Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-12-23 / 51. szám

magasztos eszméjének, mely a nemzetek válságos létviszonyai közt minden évben niegujulva, az emberiségnek örökké drága kincse marad. A mi lepkeüző éveink elrepültek már s a kis gyermekek játszi kedvében, vidám mosolyában azt a békét találják fel, melyet a világ adni képtelen. Méltán nevezhetjük azért a karácsont a házi örömök ünnepének, melyen a legtisztább érzelmek árjában diadalmaskodunk a nyilvános élet aggodalmain és keserű csalódásain. A-. tarka, csillogó fenyőágak körében találjuk fel ma azt a kedves otthont, a melyből oly sokszor kiszólít bennünket társadalmi és polgári kötelességünk parancsszava. De ez az otthon ne legyen a merev elzárkózottság önző otthona, hanem a szives megemlékezés, szeretet ós jótékonyság szelleme együtt ünnepeljen velünk. Nem tehetünk ugyan arról, ha kezünk nem ér addig a meddig szivünk érez, de hiszen vannak képviselői a szenvedő emberiségnek mindenütt s ha tehetségünkhöz mérten igyekezünk őket részeseivé tenni boldogságunknak, akkor bebizonyítottuk azt, hogy van bennünk egy nemesebb érzelem, mely öntudatossá teszi lelkünkben az embert emberhez fűző s az egész világot egy közös emberiségben egyesitő testvériséget. Társadalmunk szenvedéseit enyhíteni törekedjünk, ne tagadjuk meg magunkban a jobb embert; mások bajai és nyomorai iránt legyünk fogékonyabbak ezen a szép napon, melyet épen annak emlékére szentelünk, ki a szegényeket, különösen ezek gyermekeit, a kik bizonyára önhibájuk nélkül lettek szegényekké, annyira szerette, mondván: „engedjétek hozzám jönni a kisdedeket!" Meglehet, hogy kedves karácsonfánk fényében s boldogságunk tudatában elgondolkodva felébred bennünk egy a szokottnál szentebb emberi érzet, a mely jót tenni készt fölöslegünkből mindazokkal, a kiknek hiányzik még az is, a mi legszükségesebb; de ha az egész világegyetem emberiségét boldogitni vágyó óhajunk fáradt galambja szárnyát szegi magas repültében, fogadjuk azt vissza keblünk érzelem világába, s újra küldjük el őt, mint az árvák jóltevő angyalát. Már a régibb népek történetéből is ugy tanuljuk megismerni a Karácsont, mint a szivesség ünnepét. A balti tenger szigetén lakó dánoknál a többek közt azon ősrégi normann szokás maradt fenn, hogy a karácsoni kalács és az italok is az asztalon maradnak az egész ünnep alatt, tízekre minden idegent szívesen látnak ós eme szavakkal kínálják őket: „Tessék, ne vigye el házunktól a Karácsont!" Az emberbaráti szives viszony felébresztésének euie szép ünnepe társadalmi életünk azon oldalát akarja beragyogni mennyei fényével, a melyre egyesek rideg önzései sötét foltokat ütöttek. De a Karácson mindenek fölött a „béke" ünnepe. Mikor e szép ünnep alapját a világ-megváltó születésével megvetette, azon napon „béke és jó akarat" Jlőn kihirdetve az embereknek. Azonban fájdalom! nagyon kevésre mehet a letűnt századokból azon évek száma, melyeken karácson ünnepét az egész földkerekség emberisége háboritlan békében ünnepelhette meg, ám azért a karácson még a nyers középkorban is enyhítő, szelídítő befolyással volt a háború viszonyaira. Orleaus ostroma alatt 1428-ban a Karácson ünnepe egy kis fegyverszünetet hozott létre a hadakozó felek között. Mint a történelem beszéli, az ostromló angol hadak vezérei követeket küldtek az ostromlott francia vár parancsnokához azzal a kéréssel : engedné meg nekik, hogy a karácsont vidám dal és zeneszó mellett ünnepelhessék meg. E kérelmet a franciák teljesitién, nem a pusztító ágyúk dühöngései, hanem e helyett az öröm hangjai üdvözölték a béke hirdetőjének születésnapját. De valamint akkor a pusztán külsőleges s ideig óráig tartó békekötés arra szolgált, hogy mig az ágyúk torkai hallgattak, addig a szivek mélyében annál jobban készült a forradalom, a bosszúnak ember vérben való hűtésére, ugy a mult év Karácsonán a békecsinálás céljából összeült európai conforentia azt eredményezte, hogy még most is dúl a háború iszonyának ezreket ós ezreket kard élére hányó pusztító hatalma s a megváltás legdicsőbb ünnepén is nem szűnik megmérgezni a világ békéjét. Hol van tehát az az ösvény, mely a világ-béke dicső templomába vezet ? Mikor süt fel az örök béke azon áldott napja, a mely szent fényben világítja meg az emberiség természetes jogait s mindazon világra törő eszméket, a melyek, mint a közboldogulás tényezői erőt hordanak magokban ? ! Ilol van ? Mikor lesz?... Ki tudná megmondani, hány Karácsonnak kell még elmúlni, míg megérik az emberiség arra, hogy szakítson az ököljoggal és ragasz-