Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-05-05 / 18. szám

nem vethet azon kivül, mely egyszer vettetett s a mely Jézus Krisztus" de nem is akar vetni senki. A ki a szeretet és tökéletesség jelszavát irta zászlójára, aki azt hirdette, hogy szeressétek még ellenségeiteket is ; a ki azt tanitá, hogy legyetek tökéletesek, mint az Isten : az örök, elévülhetlen alap, az megtalálta az emberiség számára az örök célt, s ha én e nagy cél felé segítem az én gyülekezetemet, vajon összeütközésbe jövök meggyőződésemmel, vajon az én önérzetem az ellenkező hirdetését diktálja nekem ? s én talán hirdetni fogom az ellenkezőt? Nem, sőt minden lelki erőmet összeszedem, hogy híveimet e felséges példánykép felé vezéreljem, hogy útat mutassak nekik a magasba. Prédikálni az igazságot, gyógyítani erkölcsi nyomorékokat, mesegetni társadalmi fekélyeket s ha kell törni, pusztítani, rombolni, mint a vihar, hogy aztán a romok felett teremthessünk valami ujat, épet, egésségest? elősegíteni a jónak uralmát a földön: ez az én meggyőződésemmel nem ellenkezik. Tehát a világ fiainak nincs igazuk ? De igazuk van azoknak — mondjátok talán ti theologus pályatársak, — mert csakugyan áll az, hogy a mi hitünk azok után, a miket eddig hallottunk és tanultunk, ugyan megváltozott, s nagy a külömbség a mi vallásos világnézetünk és annak az egyszerit földművesnek vallásos világnézete közt, a kinek mi már nem sokára hivatva leszünk hirdetni az evangyéliomot. Ez igaz. S hogy az emberi természetnek sajátja másokkal is elfogadtatni azt, a mi az ő nézete, a mi szerinte a legjobb : ez is igaz. S hogy ezt meg is kell cselekednünk, ha a Jézus által előnkbe tűzött célhoz (a folytonos tökélyesedéshez) hivek akarunk maradni: szintén tagadhatlan. De vigyázzatok, kísértetbe ne jussatok. Óvatosan bolygassátok a régi gyepűt, nehogy megmarassatok. Senkinek hitét erőszakosan széjjel ne tépjétek. Nem mondom azt, hogy a tudomány igazságait ignoráljátok a vallás érdekében, mert majd igen kegyetlenül találná magát megbőszülni rajtunk ez az ignorálás. A vallás érdeke különben sem követeli ezt. Hiszen a vallás és tudomány édes testvérek s az emberiséget együtt segítik örök, nagy célja : a szellemi és erkölcsi tökéletesedés felé. Épen ezért nekik egymással lépést kell tartaniok. Azonban ne feledjük el, hogy századok óta nem tartottak lépést, hogy a vallás réges-régen csak sántikál tudománytestvére mögött, s századok mulasztását egy rövid tized alatt helyrepótolni oktalan, söt veszedelmes törekvés lenne. A szemek a hosszú idő alatt megszokták a sötétet s igy csakis ártalmokra lenne az egyszerre túlságos mérvben elömlő világosság. Ne feledjük el, hogy mi átmeneti korszakot élünk s hogy a népben értelmi képzettséghiány folytán nincs meg a biztos alap azon tisztúltabb világnézethez és magasabb istenfogalomhoz, melylyel mi birunk. Gondoljuk meg azt, hogy nekünk tizenkét évi súlyos tanulmány s ugyanoly hoszu fájdalmas lelki forradalom kellett ahoz, hogy ezt a tisztúltabb világnézetet magunkban — mások segélyével — megteremthessük, s igy józan észszel nem kíván hatjuk azt, hogy egy kezdetleges műveltségű gyülekezet, — melyben még a legszükségesebb elemek is hiányzanak ez uj teremtéshez — hogy, mondom, egy ilyen gyülekezet egy-két rövid egyházi beszéd hallása után a mi magas álláspontunkra emelkedjék. Azért csak előre testvérek ! de vigyázva, de óvatosan, megrágva minden szót, megfontolva minden igét. Ne féljetek. Pirulás nélkül tehettek igy. Mert ez nem alakoskodás, ez nem jesuitismus, lianem észszerű tapintatosság s körülményekhez való azon bölcs alkalmazkodás, melyet a ki eldob magától : az megköveztetik. Halljátok csak, mit mond a legegyenesebb jellem, a legfáradliatlanabb apostol : „Én a zsidók között úgy viseltem magamat, mint zsidó, hogy a zsidókat megnyerhessem ; a törvény hívei között, mint a törvény liive, hogy a törvény hiveit megnyerhessem ; a pogányok között, mint pogány (bár én nem vagyok pogány Isten előtt, hanem a Krisztus törvényének hive), hogy a pogányokat megnyerhessem."*) S a ki veszélyeztetni nem akarja az ügyet, melyet szolgál, az nem is cselekedhetik másképen. Valamint rosz orvosnak tartanám az olyat, ki a szert, melyet apródonkint kellene beadni betegének, egyszerre véteti be vele s ezáltal megöli azt, igy kell nyilatkoznom a lelkészről is, ki nem az okos rend szerint jár el hiveivel. A szer, melyet használnunk kell, apró adagokban orvosság, túlságosan alkalmazva, gyilkos méreg. Azért még egyszer mondom, hogy legyünk óvatosak. Még egyet. A mi sikeresebb működésünk majd a jövő nemzedékkel kezdődik. Ugyanazért fektessünk nagy súlyt a népiskolára s már ott kezdjünk meg egy olyan vallásos nevelést, minőt a korszellem megkíván Az ifjú vesszőt még lehet alakítani, de bizony vén fát hajlítani nagyon bajos. Kezdjük az iskolában s úgy folytassuk a templomban és életben s akkor majd nyerhetünk idővel egy értelmes, józan gondolkozású, felvilágosodott keresztyén gyülekezetet. Ez okból azonban óhajtandó volna, hogy ha már eddig elmaradt is, jövőre a lelkészek (saját érdekökből) maguk vennék kezökbe a vallásos oktatást, mert a tanítók (külömben is tul levén terhelve egyéb ' tantárgyakkal) a vallásos oktatást illetőleg sem nem tudnak, sem nem akarnak eleget tenni a kívánalomnak. De nem beszélek sokat. Csak annyit kö ök még szivetekre pályatársaim, hogy ne legyen nektek soha más vágyatok, mint előmozdítani azt a szent ügyet, ; „az Isten országának építését," melynek szolgálatába állottatok. Éljetek haljatok érte s ne legyen nektek ezen kivül soha más nyereségtek. Fogtok küzdeni sokat — s talán mindvégig jutalom nélkül, hanem azért ne lankadjatok. A nemes cselekedet önmagában hordja jutalmát s „ha én szívesen hirdetem az evangéliomot, már megvan a jutalmam." Ha egy községben sikerült megmentenetek *) I. Kor. 9 : 20, 21.