Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-12-02 / 48. szám

gyökér és a gyümölcs. A laikus igy szél : én azt vallom a mit hinni tudok ; a theologus pedig ugy nyilatkozik : nem kell vallanod, a mit egyáltalán hinni nem tudsz, de bizonyára te is hiszesz valami félfogási tormában, melyet az egyház ezen szóhoz fűzött. A mi az apostolicum értékének becsét és jelentőségét az egyházra nézve illeti, lényegében egyetértek a referenssel. Ugy találom, hogy történetileg vizsgálva az apostolicum igen megfogható módon nagy fontosságú, és hogy az apostoli hitvallás, mely minden egyházi hitvalláshoz az alapot szolgáltatta és mint vörös fonál a tör téneten végig húzódik, raegtai'tandó. Az mondatott, hogy az apostolicum nem tartalmaz tanokat, hanem csak tényeket. Mindenesetre tanokat tartalmaz, még pedig a keresztyénségnek cardinalis tanait, csahogy a tettek formájában és nem pedig tanformában, és épen ebben rejlik a hitvallásnak nagyszerű becse. Mélyebben az egyesekre nem akarok behatolni, de egyet-mást mégis érinteni óhajtok. Itt ez a tétel: „született szűz Máriától." Tudni való, hogy itt az a „született" védfal akart lenni a doketák ellen, kik Krisztust égi tüneményszerű létnek tartották, és az hogy „szűz Máriától" az E b i on i t á k ellen van intézve, kik Jézust csak oly közönséges embernek tartották, mint másokat. De váljon nem vagyunk-e mindnyájan egyek a mult egyházával abban, hogy Jézus, mig egy részről nem valami túlvilági tüneményszerű lét, addig másrészt nem cjak közönséges ember, nem csak pusztán egyszerű történeti folytatása az emberiségnek, hanem egyszersmind ő benne az emberi- ' ségnek egy eredeti kezdete adatott, és ennyiben ő nem ugy született, mint mi mindnyájan ? Krisztus ezen velünk való hasonlóságának kettős felfogási módozatával, ugy az ő tőlünk való különbözőségében teljesen egjet értünk mindnyájan. Az apostolicum ezt két szóval fejezi ki, melyek a mult lapidar stilusával ezen tényt jelzik ; ez egy hieroglyph képirás, melyben az egyháznak ezen dogmatikai alapgondolatai vannak letéve. Most már mindenesetre a theologus, valahányszor e szót kimondja, ha csak félig emlékezik is meg arról, a miuő ideát e dogma kifejez, azt fogja magának mondani : te ezzel egyet értesz, és ezt vallani képes vagy. A nem theologus előtt nem mindig lesz e közvetítés világos. Mi kritikusok, mi jenai theologusok, a mint önök bennünket neveznek, e szót osztjuk az igaz hitűekkel, és melléje oda gondoljuk lényegében, a mit a mult egyháza hozzá gondolt A laikus hallgat és csak azután kérdi: utánna mondhatod-e e szót ? Vagy vegyük ezt: „szállá alá p ok 1 o k r a." Mit gondolhatunk ez alatt mást, mint a mit az egyház keidet óta alatta értett, hogy t. i. ő az emberi életet az ő mélységes-mélyéig megosztotta, és az ő gyozedelmével utat mutatott, hogy miként juthatunk utánna menybe fel. Miért ne használjam e szavakat mélységes értelmekkel, a melyet bennök feltalálok ? De erre azt felelik a laikusok: ez egészen szép volna, de fejezd ki magadat értelmesebben, és mondd meg nekünk, a mit mondani akarsz, érthető nyelven. Nem oly könnyű uraim, mint önök gondolják, az egyház ezen alapideáit oly nyelven kifejezni, a melyet az egyház minden része egyformán megért. En ma ki tudnám fejezni oly modorban, a mely önök előtt kedves, de vájjon a szegényeknek és együgyűeknek kedves volna-e, az más kérdés. Nem palástolható, hogy egy közös nyelvet megállapítani az egyházra nézve, a melyet mindnyájan egyformán megértenének, igen nehéz dolog és semmiféle időre nézve nem volt oly nehéz, mint e mostani rni időnkre. S a v i g n y egyszer azt mondotta : az ő korának nincs arra hivatása, hogy törvényeket alkosson. Én azt merném inkább mondani : a mi időnknek van hivatása politikai törvényeket alkotni, de nincs egyházi hitvallásokat formulázni. A tudomány el van foglalva a legszorgosabb munkával, hogy a történet mélyéből és az emberi vallásos öntudatból uj kincseket hozzon elő. De ez a munka még évtizedekre szorul, mig resultatumaiban általános elismerésre talál. Hasonlóan a mi egyházi életünk is a legnagyobb áradásban van; mindenütt uj képződések és szervezkedések. Mielőtt valamelyes megállapodásra nem jut, nem vagyunk képesek uj hitvallásokat felállitani. Mindenütt és mindenkor a hitvallások egy egyházi fejlődési periódusnak zárkövei valának. Egy évtized múlva talán jő megint egy idő, mely ezen egyházi krisist szerencsésen kiállotta és formuláz egy uj, ép, örömteli hitvallást, a melyet nagyok és kicsinyek örömmel vallanak. Egyelőre azonban resignálnunk kell egy oly nyelvet feltalálni, a melyet az egyház minden tagja megért és nem szabad uj hitvallást teremtenünk. Nem szabad addig rontanunk, mig nem vagyunk abban a helyzetben, hogy egy tartósabbat és jobbat tegyünk helyébe. Es mégis uraim, nem oszthatom a referens véleményét Eddig a theologus álláspontjáról szólottam. Most hadd képzeljem magamat bele nyiltan a mivelt laikus érzelemformájába, a ki teljes modern világnézleténél fogva hitvallásunk formulázása folytán támadt előadási formán akaratlanul megütközik, és ugy hiszem, hogy azon férfiak, kik az előbb városunk nagy körének nevében szólottak, joggal birnak arra, hogy meghallgattassanak, midőn azt mondják, hogy hitvallásaink az ő régi lapidar styljokkal sokakat elidegenítetlek, éppen visszariasztanak egyházunktól. Ez az a mi engem arra ösztönöz, hogy más állást foglaljak, mint különben. Evekkel ezelőtt mindig egyszerűen elutasítólag viselte na magamat oly indítványokkal szemben, melyek arra céloztak, hogy az apostoli hitvallás mellőztessék, mivel mindég azt állítottam magamban, hogy nem tudunk mást alkotni. De azon észlelések folytán, melyeket mindég jobban meg jobban tettem, különösen itteni barátaim körében, hogy mily nagy szükség létezik arra nézve, hogy felszabaduljunk olyasmi alól, a mit itt mint bilincset, akadályt tekintenek, és hogy ez a szükségérzet népünk nem kicsiny len dő részénél mily érezhető hatalommá nőtte ki már magát, azt kell mondanom : itt az egyháznak az Ő különböző képviseleti testületében lelkiismeretbeli kötelessége, hogy