Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-03-10 / 10. szám

Mint az „Erd. Prot. Közi." írja, kisküküllőmegyei Bol­dogfalván, hol a 150 lelket számláló ref. egyház teljesen eloláhosodott, nem lévén ez idő szerint sem papja, sem tanítója, iskolát építtet. A tanítást közelebbről megkez­dik, alkalmas tanítót már fogadott is Bedoházi, ki sze­mélyesen fogja végezni a felnőttek oktatását. Ugyanő körutat is fog tenni s adakozást gyűjteni az iskola szá­mára. Kisérje Isten áldása nemes barátunk önzetlen buz­góságát ! * A gőrgényi ref. egyházmegye tancsi gyülekezete iskoláját megszüntetvén, annak épületét az állami iskola számára 30 évi használatra átbocsátotta, azzal a feltétel­lel, hogy ez idő alatt magyar tannyelvű iskola tartassék fenn, és az állam által tett javítások a visszaboesátáskor, az egyház részétől az akkori becsárban fognak megté­ríttetni. * Lelkészválasztás. S z ő c s Sándor úr a bu­dapesti theologiai intézetnek a közelebbi évekből egyik legkitűnőbb növendéke, másfél év óta pedig a budapesti ref. egyház vallástanára, a mult vasárnap a dévai fé­nyes ref. egyház lelkészéül választatott meg. Szivünkből örvendünk ezen egyik legkedvesebb volt tanítványunkat ért kitüntetés felett, de másrészt örömmel jósolhatjuk a dévai egyháznak, hogy valóban szerencsés választást tett. I * Gyászhirek. Lapunknak irják, s mi megil­letődéssel vesszük a . szón:orú hírt, hogy Szalai István szentesi lelkész s békés-bánáti esperes, a m. tud. akadémia levelező tagja, e hó 6-án meghalt. Temetése 9-én délelőtt ment végbe. Necrológját kö­zelebbi számunkban közöljük Szeremlei Samu hódme­zővásárhelyi lelkész avatott tollából Munkatársunkat, Símén Domokos kolozsvári theol. tanárt súlyos csapás érte. Edes atyja Símén János, alsó-siménfalvi unit. lelkész és nyug. egyház-környéki jegyző, néhány hónapi szenvedés után, 74 éves korában elhunyt. Közel 47 évig hirdette az úrnak igéjét, és szol­gálta egyházunk közügyét egész lélekkel. — K á t a y Gr áb o r, jásznagykunszolnok-megyei főorvos, több tudomá­nyos társulat tagja s a heves-nagykunsági ref. egyházme­gyének a nagykunsági részről kiváló buzgalmu segédgond­noka, m. hó utolsó napján. Kunszentmártonban szívszélhű­dés következtében, élte 47-ik évében elhunyt. Temetése, a ref. egyház rövid szertartása szerint, Karcagon ment végbe. — S c h ö n v i s z n e r Károly, rozsnyói ág. ev. főgymnasiumi tanár, élte 29-ik évében, a himlő áldo­zatává lett. Béke a kiszenvedettek poraira ! ZEIIIRIDIETIESIEIKl Most jelent meg- és TETTEY NÁNDOR és TÁRSA könyvkereskedésében vagy a fordítónál (Foktő, u. p. Kalocsa) kapható : A polgárosult népek vallási jövője, irta fordította LAVELEYE EMIL, FELEKI JÓZSEF, a lüttichi egyetem professora. foktői ref. lelkész. (1 —2) W" Ára 3© kr. "HS§ Epen most jelent meg a IPSP* Gyakorlati lelkésszel ""Hü harmadik füzete [alkalmi egyházi beszédek]. Ara 1 frt. 60 kr. A tiszta jövedelem jótékony célra fog fordittatni. Egyedül a szerkesztőségnél kapható megrendelés utján, Gyúró u. p. Martonvásár [Fejérinegye]. Szerkesztő s kiadótulajdonos: Yasadi Balogh Lajos gyuró-kuldói reform, lelkész. Szerkesztőtárs: Öreg János, felszentelt reform, lelkész s bölcsészettanár Nagy-Kőrösön. Figyelmeztetés. A gyakorlati lelkészetből megjelent eddig 3 füzet. Első füzet ára 1 frt, második füzet ára 1 frt. 30 kr., harmadik füzet ára 1 frt 60 kr. Akt azonban a három füzetet egy­szerre rendeli meg alólirottnál, az, 3 frtárt nyeri mind a 3 füzetet, keresztkötés alatt küldve. Ezentúl a t. közönség figyelmébe ajánlom következő népiskolai könyveimet; 1. Honpolgáritan (polg. jogok és köte­lességek ismertetése) Yll-ik kiadás. Ára 30 kr. — 2. Gazdászattan II-ik kiadás. Ára 30 kr. — 3. Méter­mérték, a tizedes rendszer ismertetése. Kézikönyv a tanulók számára. Ára 8 kr. Kelt Gyúrón, 1878. február hó. (2—2) Vasad! Balogh Lajos, reform, lelkész. Gyúró, u. p. Marton vásár. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos : Dr. Ballagi Mór. Főmunkatárs : Farkas József. Nyomatott a Deutscli M-féle művészeti intézetben. Budapest, Bálvány-utca 9. sz, a.

Next

/
Oldalképek
Tartalom