Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-04-07 / 14. szám

gyermekek elkészítését eddig is a lelkész teljesítette készséggel és örömmel, de a memorandum nem elégszik meg ezzel, hanem mindjárt ez első pontban azt kívánja, hogy a mindennapi iskolásokat köznapdélutánonként a hittanban, az ismétlő iskolásokat pedig minden vallási tantárgyban tanítsa a lelkész. E kívánság indokául a következéseiben áldott vallásos nevelés hozatik fel. — Igen sajnálom, hogy a vallásos nevelésről formált egeimből épen paedagógusok akarnak lerántani. Kn azt hivém, hogy a vallásos nevelés abban áll, hogy a tanító már a kezdő gyermeket szemléltetve oktatván, az iskolából lassanként kiviszi az udvarra, onnan a kertbe, majd a virágos rétre, majd a hullámzó vetésekre, azután fölemeli a dörgő fellegekhez, a fényes naphoz, s megteremti a gyermek elméjében az Isten fogalmát, a vallásos érzéket. Azután, mindég fokozatosan megteremti a jó, megáldó és büntető Isten fogalmát. Később, a tantárgyak szaporodásával az alkalom is szaporodik a fölébresztett vallásos érzék tovább fejlesztésére. A történelem, természettan, természetrajz sat. bőv anyagot nyújt az igazságos, a végtelen hatalmú Isten fogalom megteremtésére. Emellett oktatásai közben, mély szeretetet olt a gyermeki szívbe Isten iránt, és minden iránt, mit Isten szeret, s gyűlöletet mindaz ellen, mit Isten gyűlöl, sat. sat. Ebből áll, röviden, mert nem akarok paedagogikát írni, a vallásos nevelés. — És most előáll négy tanító a somnak hazájából, s azt mondja, liogy a vallásos nevelés abban áll, ha a lelkész tanítja a hittant, vagyis, mivel a vallás dogmatieus részének szakember általi betanításában áll szerintök a vallásos nevelés, tehát a hittani részt tanítsa a lelkész. Holott, ha a helyes értelemben vett vallásos nevelés a lelkészre bizatik, akkor az egész iskolát, kezdőktől végezőkig, kell, hogy vegye át a lelkész, tanítsa a tantárgyak legynagyobb részét — s mi lesz akkor a tanítókból? — Es ezek a paedagogusok beszélnek vallásos nevelésről, kiknek arról annyi fogalmuk sem látszik lenni, mint a drótos tótnak az óracsinálásról. Ezek a paedagogusok merik az e. kerületi tanbizottságnak szemébe dobni azt a vádat, hogy annak intézkedései paedagogia-ellenesek. Sokkal jobb lett volna tehát ezt a vallásos nevelés ürügyét fel nem tolni, hanem egyszerűen azt mondani : minket boszant az, hogy a lelkésznek eemmi dolga sincs az iskolában, sőt még a vallást is nekünk kell tanítani, pedig ő abban szakember; legyen tehát dolga a lelkésznek is s tanítson. — Jól van. Én tanítok, mihelyt a zsinat ily értelmű végzést hoz. De az a zsinat építtessen minden egyházban külön tantermet, fűtésről is gondoskodván, mert az én lakásomon semmiféle iskoláshad, naponként ugyan nem szemetel ; s ezenkívül gondoskodjék illendő tandíjról is. Hát a vasárnapi iskolásokat mikor tanítsa a lelkész ? Reggel készülnie kell, a két isteni tisztelet között sokszor ebédelni való ideje is alig van, délután el van fáradva testben és lélekben. Legalkalmasabb s legünnepélyesebb időül mutatkozik a vasárnapi csendes — hajnal. A második pontban az kívántatik, hogy a tanító évenként csak háromszor legyen köteles prédikálni; ha ezenkívül a lelkész rászorul, tetszésére hagyassék a tanítónak, hogy olvasson, vagy könyv nélkül prédikáljon. — Mily szerénység ! Miért nem kérik egyenesen azt, hogy a dunamelléki „Rendszabályok" 85. §-a szerént mindenkor olvasson a tanító ? Megmondom miért. Azért, mert a tanítók igen nagy része nem az iskolában, hanem a templomi szószéken keresi a népszerűséget. Ezért nem alkalmazzák a 85. §-t. Ha alkalmazni „muszáj" lenne, sok tanító, bármi történnék vele, de készebb lenne inkább soha nem menni kathedrába. — Tessék olvasni mindenkor ! A harmadik pont azt kívánja, hogy a tanító 80 növendékuél többet ne tanítson. Ugyan ezt rendeli az országos törvény is. — Ugy de, számos egyházunk van olyan, melynek iskolájába a törvényes számnál 5, 10, 15-el több jár. Az egyház pedig épen nincs oly helyzetben, hogy e csekély többletért még egy iskolát állítson, s másod tanítói állomást alapítson. A mely tanító, szokták mondani az egyház vénei, 80 gyermeket képes tanítani, képes az 90-et is ; s kérdés, hogy 1 e s z - é jövőre csak 80 is? Magok a kir. tanfelügyelők sem szoktak oly egyházakban, hol a tanítványok száma nem jelentékenyen haladja meg a törvényben írt számot, második iskola állítását kívánni. Mert tapasztalásból tudják azt is, hogy az egyházak, többnyire az eddigi tanítói konventióból akarják a másod tanító fizetését kikanyarítani, a mi akár sikerül, akár nem, de oly nagy zsurlódásokra szokott alkalmat szolgáltatni, melyek nem egy helyen, a régi tanító végeltávozásával végződtek. — A memorandumos urak azonban ragaszkodnak a törvény szigorú betűjéhez ; ugyan miért nem teszik ezt a 300 frtos minimumra nézve is ? A negyedik pont a köznapdélutáni isteni tisztelet eltörlését kívánja. A tolnai egyházmegye ezelőtt néhány évvel a superintendentiát kereste meg ez ügyben, kérvén a köznapdélutáni isteni tisztelet megszüntetését. Az egyházkerület e lakonikus végzést hozta: „intézkedés szüksége fenn nem forog". Azaz : ezen ügy minden egyháznak saját belügye levén, törölje el, ha ugy akarja. — 1 Hogy a kecske is jól lakjék, káposzta is megmaradjon, én ugy szoktam közölni a dolgot, hogy a nagyobb gyermekekkel bemegyek novembertől áprilisig a templomba ; a tanító pedig ez alatt foglalkozik a kisebbekkel. Legalább annyi haszna van, hogy a gyermekek gyakorolják magokat az önálló éneklésben, s nem akadunk meg, ha a tanító vasárnapon nincs itthon. — Tessék követni. (Vége következik.) CSEPELI PÁL, ref. lelkész.