Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-03-31 / 13. szám

szent lelkesedéssel, melynek fényét, erejét és hatályát ismerte és látta az 1840-iki pozsonyi országgyűlés is, ahol mint oda választott református hitszónok, oly hirnevet vívott ki magának, hogy egy gróf Teleky József s az országgyűlés igen sok kitűnősége sietett őt barátságával megajándékozni. Azonban rövidlétü nemzeti dicsőségünk napja nem sokára leáldozott; a szabadság szép álmaiból a lesújtó csalódás legkínosabb valóságára ébredett fel a nemzet. Az örömöt fájdalom, a nemzet hősi tetterejét a nemzeti ájulás aléltsága váltotta' fel. A nemzeti alkotmánynyal protestáns egyházalkotmányunk s iskolai önkormányzatunk is megsemmisíttetni céloztatott. Ekkor jöttek el igazán a megpróbáltatás napjai. Ekkor omlott össze a komáromi egykor virágzó iskola, ekkor adatott ki ama gymnasiumi tanszervezet, melynek foganatosításától, életbeléptetésétől tétetett függővé iskoláink nyilvánossága, az államha'alom által is ilyenekül elismert érvényes bizonyítványok kiállíthatási joga. Mindenki tudta, hogy az absolutismus fejszéje melyik egyház életfájának gyökereire van irányozva ; mindenki tudta, hogy a rémuralom irányzata nem lehet más, mint az, hogy a polgári alkotmánynyal együtt egy sírba temettessék el a protestantismus egyházi és iskolai autonómiája is. Nehéz idők voltak azok, a nemzeti pusztulásnak gyászos napjai, amidőn magát az eltiport magyarnak még csak kisírni sem volt szabad. E válságos napok eseményei között domborodik ki egész nagyságában, teljes körvonalaiban dicsőült halottunk nem mindennapi szabású alakja. E napokban kibocsátott körlevelei intő, búzditó, áldozatra serkentő beszédei úgy zendültek el a nemzeti lét nagy temetője felett, mint a feltámadás angyalának trombitahangjai. Az események fenyegető, támadó hullámai között, mint ércszobor állott ekkor Nagy Mihály, s Pál apostoli tűzzel boesátá ki gyülekezeteinkhez főpásztori leveleit; és az országromok felett uj élet hajtásai kezdének mutatkozni; egyházaink sürgős készséggel hozták meg a főiskola nyilvánossági jogának, illetve életének megmentése érdekében az áldozatot. Dicsőült halottunknak e napokbani ténykedése örök becsű momentumot képez, közhivatali életében a búslakodó nyáj erőegységének, a gályarabságban megdicsőült protestantismus alkotó erejének gyúpontja volt ő e napokban. Szellemi ereje itt tetőzött. Főpásztori működését későbben is e szempontból kell mérlegelni. A patentalis mozgalmakban is törhetlen erélyességgel állta meg helyét. De már az uj idők hajnalán fogyni érzé tetterejét s a munkatért utódjának, Pap Gábor superintendens urnák engedte át. Csaknem az utolsó percig folytonosan megtartá szelleméberségét s derült kedélyét, élénk társalgását. Koporsója mellett akként éreztük magunkat, mint mikor a vihar egy kedves szobrot tör össze, vagy egy lombos csert csavar ki tövéből. — Igy érezte magát a gyászszal tisztelgő közönség is, kik közt ott láttuk Karsay Sánder győri ev. püspököt, Pap Gábort, a tatai s komárommegyei lelkészi és a pápai tanári kart, Komárommegye városi »s megyei tiszti karát; e gyász érzelemnek adtak kifejezést László József a koporsónál, Váli Lajos a templomban, Kis Gábor pedig a temetőben. PERESZLÉNYI JÁNOS. Szalay István. Született 1816. jan. 9. Megh. 1878. márc. 6. E hó első hetében szomorú ünnepélyességeknek volt színhelye az alföld egyik nagy népességű városa. Gyász zászló lengett a szentesi reformátusok tornyáról s a városbeli összes egyházak harangjai naponta rendszeresen megszólalván olyan egyéniség elhunytát jelzék, kinek hatása felekezetének körén túlterjedt. A vásártéri temetőben a legnagyobb sietséggel uj sírbolt épült az alatt, míg a halott a föld színén feküdt. Kilencedikén végre a reggeli órákban megszámlálhatatlan sokaságban özönlött a nép a református templom környékére, hogy annak, a ki a templom tőszomszédságában levő háznál a teritőn feküdt a végtisztességet megadja. E halott az egyház idősb lelkésze s a békésbánáti tractus esperese Szalay István volt. A helybeli dalegylet megnyitó éneke után az udvarra tétetett ki a koporsó, mely felett Hajnal Ábel békési lelkész, kinek az elhunyt az esperességben utóda s az egyházmegyei ügyek vitelénél sok hosszú éveken át hű társa volt, mondott megilletődött kebellel imádságot. Ezután a vidékről is szép számmal egybegyűlt lelkésztársak vették fel a koporsót, a közönség pedig, melyben a városi és megyei tisztikar s a helybeli felekezetek összes papsága látható volt, a templomban keresett helyet magának. A nagy épület téres ívei a szorongásig megteltek. Itt először is Miklovic Bálint h. m. vásárhelyi lelkész tartott Préd 12., 11., 12. alapján épületes egyházi beszédet, mely után alulirt igyekezett a boldogultnak jellemképét és élete tanúságait előterjesz-i teni. Aztán megindult a roppant gyászmenet, melyhez foghatót ritkán láthatni, a temető felé, hol az élők nevében Gerőc Lajos helybeli s.-lelkész mondott végbúcsut az elhunytnak. És ekkor a koporsó, melyen a szentesi ref. egyházi tisztviselők és a h.-m.-vásárhelyi főgymnasiumi itjuság koszorúi voltak észrevehetők, eltűnt a szemek elől s a sírboltba befalaztatott. A férfiú, kit ekkép elsiratánk, a magyar református lelkészi kar egyik kitűnősége és dísze volt. Született Visontán, Somogymegyében, Szalai Istvántól és Sarkadi Máriától. Iskoláit Csurgón, Losoncon és Debrecenben végezvén — mely utóbbik helyen 4 évig köztanitó is