Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1878-03-31 / 13. szám
intézkedésekhez, mert az a vidék nagyon árván áll e tekintetben. Csodálkozunk azon is, hogy oly helyen, mint Sárospatak, hol régi collegiumunk falai mohosulnak, máig nincs diák-tűzoltó-egylet. Nem ártana gondoskodni egy ily egylet fel állításáról, annyival is inkább, mert a „nagy botos* által vezérlett diák-tűzoltók, gyakorlati hasznavehetó'ségöket rég bebizonyították Debrecenben. Ott a diák-tűzoltó-egyletnek már egész kis története van, melyet, éppen most olvassuk, hogy egy régi tag elkészített. Célszerű volna e művet kiadni • szép példája által tán lendítene valamit a tűzoltó-egyletek ügyén. * Az ég kiiidöttje. Torontálmegyében egy irni s olvasni sem tudó mokrini parasztember, könnyenhivő komáit azzal ámította, hogy ő Istentől van rendeltetve a föld népének boldogsága, jóléte s öröme megszerzésére. Tanait éjjel szokta volt hirdetni az elbolonditott nép előtt, de a hatóság neszét vévén a dolognak, az „ég küldöttjét1 4 bevitette a nagykikindai törvényszék áristomába, hol az illető most bizonyára úgy érzi magát, mintha csak egyenest az égből csöppent volna a rideg valóságba. * Gyászhír. Wendler Frigyes Kolozsvár város volt főbírája s az ottani ág. ev. egyháznak évtizedeken át érdemes főgondnoka, m. hó 21-én Budapesten bevégezte földi pályafutását. Tetemei 24-én Kolozsvárt tétettek nyugalomra. NECROLOG. Nagy Mihály emlékezete. Jelezve volt már e lapok mult számában, hogy a dunántúli reform, egyházkerületnek nyugalmazott püspöke Nagy Mi h á 1 y, kir. tanácsos, március 19-én, 90 éves korában jobblétre szenderült. A főpásztor lehunyta szemeit; a hatalmas életerő forrása kiapadt; a nemes tiszta fennkölt kedély habjai végkép elszikkadtak ; a zászló, mely az egyházi közélet ormain lengett egykor s dacoltak szárnyai viharokkal, felhőtoiiatokkal, a zászló porba hullott; a szellem, mely büszke sasként a mindennapiság köréből kiemelkédő pályafutás magaslatain lengeté egykor szárnyait, szebb hazába szállt; a 90 éves élet egykor szilárd, de már kapcsaiban megereszkedett alkotmánya összeomlott. Senkit sem lephetett meg a gyászhír, mely az agg főpásztor elhunytát a közönséggel tudatá, hiszen a szobor lassan porló omlását már évek óta láttuk ; láttuk, hogy a közélet medrében folydogáló élet hullámai mind lassabban vernek ; láttuk, hogy az örökké vidám kedély rózsaerdejének levelein miként tűnnek fel az őszi fájó hervadás nyomai: mégis megrendült keblünk a gyászhír hallásakor s fájó kebellel álltuk körül az elhunyt főpásztor gyászravatalát. A közveszteség feletti közfájdalomnak adott imposáns kifejezést az a roppant tömeg, mely márc. 22-kén a főpásztor temetésén megjelent, s melyben a társadalomnak minden osztálya képviselve volt, jeléül annak, hogy a nagyérdemű halott, ragyogó talentumával, nagy szabású tudományosságával, vidám fennkölt kedélyével, humoros, de mindig méltóságos társalgási modorával, fent és alant, a társadalmi élet minden körében tudott hódítani. Tudjuk, hogy necrologot és nem történelmet irunk, s inkább a közrészvét és fájdalom érzelmeinek kívánunk kifejezést adni, mint a magyarhoni protestantismus legujabbkori történetével egybeforrt közhasznú élet történelmi méltatásába bocsátkozni: mégis megkísértjük a nagy halott tevékenységének, közjóra irányuló munkásságának egyes főbb mozzanatait, habár keskeny keretben is feltüntetni s körvonalozni. A boldogult a pápai főtanoda növendéke volt, itt szerzé tudományos ismereteit, melyeknek gyarapitása végett a németországi egyetemeket is meglátogatta, mégpedig oly sikerrel, hogy hazajöttével azonnal a pápai collegium egyik hittanárául választatott meg a dunántúli reform, egyházkerület kormán ytanácsa által. Hat év múlva már a kocsi ref. gyülekezet lelkészi állomásán látjuk őt ; munkabíró tettszomjas ifjú, lelkének teremtő ' lángjai itt kezdének hatalomra fellobogni; ez volt amaz életiskola, mely a magas fokú elméleti tudományos képzettséget a gyakoidati ismeretek ezer ágaival hozá kapcsolatba ; itt ismerkedett meg azon csatornákkal, melyek az elméleti tudományos képzettség folyamát az élet mezejére kivezetik s mely csatornáknak felismerése nélkül a közélet mezején senki sikerrel nem működhetik, melyek nélkül a legértékesebb tudománygyöngyök csak a tanuló szoba ékességei maradnak, de a közélet téreire soha fényt és világosságot nem árasztanak. — Nagy Mihályé tekintetben is az Ur kegyence volt, tudományos készültségének értékesítésére meguyerte az alkalmas mezőt, de az ő érdeme, hogy e mezőt tevékenysége számára megtudá hódítani is. Dicsőült halottunkat kocsi lelkipásztorkodna a köztevékenység legszélesebb mezejére vezette; egymást érték közhivatali pályáján a kitüntetések, az érdemfokozati előléptetések. Mint kocsi lelkész nemsokára a tatai ref. egyházmegye esperesévé, majd a komáromi ref. egyház lelkészévé, nem sokára a dunántúli ref. egyházkerület generális nótáriusává, 1845-ben pedig a kerület püspökévé választatott meg. 34 évig volt a komáromi egyházközségnek hitbuzgó lelkipásztora ; itt hirdette az igét alkalmatos és alkalmatlan időben ; fényes talentumának lángjai itt lobogának magasan ; apostoli tűzzel folytatott munkásságának villámszikrái itt áradának szét termékenyítőleg az egyházközségi hitélet minden rétegében. Itt zúgtak el feje fölött az 1848—49-ki események viharteljes fellegei is; a törhetlen hazafiság érzetével itt látjuk őt működni azzal a példás ernyedetlen apostoli ügy buzgalommal s pünkösdi
