Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-02-17 / 7. szám

mes érteményben vett praktikusok, a jobbra törekvő haladás és az általános s fensőbb emberiségi nézpont iránti érzéket bírják, mindazáltal az elméletek közvetlen befolyását a gyakorlati viszonyokra egészen elutasítják. Joggal a megszokás törvényére hivatkoznak ők. A köznép kiképeztetésére t, i. szükségesek egyrészt a történelmileg örökölt úgynevezett positiv formalitások, másrészt a gyakorlat által megszerzett kétségek és a gépies üzlet routine. A ki ezeket tulhamar és meggondolatlanul el akarná rootani, az magát a szellemet fosztaná meg természetes orgánumától s több kárt okozna mint hasznot. Jól van; ők tehát még is pártolják a haladást. Ugy de minden haladás a bölcsészetből indul ki, nélküle csend és halál volna mindenfelé.Erre nézve a bölcsészet minden emberi művelődés végcélját kitűzi s az üzletélet minden viszonyai számára elméleteket állit föl. Azonban az eszközöket a bölcsészet már nem jelöli ki, sem a módot arra nézve, miként léptettessenek elvei a gyakorlati életbe át, mert ez a közvetítő eszély és ügyesség dolga s ez már ismét a praktikusok körébe vág. Szűnjék meg tehát a vita a praxis és bölcsészet között. A praxis bölcsészet nélkül holt formalitás és dermedt gépiesség, míg a bölcsészet a praxis nélkül puszta elmélet. Mindkettő tényezője a haladásnak : emez kitűzi a végcélt és elvet, amaz eszély ével s ügyességével életbe lépteti a kitüzöttet. Elleneink számából akár ki is fogyhattunk volna már, ha holmi a „minorum gentiuDi"-féle ellenesek egész légiója nem sorakoznék ellenünk. Vannak ugyan is, kik tudományos hangidomban dúdolnak a bölcsészet ellen. Ilyenek az úgynevezett populáristák Ok az egyszerű józan ész nevében tiltakoznak _ a bölcsészet ellen, mint melyet az megmételyez. Szerintök az igazság a közvetlen érzésben, a közéleti szemléletben jelentkezik előttünk és azonnal homályba borúi észrevevésűnk előtt minden, mihelyt bölcsészetileg boncoljuk a jelenetvilágot, mert a philosóphia hideg kritikája megzavarja a tiszta érzést. Igy beszélnek az egyoldalú érzéki emberek, az érzékenykedő sentimentálisták, a költői lelkületűek. És ők a müveit közvélemény nevében követelik a bölcsészettől, hogy az ő értelmi láthatárukon ne emelkedjék túl, Igaz ugyan, — úgymond, — hogy a bölcsészet magas, nehezen érthető gondolatokkal foglalkozik, s e munkájában gyakran megelőzi a kort, s ép azért új gondolatai kifejezésére új szavakat s új nyelvet kénytelen teremteni magának ; hanem azért mégis a közvetlen józan értelem körében maradjon meg, mert a bölcsészet saját elvont okoskodásaiban nem teremtheti meg az igazságot, hanem az egészséges közszemléletben jelentkező igazságot kell tudományosan művelt gondolásának mesteri követitésével magasabb tudalomban fölfognia. Es ez okoskodás szerte hangzik. De vizsgáljuk csak meg közelebbről. — A természet műveltség nélkül durvaság. A műveltség pedig, ha a durva természeti állapotot meghaladja, még azért nem természetellenesség. Az, ami az életben mint természetes vagy kiválóan egészséges józanész szerepel, nem más, mint a kor és viszonyok által képezett közvélemény ^ PÁPA tehát mindenféle uralgó kor nézetek, előítéletek, kedvenceszmék keveréke, minden benső egység nélkül, vagy a legjobb esetben valamely előbbi bölcsésznek népszerűvé vált világnézete. S ez az, mit oly találóan neveztek el a szellemi és tudományos forgalom aprópénzének. Es vajon mikor egészséges s józan az ész ? tán akkor, midőn az említett közvélemény szerint idomúi? vagy akkor, ha önállóan saját természete s törvényei szerint mozog, miután tehát az előítéletek és korvéleményektől, a divat befolyásaitól s az uralgó tévnézetektől a bölcset megtisztitá, rendezé és saját lábára rendezé?!... Kétségkívül ez utóbbi esetben mondható józannak és egészségesnek az ész, mert akkor van magánál, akkor áll fölötte a mindennapiság gőzkörének. És igy anélkül, hogy sokat hallgatna a bölcsészeti ész a portiprók, sárgyúrók homálynemző s butaságkedvelő lármájára, az örök eszmék életvizében megfürösztött szárnyakkal halad fényhonába, s a philosophia isteni rendeltetés szerént hordja őt magas célja felé, mint Granimedest Zeus sasa ! Az eddig mondottakból a bölcsészet becse és életrevalósága, úgy hisszük eléggé kitűnik. Való ugyan, hogy a bölcsészet ez idő szerént, a kornak túlzó materiálistikus iránya miatt némileg háttérbe szorult ; hanem bizonyára csak látszólagosan és rövid időre. Az eszme nem engedi magát tartósan az anyagtól uraltatni. — Különben pedig nincs is csodálni való benne, ha annyi ellenséggel szemben,kik mindannyian életére törnek, kénytelen, a társadalom nagy kárára, húzni a rövidebbet. Mert hogy az eszmék uralma hanyatlásával vagyis a bölcsészetnek úgy a tudományos, mint különösen a társadalmi élet és világból való rendszeres kiszorításával, hanyatlik a valódi társadalmi jóllét, megelégedés és boldogság, mivel nélkülözi ezek föltételét és palladiumát, a jó erkölcsöt: azt a szomorú tapasztalás és jelenség eléggé igazolják. De hát igy volt az ember önmagának eleitől fogva mindég legnagyobb ellensége. Nem csak hivatása és rendeltetése, hanem jól fölfogott érdeke is azt hozza magával, sőt világosan követelik és parancsolják, hogy mint eszes és lelkes lény a mennyire csak lehet, függetlenítve magát az anyag, a test uralmától, álljon a lélek, az eszmék szolgálatába. A melylyel nem azt akarjuk mondani, hogy feszítse meg testét, vagy cynikussá legyen mint valami Diogenes : hanem hogy a bölcsészet által ellensúlyozza a kor nagyon is anyagias irányát, s a testnek praeponderantiáját helyezze alá a lélek fölényének, mely egyedül van hivatva, hogy a józan bölcsészet égi eszméi és tanai szent vizében megfürösztött és megtisztúlt ratio által ura, királya, sőt egyeduralkodója legyen az egyéni életnek ! Sokszor hallottuk, különösen a gyakorlat embereitől szemére hányni a bölcsészetnek, hog/ a fáknak miatta az erdőt se látj a, s a minden dolgok eszményitése miatt merőben impraktikus és egyoldalú : annálfogva nagyon is nem való különösen a jelen határozatlan gya)rlati irányú társadalomba, mely-fájdalom, csak azon KÖHYÜM