Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-01-07 / 1. szám

lásának ázsiai alakulásait, u. m. a brahmanismust, a buddhaismust, a zend faj vallását, a Zarathusrát; második szakasza az árja népcsalád vallásának európai alakulásait, u. m. a germánok, görögök és rómaiak vallását. A negyedik fejezet, foglalkozik a sémi vagy mesopotámiai népcsaládok vallásával • és pedig az első szakasz az egyptomiak vallásával, itt a többek közt az osirisi mondakörrel, a heliopolisi és memfisi vallásalakkal, az állat imádással; a második szakasz : a szorosabb értelemben vett sémiták vagy mesopotámiaiak vallásával, melynek egyes részeit a következők képezik : Bábel és Assur vallása ; a nyugoti sémiták (feniciaiak és izraeliták) vallása ; Izrael vallása ; Jézus vallása ; az Izlam. Végül jön a „Befejezés", mely a vallások osztályozásáról szól. A tartalomjegyzék e rövid felemlítése, mutatja a könyv tartalmának gazdagságát, és ha még megemlítjük, hogy szerző, bár külföldi tekintélyek műveit használta, de azokat nem fordította, hanem átdolgozta, és így azok betűihez sehol nem ragaszkodik, hanem a mi tudományos táplálékot azokból merített, azt szelleme úgy szólván feldolgozta, és csak azután tálalja a magyar közönség elé tiszta, érthető, s könnyen élvezhető nyelven ; azt hiszszük elég lesz a könyv becse iránt előleges tájékoztatásul. Ezen mű — mint cimében említők — a hazai protestáns egylet firmája alatt jelent meg ugyan, de azért ne rettenjen vissza tőle a legjámborabb keresztyén sem. Talál ugyan benne egy pár szakaszt, jelesen hol Izráel és Jézus vallása tárgyaltatik, melyek a kegyes lelkek hagyományos hitét talán kellemetlenül érintik, melyeken eléggé tisztán felismerhető a szerző által ezen szakaszokban követett Kuenen, Baur és Strausz szelleme • de e pár szakaszt eltudva élvezettel és tanúsággal olvashatja e művet bármely művelt ember, tartozzék akármelyik theologiai irányhoz, sőt bármely vallásfelekezethez. Hogy némi bepillantást engedjünk e könyvbe ide igtatunk belőle pár töredéket. A harmadik fejezet szól a brahmanismusról, s miután az előadatik első eredeti kifejlődésében, így folytattatik : Uj hazájokban, a Ganges vidékén, egész vallás- és életrendszerök gyökeres átalakuláson ment át. A régi életteljes természetistenek, a lég-, a világosság- a tüzistennek concret alakjai háttérbe léptek a határozatlan, elvont ősegység vagy ő s 1 é n y e g mellett, melyből féktelen képzelődéssel kigondolt emanatio folytán állott elő a világ a nép életében a szabad önérzet, az erőteljes férfiasság, a tettvágy és munkakedv, a természet szépségeinek életvidám élvezete elfojtatott, elnyomatott a tropikus természet tikkasztó napja alatt, s a hierarchikus papi kaszt minden fáradtság nélkül szoi'ithatá a kimerült népet egy setét dogmatikai rendszer és borzadály keltő askésis békói közé. — Ez uj hit és életrendszer alapja, lényege a pantheismus. Pantheismus, a szó valódi, szószerinti értelmében, elannyira, hogy a brahmanismus pantheismusa mellett a többi vallásos és bölcseimi rendszer, melyeket még e névvel szoktak bélyegezni, a Spinoza egyedüli substantiája, a Hegel absolutja, sőt a stoikusok világlelke is e névre méltatlanná válik. Ez átalakulásra többek között két főtényező folyt be; az egyik positiv-theologiai, a másik speculativ. Az első ősi vallásos és életnézletünkből és gyakorlatukból származik . . Hasonló eredményekre vezetet' a bölcsészeti gondolkozás, a szemlélődés (specu'atio) is. Magok az egyes külön természeti istenségek soha teljesen körülirt, egymástól határozottan megkülömböztetett egyéni alakokká nem lettek; a nép élénk képzelődése folytán egyik a másikba átfolyt; mindig azt tüntették fel legnagyobbnak, mindenféle hatalommal birónak, a kihez épen imájokat intézték. Nevelte a zavart az egyes törzsek közelebbi egyesülése alkalmával az ugyanazon jelentőségű, de külömböző nevü istenségek összecsoportosulása. Mindezekhez járult azon részint tapasztalati, részint szemléleti úton nyert meggyőződés, hogy a különböző természeti jelenségek s igy ezek külön istenségei is egy általános alaperőnek, mindenek közös lényegének nyilatkozatai, kifolyásai. Ez alaperő, ezen közös lényeg az egész tüneményvilágnak, az istenek, az emberek és a természet concret alakjainak ősalapja, őslényege. Ez őslényeg jelölésére a bölcsészetnek hiányzik a szava, mert hiányzik fogalmából mindaz, a mi határozott s igy kifejezhető. Az, a mi határozott s igy meg is határozható, már nem az őslényeg, hanem ennek csak nyilatkozata, kifolyása, ideiglenes alakja. Ezért leggyakrabban csak Tat (= az) vagy Aum (= ő) szavakkal jelzék; vagy nevezték léleknek, világi éleknek (Atma, Paramatma), szellemnek (Puruscha), világteremtőnek (Pradzsapati). Ez elvont bölcseimi fogalom és a vallásoshit szintoly elvont alakítása a mindenekfelett álló fölényről, a Brahmáról, azonosiUattak, s ezáltal a világ és élet felfogására, valamint az egész gyakorlati élet rendszerére is határozott, átalakitó befolyást nyertek. Azonban maga a Brahma határozottabb alakot épen nem öltött; sőt mindazon száranélküli elmélkedéseknek, hasonlatoknak, melyek ez őslényeg, a Brahma, minősége felől vallásos, és bölcseimi irataikban találhatók, végeredménye és végcélja az, hogy a Brahma emberi fogalmakkal meg nem határozható, szavakkal ki nem fejezhető; ő minden, és mégis semmi abból mit mi ismerni, kifejezni tudunk. Midőn egy tanitvány mesterét kérte: „Taníts meg engem oh uram a Brahmát ismerni", a mester hoszszasan hallgatott, s a tanitvány ismételt kérésére azt feleié : „Én (hallgatásom által) már megmondtam, de te azt nem értéd, a szellem meg nem nevezhető." „Az nem vastag, nem vékony, nem kurta, nem hosszú, nem hallható, nem érinthető, alaktalan, változhatatlan; nem ilyen, nem olyan (= meg nem határozható); valami egyéb, mint a mit ismerünk; valami egyéb, mint a mit nem ismerünk ; azt megnevezni, felfogni nem lehet." „A Brahma ismeretlen azok előtt, kik őt ismerik, ismerős azok előtt, kik őt nem ismerik." És mégis e megnevezhetlen valami létalapja, lényege a világon minden létezőnek, kicsinynek és nagynak egyaránt. „Az (t. i. a Brahma) a lélek én