Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-02-17 / 7. szám

Józan protestáns értelemben az egyház a maga eredeti és igazi természete szerint nem más, mint ama folytatott, a századok folyamában a keresztyén szellem által bővített egy]

et, társulat, melyet Jézus tanítványaival az ő szent ügye érdekében — az Istennek „lélekben és igazságban" való imádása érdekében — létesített, s mely ennélfogva mindazon elemeket, melyekből alkotva volt, magában tartalmazza. Mindaz, midőn az egyház ennél több akar lenni, a történelmi igazságnak eJlenmondása és — mind a kormányok- mind a népekre nézve veszélyes volna. Változhatatlan hivatása csak a szellemi és erkölcsi élet fejlesztése lehet, és ezt tenni és teljesíteni csak ugy sikerül, ha erre nem ódon, ma értelemmel nem bíró, hanem azon eszközöket használja fel, melyek az előre haladott kor igazságteljes tudományos vívmányai által teremtvék s a jelenre üditő varázserővel birnak, mert, mint ezt a reformatió bizonyítja, a vallásos tudat a tudomány által szünet nélkül folyvást újra rectificáltatík. E szerint a keresztyén élet vezérlő tagjainak, a lelkészeknek főkötelességök abban áll, hogy az egyházban nyilvánuló vallásos tudatnak a tudomány vívmányaihoz és a kor követeléseihez képest kellő kifejezését előkészítsék, előmozdítsák s azt mindattól megtisztítsák, mi benne mint túlélt nézet előfordul, különben az egyház hivei őket túlhaladják s a mivel t állam reájok többé nem szorul. Hogy mennyire változott a mivelt népeknél a vallásos tudat, ezt Schenkel theologiai nyelven ilyképen fejezi ki: Das Zeitalter des Petrus, das judenchristliche ist vorüber. Das Zeitalter des Paulus, das heidnisch-christliche kommt seinem Ablaufe naher. Das Zeitalter des Jüngers der Liebe, des Johannes, das universell-christliche hat begonnen. In ihm wird das Wesen des Protestantismus erst seine vollkommene Erscheinung finden." Ez úgy hangzik, mintha a klassikus ókor ama sajtelme, hogy az emberiség testvéresülésót a humanitás eszközlendi, uj életre ébredett volna visszanyomhatlan erővel az emberek kebleiben, és melyet Cicero — de Off. I. 41. eképen fejez ki: „Communem totius generis hominum conciliationem et consociationem colere, tueri, servare debemus." Ily intések annál inkább fontolóra veendők, mert a folyó hó 7-kén a földi életből kimúlt 256-ik helytartója Krisztusnak, ki majdnem 32-évig mint Pio Nono a kath. egyház sorsát vezérelte, szóló tanúbizonysága annak, mily áldás nélküli az egyházi élet terén minden munkálkodás, ha az nem a tiszta szereret vallásából, hanem dogmatikai ábrándokból eredt. Igaz, hogy a szeretet vallása az öröklött egyházi tannak legkényesebb oldalát, a dogmák rendszerét háborgatja, de miután a mivelt népek már ezen állást foglaltak, s mindent csak a polgári állam közjóléte szempontjából Ítélnek meg, nem lehet csodálni, hogy a tudomány által bátorítva a vallási téren is minden ugyan e szempontból vétetik megítélés alá. Mégsem szabad kétségbe esnünk ! Hiszen a protestantismus sohasem élt puszta hagyományból s nem azt akarja hittanában tudományos kifejezésre juttatni, mit egykor apái hittek, hanem mit maga jelenleg mint élő hisz. Hajdan apáink saját hitöket vallották s az apostollal szólhatták : „hiszem, azért hirdetem/' miért kellene a mostani nemzedéknek keserves lelki kínok alatt azon fáradozni, hogy elődei vallását hihesse, miután tudományos látköre jelenleg egy egységes világnézeten alapszik ? A komolyan fáradozój szüuetlenül vizsgálódó és termékenyen működő emberi szellem győzelmesen, viszszatarthatlanul}

halad előre. Harcterén nem uralkodik a halál, hanem azon romokból is, melyeket ő döntött halomra, uj élet virágai kelnek. Ha a protestantismus a történelem eme igazságainak utján halad, küzd, bátran felírhatja harci zászlajára a „Cruxde coelo"-féle jelmondást, mert ekkor az emberiségre nézve leend „Lumen de coelo" is. Az igy futólagosan érintett nézpontok tán érdemesek arra, hogy azokat szemünk előtt tartsuk most, midőn hazai protestáns egyházunk zsinatolásra készül, mely körülményről egy következő cikkben szólunk. BIERBRUNNER GUSZTÁV. ISKOLAÜGY. Gymnasiumi philosophiánk. (Folytatás.) Azonban az egészséges szellemű ember minden körülmény közt ember akar maradni. Nincs működéskör, mely megérdemli, hogy a szellem e jogait s a haladás folytonosságát a merev gépiességgel szemben védelmezni s táplálni a bölcsészet van hivatva ! A nemei piaxis pártolja a bölcsészetet. Bár a ne-13*