Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-04-07 / 14. szám

megütközve kérdezi: mikép lehetett eddig is e méltányos kívánságokat megtagadni a tanítói testülettol ? A boldogult Kis Tükör ismert élce többé tehát nem alkalmazható , mert nemcsak som, körtve és alma terem ma már Somogyban, hanem ime tudomány is. Azonban e kétféle termék sok tekintetben hasonló is egymáshoz — Somogyban. Mert valamint a somogyi som, körtve és alma között elég van olyan, melynek csak a héjjá tetszetős, s ha beleharapsz, fanyarnak, keserűnek találod : ugy ennek a somogyi tudománynak is csak a külseje takaros, s ha beleharapsz a kritika fogaival, biz az meglehetősen összehúzza a szádat, végre pedig azt veszed észre, hogy féreg is van benne. Mit ? Féreg ? A mi munkánkban féreg ? kérdezi megütközve a tudományos Somogy. Igen, féreg. Somogyban ugy hívják, hogy : k u k a e. Ez a memorandum tehát kukacos. Ha az nem volna, ugy sem mernék neki valami nagy jövőt jósolni; de ez a kis állat gyanússá teszi a közönség piacán, és — a zsinat asztalán. Ugy emlékezem, hogy a somogyi ref. lelkészek és tanítók között a közelébbi években is volt egy erős conflictus, bizonyos gyámegyleti dolgok miatt ; s mintha arra is megemlékezném, hogy a tanítók vereségének egyik oka az volt, mert a vezérszerepet vivő egyéneik tudománya és magaviselete akkor is kukacos volt. Aligha tapogatok tehát rosz helyen, ha állítom, hogy ennek a szóban forgó memorandumnak a kukaca már akkor megszületett, s azóta nőtt, hízott a gondos, édes ápolás alatt. De mi legyen hát elvégre is ez a kártékony állat ? Nem egyéb az, jó uraim, mint a lelkészek elleni irigység. Szerettem volna ezt a szót le nem írni. De le kellett írnom, mert a memorandum megírásának f ő i nd o k a épen ez az irigység volt. Azonnal megláttam ezt az egész munkálaton keresztül húzódó fekete vonalt, — s megláttam volna, ha arról jó eleve bizalmas uton is értesülve nem lettem volna. — Ezen indok akar terhet tolni a lelkészre, a tanítóéból pedig elvonni; ez akarja a tanítót egyenjoguvá tenni a lelkészszel a templomban, a presbyteriumban, az egyházban, az egyházmegyén és egyházkerületen; ez panaszkodik subordinatióról, mely ma már bizonyára nem létezik, elhallgatja pedig a tanítói hivatal előnyeit, melyek léteznek. — Méltóztattak volna a memorandumos urak ugy intézni dolgukat, hogy ez a hegyes szeg ki ne üsse magát a zsákból: bizonyára a lelkészek lettek volna elsők teljesíthető kívánságaik keresztülvitelének eszközlésében. Ugyanazért, mielőtt a kritika fogai alá raknám, pontonként, ezt a memorandumnak nevezett gyanús belsejű gyümölcsöt, — de meg, „a tényleges viszonyok felismerhetése tekintetéből isu

— szükségesnek tartok egy kis párhuzamot vonni lelkész és tanító között. A pappá lenni akaró ifjúnak 8 gymnasiumi osztályt végezni s érettségi vizsgát tenni kell, hogy a theologiai tanfolyamra felvétethessék. Ez négy évig tart, s igy összes tanulási ideje tizenkét évet vesz igénybe. Ez idő alatt sokat költ, ha van miből; ha nincs : nyomorog, szenved. Órákat ád, hogy órákat vehessen. Azaz : házakhoz jár tanítani, hogy maga is tanulhasson, saját pensumainak tanulására sokszor csak az éj maradván. S hányszor megjelenik előtte ilyenkor, a lámpa halvány fényénél, mint egy phantom, mint egy eldorádó, mint a földi boldogságnak non plus ultrája, az az állapot, mit egész kosztnak nevez a kedélyes diáknyelvészet. — Végre leteszi a lelkészi vizsgát, káplánná lesz. — Senki nem mondhatja káplánaink helyzetét, javított fizetéseik mellett sem, irigylendőnek. Ha van saját vagyona, hozzányúl; mert ruházatára, könyveire, apró szükségeire a fizetés nem elég; ha nincs : hétszer is meg kell gondolnia, hogy garaskáit hová fordítja, mire költi, mert káplánembernek adósságot csinálni bajos dolog. — Azonban évek mennek, évek jönnek. A káplán 5, 6 éve szolgál immár , s nincs eklézsia . Arcán egy vonás kezd jelentkezni, nem redő, csak egy szomorú vonás, mit az elégedetlenség ecsetje árnyékolt oda. Haja közé észrevétlenül fehér szálakat lopott a gond. Szemei néha, bizonyos pillanatokban oly mélán tévedeznek Isten tudja, hol jár a lélek, talán egy oly édes családi körben, a milyen a vele egykorú somogyi tanítót már régóta boldogítja. Egy jó barátja van: a remény. Egy jó fegyvere van: a lelkie r ő. Ezek az ő útitársai egyik egyházból a másikba, egyik tractusból a másikba. „Nézz meg egy felkiáltó jelt A beirott táblán : Ilyen az emberek közt az „Elidősiilt káplán" — ezt nem költő mondja, hanem az én nagy csekélységein mondotta egykor; s hogy nem túloztam sem akkor, sem most, hanem a practicus életből beszéltem, és beszélek most is és mindenkor; a káplánok légiója lehet tanúbizonyságom. — No de végtére is célhoz jut, ki elébb, ki később, átlag 30 éves korában. Mint rendes lelkésznek első dolga is az, hogy a választás alatt kifejlett zsurlódásokat elsimítsa, mert ritka választás történik egyhangúlag, s ez nem könnyű dolog, ez már küzdelem. Majd egyháza többnyire zilált vagyoni helyzetét kezdi rendezni, ez nagyobb küzdelem. Majd célszerű javításokhoz fog anyagi és erkölcsi téren; épit, hol építeni ; ront, hol rontani kell, s még nagyobb küzdelem. Van lelkész, ki buzgalmáért általános elismerést arat, de több van, kinek legnemesebb törekedéseinek útját állja a felséges nép, s elismerés helyett ezer méltatlansággal illeti — ez a legnagyobb küzdelem. Van olyan lelkész is, kire „feszítsd meg" kiáltásokat üvölt a felbőszült, vagy félrevezetett tömeg, s a kit tractusról supérintendentiára hurcol a pénzért csinált rágalom — ez a legeslegnagyobb küzdelem. Ilyenkor ismét elő kell venni a káplánkori jó fegyvert, a lelki erőt, hogy meg ne irigyelje sorsát annak a kapuja mellett tülkölő kanásznak, kit hívei nem marnak meg azért, mert szép kies mezőn legelteti őket. — Legyen azonban a lelkészeknek nyugodt, vagy küzdelmes életük, de bizonyos az, hogy minden lelkésznek meg van a maga elegendő dolga, az egész