt téve. Az égető kórdós mindkét testvéregyházban egyidejűleg került szőnyegre. Lapunk tüzetes mozgalmat indított meg ez ügyben és pénzügyi capacitasok, mint Lónyay Menyhért, Ivánka Imre szakavatottan szóltak a dologhoz, sőt férfiak, mint Vay Miklós báró, Teleky Sándor gróf ós mások többen tényleg is í*