Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-02-17 / 7. szám

küldetett be hozzánk, melynek im itt közöljük szövegét : „A tassi i z r. hitközség tagjai a tassi reform, egyház által épitendő uj templom alaptőkéjének javára f. hó 16-án Tasson, Bernáth Lajos-féle kastélyban zártkörű táncvigalmat rendeznek. Belépti jegy 1 frt, felülfizetések a jótékony célra hálás köszönettel fogadtatnak, s hirlapilag nyugtáztatnak. A nok kéretnek a legegyszerűbb öltözékben megjelenni/ A felvidéki s erdélyi magyar embernek fogalma is alig lehet azon közeledésről, mely az alföldi ker. és zsidó lakosság közt észlelhető. Jól teszik ha nem gyűlölködnek egymásra, mert a gyűlölség mindig csak szétválaszt, mig a szeretet egyesít, s nekünk oly igen nagy szükségünk van minden tekintetben nemzeti erőnket minél több uj elem fölvétele által emelni. * Berlinből nevezetes hirek érkeznek. A végletekig feszitett húr elpattant. A socialdemokraták óriási népgyűlést tartottak, melyben elhatározták, hogy tömegesen lépnek ki az államegyházból. Azonkívül országszerte aláírásokat gyűjtenek a kilépés érdekében, s azzal biztatják magukat, hogy példájukat valamennyi elvtársak követni fogja. * A berlini egyházi főtanács a Jakobi-egyház tanácsának recursusát a Hoszbac h-féle ügyben visszavetette és így Hoszbach megválasztatása meg van semmisítve ; azonban a fegyelmi eljárást ellene el nem rendelte. Ilyen a hivatalos bölcseség a hatalom szolgálatában ! ! * Gyászhirek. Most értesülünk azon megdöbbentő hírről. hogy Lumnitzer Adolf svedléri ág. ev. lelkész és a VII. bányavárosi egyházmegye főesperese, m. hó végén agyszélhüdésben váratlanul elhunyt. — Pap Károly a csökmői (bihari e. m) ref. egyház ifjú lelkésze a napokban halt meg; temetése költségeihez, mint a „Sárrét" irja, a gyülekezet 40 frtnyi öszeggel járul. Béke lebegjen az elhunytak hamvain ! RÉGISÉGEK. Töredék-adatok a barsi ref. esperesség multjából(Folytatás.) 1811-től szintén Kiss György naplója irja le, mikép sentenciáztatak meg Détári Kata kisölvedi leány. „Ez a fehér személy — igy ir Kiss György — már régen botránkoztatá az ekklézsiát, minekokáért előhivatván és bűnösnek találván őtet ekklézsia követésre Ítéltetett, mely is lett ekképen: Die 27. 7bris egy nagy kő tétetett a templom közepére, a kathedra elejébe. Arra felállitódott a megesett személy, hajadon fővel és mezitlább, a prédikáció alatt. Annak végeztével nz Ur asztalához álltam és beszédet mondottam arról : milyenek voltak a hajdani keresztyének, hogy nem találtatik közöttük semminemű gonoszság — s milyennek kell lenni a mai keresztyéneknek, kiváltképen pedig a mi vallásunkon levőknek, hogy mennyire meggyalázta ő most már a mi ekklézsiánkat. hejségünket, — az ő gonosz életeért méltó, hogy büntetését végye. Erre a személy térdenállva sírván, megesmérte vétkét, bocsánatot kért az egész gyülekezettől, és a cserépben mellette lévő hamuból fejére hintett. Erre éneklés közben a gyülekezet kitakarodott a templomból. Legutoljára jöve a személy, kit kívül az ő hajdani leányzó' társai azonnal -körülfogának és haját ollóval tövig lenyírták vala, azt szélnek eresztvén, — a vének pedig megfogák és egy ponyvába takarván, meghömpölygették s homokkal és kövekkel megdobálták és ott hagyák, reá pökdösvén." Feljegyzé Kiss György azt is, hogy ezen személy a következő év april havában meghalt, „de reája nem harangoztak, sem mester őt ki nem kisérte, hanem csak estének idején, lopva temetődött el. Ilyen volt a ref. egyház kebelében, illetőleg a mi egyházmegyénkben a fegyelem, még e század elején is, nem ev., hanem kánonszerü. A bűnösnek nem életét, hanem halálát akarták, kit az életforrásához, a kegyelem asztalához sem eresztettek. Csak az 1815-iki kerületi végzésben emelkedik föl az egyház az evang. magaslatára, midőn kimondja, hogy a „fenyíték szükséges ugyan, mindazáltal nem büntetés vagy gyalázás, hanem megjavítás tekintetéből kell azt gyakorolni ; e szerint ker. szeretettel és szelídséggel kell azt mérsékelni : kötelessége tehát minden esperességnek az ekklézsiáknak egyházi szolgáit és presbyteriumait arra tenni figyelmesé, hogy az egyházi fenyíték gyakorlásában szükséges mértéket tartsanak és minden lépésüket a legnagyobb okossággal és vigyázással tegyék, s a maguk egyedülvaló Ítélettételükkel az urvacsorához járulástól mely az egyházi fenyítéknek legutolsó grádusa, senkit el ne tiltsanak, hanem azokat ugyan, akik nyilván és közönséges botránkozással valamely bűnben lélegzenének, először is az egyházi szolga által, mindenkor azonban egyedül, magánosan, — annak utána pedig, ha még igy is észre nem térnének, a helybeli presb. előtt (ha lehetséges) intsék meg. Azokat pedig, akik nagyobb gonoszságba vágynák keveredve a tractuale consistoriumnak adják be, melynek kötelessége fog lenni, a dolgot megvizsgálni s meghatározni, hogy méltók-e az ilyenek, hogy az úrvacsorájával éléstől eltiltassanak."*) Igy az idők jótékony szelleme megszelidité a fenyitőveszszőt az egyház kezében.Végleg azonban mégis kormányrendelet szünteté meg a megbélyegző s legtöbbny^re gyászos következményű kánonszerü fegyelem gyakorlását, utalván az egyházat hozzáillő szelídségre s erkölcsi betegeinek ; gyógyítgatására, nem pedig megölésére. (Folytatása következik.) *) Lásd : 8. kerületi gyűlés j.-könyv 1816-ró'l nro. 11 alatt.