Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-06-16 / 24. szám

a tanító úgy teljesítse hivatalos kötelességeit, amint teljesíteni kellene ? Annak edig, hogy az iskolai év c s a k ö t-h é t hónapig tart, bizonyára nem a tanító az oka, ennélfogva e körülmény sem hozható föl argumentumul a csekélyebb fizetés mellett. 6. A segédtanító fizetése 50 írtban állapíttatik meg és (lakás, fűtés és élelmezésen kivül) a körülményekhez képest 100 forintig nagyobbittathatik. Erre vonatkozólag Cs. P. úr mond valamit és én részemről osztanám is véleményét, ha először : segédtanítókra nem volna szükség, másodszor: ha a segédtanítók meztelen vagy ringyrongyban is járhatnának s a külsőre semmit sem kellene adniok ; harmadszor : ha egy-két év után jó rendes tanítóság biztosíttatnék részökre ; negyedszer vagy jómódú szülék gyermekei volnának, vagy az egyházmegye (vagy bárki más) mint arra méltónak talált ifjút valamely tanítóképző intézetben saját költségén kiképeztetné a maga számára. De így, mint most áll a dolog, az emlékirat mellett vagyok. 7. Az ismétlő iskolások (12—15 éves növendékek) t a n í t á s a é r t 30 —60 f r t n y i dij állapíttatik meg. Az emlékirat ennyit kíván. Cs. P. ezt sokalja s 20 —25 frtot elégnek tart. En pedig a 60 forintot is keveslem, ha hatvan óránál több órát kell adni. Amit a tanítónak egészen rendkívüli időben kell kötelességszerűen végeznie, minden óra megér egy forintot, akármennyi a növendék. Itt már én azt tartom : „Fuss vagy fizess!" A Cs. ur jegyzőjének egy vagy két folyamodást megírni, Cs. úrnak egy-két gyermeket megkeresztelni vagy egy-két párt összeesketni nem tart egy óráig s nem is oly nehéz dolog, inégis kap érette egy forintot. En is becsülöm a magam fáradságát annyira. 8. Elrendeltetni kivánja az ingyen iskoláztatást vagyis a tandíjmentességet iigy, hogy a tanító az azáltal elesendő tandijakért az egyház által egy summában adandó megfelelő pénzösszeggel és gabonával kárpótoltassék. Ez egyike a legkorszerűbb indítványoknak , melyek a tanügy terén tétethetnek s erősen hiszem, hogy a népiskolákat csak ennek létesitése népesíti meg annyira, amennyire azokat megnépesítni lehetséges. Es ez nemcsak az én véleményem, hanem mindazoké, kik a népiskola néptelenségének okait ismerik. Ezen okok között pedig legelső és legnagyobb, igy egyszersmind legfontosabb az alsóbb osztályú nép szegénysége, melyben ez a mindennapi kenyerét és legegyszerűbb öltözetét megszerezni is alig képes. Ennek tulajdonítható aztán, hogy a szegény ember inkább elvonja az iskolától gyermekét, mint érte — hacsak csekélységet is fizessen. De meg tudja ő azt, hogy még a tandij mellett taneszközök is kellenek, meg egy kis jobb ruhácskára is szükség van. Igaz, hogy e két utóbbi szükség a tandíjmentesség mellett nem enyészik el, de mégis könnyítve van. Az igen megterlieltnek pedig csak egy kis könnyebbség is jól esik. Azonban a tandíjmentességnek még az a különös jó oldala is van, hogy a tanítót felmenti a szülékkel való kellemetlenségektől, melyek leginkább a fizetés alkalmával szoktak nyilvánulni, de megszünteti a tanító exekutorságát is növendékeivel szemben. Mely ok magában is elegendő a tandij eltörlésére, s arra, hogy a tanító fizetését a néptől ne maga kénytelenittessék beszedni. „Na jól van, töröljétek el hát a tandijakat !" — mondják talán némelyek, — de honnan fogjátok kárpótoltatni magatokat. Felelet: A birtoka ránylag kivetett s az egyház elöljárósága által beszedett fixumból. A nép nevelése és oktatása minden egyházközségnek s közvetve az egész államnak a legszebb s legáldásosabb közügye. Ha a község lakosai eléggé erkölcsösek és értelmesek, annak leginkább a jobbmódu vagyonos osztály veszi hasznát. Úgyde, minthogy a szegények és vagyontalan szülék — kiket az égi kegyelem csak gyermekekkel és szükséggel áld leginkább — nem képesek a magok tehetségéből gyermekeiknek oly neveltetést adni, mint amilyet adniok kellene s minthogy az ő gyermekeik többnyire a vagyonosok munkásai és cselédei leendenek : nagyon okszerű és eredményében igen hasznos, társadalmi tekintetben pedig szükséges is, hogy a szegény vagyontalan szülék gyermekei s elhagyatott árvák neveltetéséről a vagyonosok gondoskodjanak. Ezen elv és cél hozta létre a községi iskolákat, melytől a hitfelekezetek és némely papok annyira idegenkednek. Igen, de ha polgárközségi iskolától borsódzik a hátunk, egyházközségi iskolánkat kell oly állapotra juttatnunk, mint amilyen állapotban amazok vannak. Ezt pedig csak az előadott módon eszközölhetni célszerűen. 9. Az emlékirat azt is kivánja, hogy „az államsegélyből egyházmegyénként tanítói özvegy-árvák vagy özvegy-árvagyámintézetek is részesüljenek ; nem nyervén az előbbi időből hátramaradt özvegy-árváink semmi gyámpénzt az országos tanítói nyugadijintézetből," Ha e pontban világosan látható nem volna, hogy kik számára és kiknek javára kérnek segélyalapot az emlékirat felterjesztői, magam is azt mondanám, hogy egy rókáról két bőrt nem húzhatunk le. De az országos tanítói nyugdíjintézetre nem számitható tanítói özvegyek és árvák érdekében a memorandum készítői kérelmekkel szintén igen jogos téren állanak. 10. A tizedik pont kivánatát részemről sem tartom helyesnek azon szövegezés szerint, amint van. Mert mind az egyházak szabadválasztás-jogát, mind a tanító egyéni szabadságát sérti, amennyiben az nem választhatná azt, kit épen szeretne; a kinevezett, illetőleg odarendelt tanítónak pedig — mint a segédlelkésznek — mennie kellene, vagy akarna vagy sem. En e pontot következőképen szeretném módosítani : „Ha tanitó változás esetén az egyháznak még megerősíthető jelöltje nincs, a tanügyi bizottmánynál jelentkezők közül anuak felterjesztésére a consistorium ajánl