Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-04-14 / 15. szám

áldásakor. Mely beszédeknek mindegyikéhez külön alkalmi ima, illetőleg zárima és zárbeszéd is van alkalmazva. Ezen jegyzékből láthatja a t olvasó a fent címzett munka héját vagy vázát. De hát a mag, a valódi tartalom milyen ? Azok, kik személyesen ismerik szerzőt, s hallották, hacsak egy pár alkalommal is, egyházi ünnepélyeken tartott beszédeit, azok — talán állíthatom — hogy látatlanban is örömmel üdvözölték velem együtt ezen mű megjelenését; utólagosan pedig, a könyvecskét végig olvasva, azon nyilatkozatra ragadtatnak, hogy várakozásunknak a mű nemcsak hogy teljesen megfelel, de azt számos helyen messze felülhaladja. A mű minden lapja tanúságot tesz szerzőnek tiszta, józan észjárása, nyomon haladó logikája, a magyar nyelvben való teljes otthonossága, könnyed, minden üres, csillogó frázistól, semmitmondó avagy érthetetlen bombast kifejezésektől irtózó, de azért mindenütt az egyes kifejezések s mondatok csínjára, ékességére nagy gondot fordító irálya felől; tanúságot tesz pedig különösen — s ez a legfőbb — a felől, hogy az itt közlött beszédek mindegyike valódi vallásos kebelből s oly lelkipásztortól erednek, ki komoly lelkiismeretességgel törekszik lelkipásztori tisztének megfelelni, ki jól érzi, hogy kisded felekezete, mely 300 éves üldözésen ment keresztül, s mely minden számbavehető vallásfelekezetek közt legkisebb egész Európában, csak ugy tarthatja fenn magát, ha az őrállókul rendeltek minden legkisebb alkalmat megragadnak, hogy híveikben a vallásos buzgóságot, és a felekezetükhöz való hű ragaszkodás érzetét ébreszszék, a nem hozzájuk tartozó hallgatókban az ezen nem ismert, vagy félreismert íelekezet iránt kedvező véleményt költsenek. Ezen lelkipásztori buzgólkodásnak, vagy talán a gyakorlati irányú angol s amerikai hitrokonoktól elsajátított szellemnek lehet tulajdonítani ezen beszédeknek egymást jellemző sajátságát is. Nevezetesen j a szerző ezekben a fősúlyt kétségkívül a hitélet s a vallásos buzgóság erősítésére s fejlesztésére fekteti ; de emellett a lelkészi oktatás befogadására különösen alkalmas pillanatokat szereti megragadni, hogy hallgatóiba helyes nevelési elveket csepegtessen, hogy intse, buzdítsa óket az oktatás s iskolaügy érdekében hozandó áldozatokra, serkentse a családapai tiszt lelkiismeretes betöltésére, a munkásságra, takarékosságra, hogy figyelmeztesse azon kötelességekre ; melyek reánk, mint a magyar haza fiaira s a társadalom tagjaira várakoznak, s melyeknek legelső sorban azáltal tehetünk eleget, ha mint családfők családunk vallás-erkölcsi s anyagi jóllétéről, gyermekeinknek vallásos s helyes elvek szerinti neveltetéséről lehetőleg gondoskodunk. Ezen gyakorlati, de azért a vallás-erkölcsi célt soha szem elől nem tévesztő irány, kiválólag becsessé s érdekessé teszi ezen beszédeket, annyira, hogy ezeket, kivált a keresztelésieket nemcsak protestáns lelkészeink figyelmébe ajánlhatjuk, de merjük állítani, hogy minden csak kissé is vallásos lelkületü laikus, annyival inkább egy vallásos keblű anya ritka lelki gyönyörűséggel fogja ezeket újból és újból végig olvasgatni. Valóban ezen útóbb említett beszédek ritka gyöngyeit képezik egyházi irodalmunknak. Itt már szerzőben nemcsak a vallásosan ihletett pap, de egyszersmind a gyöngéd érzelmű férj és apa is feltűnik. Sokszor majdnem azt hisszük, hogy saját kis gyermeke bölcsője mellett áll s önnön lelke örömeit, reményeit, aggodalmait tolmácsolja, oly igazán, oly élénk vonásokkal s oly meghatóan rajzolja azon magasztos lelki állapotot, melyet egy világra jött kisded az apa és anya lelkében előidéz. A németországi lapok sokat panaszkodnak mostanában, hogy mióta az uj vallásügyi törvény kiadatott, a szülőknek jelentékeny százaléka kereszteletlenül hagyja gyermekeit; bátran állithatom, hogyha Berlin, Braunschweig s Hannover lelkészei az ördögüzési alakzat, s az elavult orthodox szertartási alakzat s korszellem-ellenes beszédek helyett az általunk ismertetett beszédekhez hasonlókat tartanának, elvétve akadna szüle, ki kedves kisdedét a valódi vallásosság égi kenetével egy őszintén vallás-erkölcsi társulat tagjául felavattatni ne igyekeznék. Teljes szépsége ezen beszédekuek csak ugy tűnnék ki, ha egészen ide igtatnánk azokat, de talán egyes töredékek is sejtetni fogják az olvasóval az ezekben rejlő gyöngyöket, azért ideigtatunk egy-kettőt. „Életviszonyunk bonyolult szövedéke — igy kezdődik egyik alkalmi beszéd — szíveinkbe száz meg száz különböző érzésnek állandó forrása; azonban alig van ezek között meghatóbb, nemesebb és felemelőbb a szülői érzésnéL Es ha egy boldog házassági s/.övetséget a földi paradicsom kertébe vezető útnak méltán tekinthetünk : bizony ez az ut csak akkor lesz igazán gyönyörűségessé és boldogítóvá, mikor a férj és feleség apa és anya lesz. Gyermekhang nélkül keresztény atyámfiai! nem tökéletes a házas élet összhangja s azt a kimagyarázhatatlan örömet, melyet a szülőkben a bölcső ringása okoz, más örömmel összehasonlítani, annál kevésbé kipótolni egyáltalában nem lehet. „Hála neked, óh Isten ! — igy imádkozik szivében titkon minden apa és anya — van már gyermekünk, ki szövetségünknek örökös megpecsételője, nevünknek fentartója, életünk munkássági terének jelző oszlopa leend, kinek szemeiből s mosolygó arcáról az öröklét reménye int felénk. ' Oh, e gondolat bűbájos színt kölcsönöz az életnek • megkettőzteti a munkakedvet, erőt ad rögös földi pályánk ezer meg ezer akadályainak legyőzésére ; tenni, küzdeni és szeretni tanít; szóval, megtermékenyíti az életet s még a halálban is feltámadás és öröklét előjelét mutatja." Majd később igy folytatja: „Képzelem, mily forró szavakban szállt fel a hála szent imája ajkaitokról, midőn annyi aggály és tűnődés, annyi fájdalom és félelem után, melyek a szülői örömet megszokták előzni — miként óhajtották - egy ép és egészséges gyermekkel népesedett meg hajlékotok s annak néma csöndét kis angyalotok sirása és nevetése zavarta meg. Oh, mert csudálatos az emberi sorsot intéző isteni bölcsesség, hogy