Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-04-07 / 14. szám

hogy őt igazán imádják." Ezt mondja a fiatal uni- j tárius lelkész Péterfi Dénes ur. Garzó Gry. barátom pedig, midőn a protestantismus eszményképe lebegett előtte, egy szobrot lát, melynek felső törzse teljesen hiányzott s feje a gyomor fölött állt. Mi ez, úgymond, „csak aki a protestáns kultusból kizárta a szivet, tekintett bennünket olyanokúl, mint a minőket a fennebb leirt szobor habitusa mutat." A Péterfi óhajtását, mely az imádság ébresztését a szentek képeihez köti s így a benső hit ós igazság vallását a külsőkkel vágja arcba, összekötve a Garzó Gyula szerencsétlen gondolataival, mely a protestáns templomot, kultust egyszerüségeórt, illetlennek ós sziv nélkül valónak állítja lenni: a protestantismus nevében, következő megjegyzésem van. A protestantismus, midőn megkezdte működését, azon az uj utón, melyet a gondviselés számára kijelölt s melynek minden darab földjót, könnyeivel és vére hullásával kellett áztatnia: nemcsak azon katholikus dogmákkal szakított, melyeket a szentírásból egyenesen minden kétséget kizárva, meg nem lehet bizonyítani, hanem szakított a külsővel, a képekkel, szobrokkal is, legyenek azok a szemnek ós képzeletnek, bármennyire tetszők, vagy legyenek bár a művészi ihlettség remekei. Zviuglit és Kálvint nem említve, még a költőibb felfogásű Luther is, csak az egy Krisztust ábrázoló kópét hagyta meg egyszerű oltáron, és a templomban semmiféle szentek képeinek helyt nem adott. Az apostoli egyszerűséget követelt ós követett reformátorokon kezdve azon elvet vallotta, hirdette ós hirdeti ma is a protestáns keresztyénség, hogy a templom az isten lólekben ós igazságban való együttes imádásának, isten igéje hirdetésének szent helye, nem pedig művészi c s a r n o k. A hit és vallás az Isten beszédének ihletése, sokkalkomolyabb és mélyebb, minta művészi darabok látása által nyert ihletés. A művészet egyes remekei az embert meghathatják, de ezen hatás, ha egy ideig meg is marad az emlékezetben, az ember önvizsgálását, a hit erősítését, a szívnek ós léleknek az Isten beszédéhez s a Krisztus felséges példájához alkalmazkodását nem eredményezik. Pedig ez a protestantismus feladata, ide irányul kultusa, célja és minden törekvése, a templomban és templomon kivül. Az Isten beszédének, mely a protestáns kultus szive, be kell hatni a sziv rejtekébe, az akarat elhatározásába, hogy eróuynyó s a hit, igazság diadalmává magasuljon bennünk és általunk. — Készemről bármennyire becsülöm is a művészi remekeket a magok helyén, a műcsarnokban, országos vagy világhírű szépészeti termekben; de határozottan kétségbe vonom, hogy a templombeli külsőségek, képek, szobrok, fényes csillárok, oltárok a szívben és lélekben keresztyéni nemes elhatározást költhetnónek s igy a vallás ós templom célját, keresztyéni felfogás szerint, előmozdítanák. Még a róm. kath. templomi kultus hatása is, mainap már nem a kópék és külső cifrázatokban, hanem inkább az éneklésben határozódik. Ez a része a kultusnak, aztán a mienk is. Azonban, ha ugy volna is, amint nincs, hogy t. i. a róm. kath. templom és kultus ihlettsógót, vagyis szivét, a képek és szobrok sat. adják, mi, azon igen tisztelt fényes ós gazdag keresztyén hitfelekezettel, a templomok külső pompájára nézve nem versenyezhetünk, sőt utánok el sem indulhatunk anélkül, hogy protestánsok lenni meg ne szűnnénk. Nemcsak, de amint a protestáns egyház elkezdene a külsőségekre oly súlyt fektetni, hogy anélkül kultusának szívtelenségét elismerné, megtagadná századi s küzdelmeit, elvesztené, porba hullatná missióját, örökre megbénítaná, összetörné lelkét. Azt hiszem, oly kétsógbevonhatlanűl igaz ez, hogy róla hosszabban írni, felesleges munkának tartom. Mindnyájan tudjuk és érezzük ezt. Azonban lehet, és fájdalom, van eset, midőn templomunk és kultusuuk nem felel meg a célnak, a lélek hite ébresztésének, s az örökélet beszéde által élesztett minden másnál szentebb és maradaudóbb fellángolásnak; s ez akkor van, ha az ének, igehirdetés s sakramentomok körüli szolgálat, részint szabálytalan, — az éneket értem, — részint lélek ós buzgalom nélkül való. Ez és nem más okozza a valódi hiányt. Mert a Jézus Krisztus evangelioma ma is az, ami tegnap vagy régen volt s örökké ugyanaz marad. Az emberi sziv ós lélek szüksége szintén az, ami volt, s bár a kor felületessége, egyes elriasztó példák, vallást s a lélek eszményi életét, a hit égi szárnyalását nem tisztelő, sőt gúnyoló iratok, könyvek, az anyagias s felületes irány, sokban befolyt arra, hogy a templomi buzgólkodás a protestáns kultus