Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-12-02 / 48. szám

15 22 cselekedet, mely nélkül, az irás szerint, a hit megholt dolog, halvány elmosódó érzelem. A hit ezen élő volta, leghívebben dicsőül meg a keresztyén missiókban, az elhagyatott lelkeknek Istenhez s az örök igazságok és jók vezérléséhez. Mert vallásunk alapitója s idvességünk megszerzője a Jézus Krisztus is, nemde az elhagyatott szegény lelkek körül terjészté ki először lelkének világosságát ; nemde kötelességükké tette tanítványainak, hogy a lelki elhagyatottság terhében és fájdalmában lévőknek könynyebbülést, gyógyulást szerezzenek ; azokat szerelmök, önfeláldozásuk karjaival nyomorúságaikból kiemeljék, s a szerető Isten nevére és tudományára megtan!

tva, a boldogság és üdvezülés szent országába juttassák. A megbízatás az apostolokról s az égi hit első lelkeseitől szent örökségképen az utódokra maradt. Az utódok kisebb nagyobb mértékben s önfeláldozással teljesítik, hordozzák a munkát, hogy a lelkek Istenhez vezérlésének szent missiója folytatva légyen, s Istent áldva, az embereket idvezítve fennmaradjon. Hogy a külföldi prot. egyházak legkisebbje is, mint felel meg ezen apostoli megbízatásának s életet a hit lángbuzgalmából nyerő szeretetbeli kötelességének, Krisztus boldogító tudományát, minden közelebbi érdek nélkül a világ minden népei közt prédikáltatásának: mindnyájan tudjuk s nekem csak rá kell mutatnom. Ezen szent munkát magyar prot. hit- és vérrokonainkért, tehát közelebb önmagunk iránti kötelességből ez előtt tizenhét évvel, a nagy Isten segedelme s a magyar prot. közönség és nemzet lelkeseinek pártfogásával mi is megkezdtük. Azonban, bár tettünk valamit, melyet halvány árnyalatban, hogyne mondjam fájó düledékeiben ma is bírunk : az idők és viharok az eszmét leverték, s pályafutását, hitem szerint csak egy időre, megakadályozták. Ezen akadályt megszüntetni, s a munkát a mult tapasztalatainak számbavételével újból kezdeni, egyetemes buzgalommal felkarolni, s azzal egy időben és kapcsolatban, a közelebb eső hit- és vérrokonokat a vallási s magyar nemzeti pusztulástól megmenteni régi eszményképe lelkemnek, melyért egykor éltem legszebb korának minden szerelmével és feláldozásával áldozám. Kezdjük meg azért a munkát, a hit buzgalmától vezetve, az isteni segedelem s hiszem, hogy majd ha a mi hitünk cselekedeteit látják, magyar prot. egyházközönségünk anyagi és erkölcsi hozzájárulásával támogatva, alakuljunk egy egyetemes magyar protestáns missió-társulattá, mely hitének jóltevő működését terjeszsze ki, először is a magyar haza határain belől elhagyatásban vagy feledésben hagyott hit- és vérrokonainkra ; továbbá a moldva oláhországi már meglevő missiói magyar telepek fenntartására oly formán, hogy erdélyi egyházkerületünk kormányát, melyre az egyetemes megállapodás bízta azon missió feletti ügyletet: támogassuk és odasegítsük, hogy ez érdembeni feladatának az eddiginél áldásosabban s mindnyájunk lelkét megnyugtatólag felelhessen meg. S ezen működésűnk, mint a lélek ereje s a hit és szeretet hatalma, majd tovább tovább messzibb és nagyobb mezőre, Kelet verőfényes, most részben vérrel borított tájékaira vezérel minket, hogy a keresztyén vallás mennyei : fényét s boldogítását elvigyük, visszaragyogtassuk a táj felé, hol Krisztus urunk s a keresztyénség bölcsője ringott, megáldjuk vele azon a földön élő, de nagy szellemi elhagyatásban nyomorgó népet, mely ott él a nagy Ázsiában, a honnat egykor mi magyar nemzet kiszármaztunk s hazát itt kerestünk. Ezek az én lelkem meleg óhajtásai és képzeményei, melyeknek pártfogását testvéreim bitbuzgalmától, hit- és vérrokonaink s az evangyeliomi hitterjesztés, magas és szent érdekében mély alázattal esedezem. KÜLFÖLDI EGYHÁZ És ISKOLA. Pfleiderer az apostolicumról. Németország mai napság heves szellemi tusáknak színhelye az egyházi téren. Ossze-össze csap az az ortho-1 doxia a liberali&mussal. Alkalom bőven kínálkozik. Mikor a Hossbach-féle ügy előkerült, nem sokára a b e r 1 i nk ö 11 n i synodus tartotta üléseit. Szó volt az apostolicumról is. R h o d e azt állította, hogy a művelt osztály azért idegenkedik az egyháztól, mert az apostolicum minden egyházi cselek vény be bevitetik, holott pedig ez nem fejezi ki híven a mai kor vallásos nézletét. j Azért az apostolicum elhagyása egyházi cselekvényeink köréből szükséges avagy reformálandó. Hengstenb e r g nem állhatta meg, hanem félbe szakitotta a szónokot ezen szavakkal: „Ich kann es nicht langer mit anhören, dass unser Heiland in dieser Weise verunglimpft und das Heiligste unseres Glaubens mit Füssen getreten wird." Utánna többen szólottak, mig nem Pfleiderer vette fel a fonalat, ki azon jeles beszédet tartotta az apostolicumról, melyet szószerinti fordításban itt közlök : „Sajnálom, hogy a debattok nem oly objectiv nyugalom- és méltósággal folytattatnak, melylyel a referens és kik utánna következtek, éltek. Én az övékéhez hasonló nyugalmat követem, mely egyszersmind a legkönynyebben megérthető, felfogható szólás forma. Ez eset megfigyelése alatt ujolag ismétlődött bennem az a gondolat, mely már többször megujulva lépett elibém, mikor ez a kérdés vitatárgyává lett, hogy a legellentétesebb irányú theologusok e pontra nézve conservativabbak, mint a nem theologusok, a mit én nagyon is természetesnek találok. Az ok kétségkívül ez : a theologusok az egyházban a történeti multat képviselik, vagy pedig az egyházat az ő történeti continuitásában ; a laikus képviseli hasonló joggal a történeti jelent, a mely a történeti processus folytán jött létre, mint annak resul'tatuma. Ez az a két momentum, mely mindig harcot vív egymással, a T6