Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1878-03-03 / 9. szám
állandó szükségek útját egyengetik. Jelenleg tehát még idevonatkozóiag fogunk egyetmást e)mondani. Jelenleg legégetőbb szükség, mint volt az ötvenes években is, a gymnáziumok reformja, csakhogy coinplikáltabb alakban mint akkor, mert ma a gym- ! náziumi reform a tanárképzéssel kapcsolatban lép föl. Aziránt ma már minden tanfórfiu tisztában van, i hogy napjainkban többé a hittani szak hivatással arra nem bírhat, h"gy a középiskoláknak tanerőket szolgáltasson. Nagyon eleget fog tenni a hittani szak a maga valódi hivatásának, ha a prot. egyházaknak nemcsak hitbuzgó, hanem tudományos képzettséggel ellátott s társadalmi finomsággal is ékeskedő lelkipásztorokat tud adni. Ha ezen kötelességének meg-i felel, ugy jelen fejlett viszonyaink között hivatásának ! eleget tett. Túlfelől az még nagyon fontos érdeke a prot. egyháznak, mint iskolafentartó testü'etnek, hogy ' saját maga képezze tanárait, s ha jól fogja fel dolgát, úgy főiskoláinak bölcsészeti kara által ez irányban tehet is valamit, s útját egyengetheti a prot. tanárképzőknek. Csakhogy conditio ! sine qua non a bölcsészeti szaknak fokozatos szervezése, bizonyos tanszékek megalapítása, s ez által a bölcsészeti szaknak teljes Önállósítása. Manap prot. főiskoláinkban ezen szak az, mely a legprimitivabb állapotban süllődig semmi nem egyéb az, mint némi kiegészítő része, egyrészt a jogi, j nagyrészt pedig a hittani karnak, valóságos ancilla : theologiae. A levegőben függ, mert semmi gyakorlati életcélja nincsen, a melyet megvalósítson, s igy szegődik ide és amoda, szolgálja a másik két kar érdekeit, teljesen figyelmen kívül hagyva a maga igen fontos célját, a prot. tanárkópzé s t. Miképen lenne ez megvalósítható, arról közelebbi cikkünkben lesz bővebben szó. KUN PÁL. ISKOLAÜGY. -Vallásos nevelés. Azt mondják, hogy népünk vallástalansága a mai korban nagyon szembetűnő. Üres templom, telt korcsma, lyukas torony, lyuk iskola, giz-gaz konvenció gabona, pap- és tanitó iránti gyűlölet, mind a vallástalanság szekerére tolatik fel. Keresik aztán az emiitett bajoknak okát, kútfejét mindenütt, s a kik kutatják, hiszik, hogy találni seperni valót itt is, ott is, amott is, a mi házunk előtt is; de azután többnyire csakis ennyiből áll az egész. Beszélnek a bajokról, de csak lopva mutogatnak azok termőfáira; beszélnek a nyavalyás testekről, de nem mernek szombatnapon gyógyítani. Igy marad meg azután a vallástalanság szekerén minden rosz, mely szekér bár merre jár, sáros nyomokat hagy maga után. Hogy ez ugy nincs rendjén, s ha tovább is így megy, hova-tovább nem jó lesz belőle, belátták sokan, belátták az egyházak s felekezetek főhatóságai is, és igyekeznek min lenütt belátásuk szerént ugy-ahogy a dolgon segiteni. — A népiskolai vallástananyagot is újra rendezik, szaporítják, hátha itt is van a bajnak forrása ; hátha az itt behozott reformok is segítenének valamit a dolgon ! — gondolván: itt kell már a gyermek lelki világára ugy liatni, annyi lelki táplálékkal ellátni, hogy a gyermekből „buzgó és felvilágosult keresztyén képződjék," — amint egyik tanterv célul tűzte is, — s a vallástalanság burjánai az iskola által sürün hintett nemes magvak felnövekedése által elnyomattassanak. „Buzgó és felvilágosult keresztyéneket képezni," ez a cél, melyet a népiskolai vallástanítás által el kellene érni. A cél szép is, jó is. Hát az eszköz, melylyel a cél elérendő? Ez nem más, mint sok vallástananyag, melynek kellő mértékbeni feldolgozására s megemésztésére sem az iskola, sem a tanuló nem képes. En a célt helyesnek, az eszközöket korlátozandóknak vélem. A célt helyben hagyom, mert iránytű; az eszközöket korlátozandóknak vélem, mert az emiitett cél — nem a vallástananyag sokságának taníttatása által éretik el teljességgel. Hogy ezt bebizonyítsuk, nézzük, miben áll a vallásos nevelés általában. A gyermekek vallásos nevelése azonnal megkezdhető, amint a gyermeknél az értelemnek, felfogásnak tehetsége nyilatkozik, tehát a szülei háznál, a szülei karok között. Azonban, nem ugy értem ám én ezt, hogy „Apostoli hitformák", „Tízparancsolatok" megtanulására kényszeríttessék a gyenge csemete. Nem ! nem igy értem ezt. Mindenkor, mindenféle tanításnál általános szabály a következő: „a mit a gyermek egyáltalában, vagy hiányos előképzettség miatt még fel nem foghat, arra nem kell tanítani. De a mit felfoghat, abból sem kell sokat tanitani. Mert vagy felületesen, össze-vissza fogja megtanulni, vagy pedig túlságosan meg kell magát erőltetnie," mely mindkettő hiba. Ezt kell figyelembe venni a vallásos nevelésnél is. A legelemibb, legzsengébb vallásos nevelés megkezdhetésének alapját szolgáltassa a gyermek t u dv á g y a. A szülék sokszor ostromoltatnak kicsinyeik tudvágya által. — Ha a kicsike már gondolkozni kezd és tudja már azt, hogy ő neki szája van, melylyel nem csak enni, hanem beszélni is lehet; ha már a »hát e mi?" „hát a mi?'' kérdéseknek használatát megtanulta: azonnal minden tárgyra, a természetben előforduló jelenségek láttára ismét kész a kérdés : „hát a mi ?c < Ha most már a szülei könnyelműségen nem múlik, a mint a közönséges tárgyaknak nevét s azok készítőjét, használatát elmondjuk, ép ugy rávezetjük a kicsike fogalmát a Te-17*
