Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1878-04-28 / 17. szám
Ne szakgassuk azért kíméletlen kézzel egyházunk kóros tetemeit; hanem szeretettel, segítségre készséggel járjunk körülte, meg fogjuk látni, hogy gyógyulni fog az. ILLYÉS ISTVÁN, ref. lelkész. A somogyi memorandum. Valahányszor a prot. tanítótestület ügye kerül bárhol tárgyalásra, legyen az a tractuson, sajtóban vagy szóbeszédben, mindig belevegyü1 , mintegy végzetszerűen valamely dissonantia, mely az egésznek összhangját tönkre teszi. S ha még csak az összhangot tenné tönkre, hagyján ! azzal vigasztalódnánk, a mivel a jó katholikus ember, hogy nincs olyan templom, mely mellé az ördög ne építene magának kápolnát. De nemcsak az összhang lesz semmivé, hanem a közmivelődés ügye is szenved, mert az a dissonantia a legselejtesebb téveszmék zűrzavarának nyit kaput s azok a téveszmék, vagy amint a halhatatlan Wesselényi szokta volt mondani, balitéletek, végeredményökben megrontják a tisztességes társadalmi együttlétet, az összeférhetést. Ilyen balítéletekről fog most szólni az ének, mert valahára le kell számolnunk bizonyos ferdeségekkel, még ha esetleg elpalástoltan szükesziisködnének is azok. Egy izben György Aladár barátom egy fulminatorius cikket irt, amelyben azt bizonyítgatta nem éppen válogatott argumentumokkal, hogy a papi állás tekintélye mindenütt, ahol a művelődés előrehalad, sülyed, s a tanítóságé emelkedik, s mióta a népoktatásra nagyobb gond fordíttatik, ez nálunk is igy van. A tanítók hivatásuk érzetében többet tanultak, mint a papok, akik beülve a zsíros parochiába, ellustulnak és parlagiasodnak. Midőn ezen itt nagyon is kivonatosan csak úgy per tangentem adott argumentatiót olvastam, bármily frappansnak látszott is egynémely vonatkozásaiban, magamban balitéletnek neveztem. Mert hát prot. állapotainkat amúgy figyelmesen megvizsgálva, átalában véve, bár fájdalommal, de azt kell constatálnunk, hogy mai napig még mindig a György Aladárféle okoskodásnak éppen az ellenkezője áll. A papi tekintély igenis érezteti magát a tanítótestülettel szemben, s csak külső nyilatkozása módosul illető tulajdonosának magasabb vagy selejtesebb műveltségi színvonalához mérten. A tanító nagyon is erezi, hogy neki sok tekintetben, a multak hibái miatt, a paphoz viszonyítva, alárendelt helyzete van. Ezen helyzetéből lehetetlen nem igyekeznie kifelé, ezt követeli emberi, ezt azon ügy méltósága, melynek napszámosa. Azt mondtuk, fájdalommal constatáljuk a György Aladár-féle okoskodás megfordított voltát, igen, fájdalommal, mert úgy kellene lenni, hogy a tanító ügy respectáltassék a maga helyén, mint a pap, s a tanítótestület műveltségi színvonala ne essék a papi testület átalános műveltsége alá, s ha minden meglesz, akkor ki fog derülni, hogy a tanító a papnak, a pap a tanítónak coordinált társa s hogy egy téren mozognak, amely nem más, mint a legszélesebb értelemben vett tanítás, s nincs okuk egymás elé akadályokat gördíteni. Olvasva a somogyi memorandumot, az örvendetes és elkedvetlenítő gondolatok sorozata lepi meg az embert. Örvendetes azon törekvés, melyet a somogyi tanítók,manifestálnak, mert arra mutat, hogy gondolkodnak helyzetük visszásságain, az pedig mindig örvendetes jel, ha azt látjuk, hogy a jóravaló emberek éppen azért törekszenek függetlenebb társadalmi állapotra, hogy szavoknak ott, ahol illő, nagyobb súlya legyen, s saját ügyeik intézésében minden fokon nagyobb befolyásra tevén szert, jobb kedvvel ós tágabb látkörrel s nagyobb önbecsérzettel szolgálhassák az oktatás rendkívül fontos ügyét. Azonban elszomorító azt tapasztalni, hogy vagy a dolog nem értése, vagy félreértése miatt oly hangok is hallatszanak, melyek szemben a somogyi haladó törekvéssel egyenesen reactionárius irányzatúak. Honnan ezen viszásság, ezen dissonantia? azt most nem kutatjuk, Jehet, hogy más alkalommal arra egyenesen ráfogunk mutatni ; most beérjük azzal, hogy a somogyi memorandumban kifejezett törekvéseket átalános körvonalokban bevilágítjuk. A „Prot. Lap" f. évi 10-ik számában jelent meg a somogyi memorandum ismertetése s már a 12-ik számban Ballagi Mór által bevezetve „egy vértesaljai lelkész" aláírással egy oly feljajdulás olvasható, melyre kacagó izmaink önkénytelen megmozdulása lehet a legméltóbb felelet. Nem tudjuk ós nem is törődünk azzal, ki azon érdekes maskara, aki böjtben is farsangolva, az anonymitás kényelmes köpenyében űzi eszmeficamainak saltoinortáléit. Ha Ballagi bevezető szavai nem előzik meg a hivatolt cikket, bízvást einlitetlenül maradhat vala, igy sem
