Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-11-25 / 47. szám

szükség van, nem csak általában az erők és érdekek célszerű egyesítésének elvénél fogva, s nemcsak azért, mert valóban jöttek s ezentúl is jöhetnek létre az idők folyamán oly egyetemes értékű közügyeink, melyekben időpazarlás nélkül s minden tekintetben kellő sikerrel csak országos egyházi hatóság intézkedhetik, hanem azért is kiáltó szükség van még az ily hatóságra, mert fájdalom, naponként tapasztaljuk, hogy a nálunk folyvást uralkodó római katholika egyház klérusa, a legerősebb egységes szervezettel, lankadatlan következetességgel és teljes öszhangzattal működik a maga saját érdekében ; a mely igen sokszor épen ellenkező a mi egyházunk legszentebb törvényes érdekeivel; sot nem lehet mindezek mellett eltitkolnunk azt sem, hogy vallásunk, egyházunk és iskolánk törvényes jogai és legszentebb érdekei ügyében, még hazánk alkotmányos kormánya részéről is gyakran találkozunk kellemetlen félreértésekkel, sőt egyenes összeütközésekkel is. Ezen s több efféle okoknál fogva s ily viszonyok között, lelkünkből óhajtjuk mi is, hogy a legközelebbi zsinat törvényhozása állapítsa meg azon organikus egységet, a mely az alsóbb egyházi hatóságok kellő autonómiájának sérelme s a merev centralisatió ismeretes veszélyei nélkül, védelmezhesse, vezérelhesse és boldogíthassa egyházunkat. Az említett kánonokra nézve már régen eljött az utolsó óra, a melyben azokat mindenestől hatályon kivül s a történelmi összes emlékek sorába kellett volna helyezni, mert hiszen számtalanszor elmondatott már, hogy azok tárgyaikra, alapelveikre, szellemökre és egész mivoltokra nézve csaknem teljes mértékben elavultak, s miután rajtok az egyházkerületi végzések s legfelsőbb rendeletek által temérdek változás tétetett, legnagyobb részük már évtizedek óta tényleg nincs életben. Most már tehát miután egyházi zsinatunk törvényhozása megindul, a régi kánonokat a belőlök még fenálló néhány pontért, mint törvénykönyveket folyvást életben hagyni, valóban igen visszás s a jó renddel merőben ellenkező dolog lenne. Minthogy azomban kánonaink és kánon értékű statútumaink nem csak egyház szervezeti törvényeket tartalmaznak, a melyeket a létrejövendő ily tárgyú törvénykönyv merőben hatályon kivül fog helyezni, hanem tartalmaznak még fegyelmi és házasságügyi törvényeket is, a melyeket ma már a szervezeti törvényekhez csatolni vagy azok közé imide amoda beszőni nem szoktak, és okszerűen nem is lehet: látni való, hogy e tekintetben is halaszthatatlan törvényhozási intézkedés szüksége forog fen. A fegyelmen most nem az általában úgynevezett egyházi fegyelmet értjük, a melyet az egyházi hatóságok s különösen a presbyteriumok szoktak néhol, kisebbnagyobb mértékben gyakorolni az egyes gyülekezeti tagok felett, hanem azt a fegyelmet, melyet az egyház felsőbb hatóságai különösen a lelkészek, tanítók s tanárok s más ily egyházi tisztviselők oly hivatali mulasztásai, hanyagsága, kihágásai s vétségei ügyében szoktak gyakorolni, melyek a polgári büntető törvények fegyelme alá nem esnek ; mert azt említenünk sem kell, hogy a protestáns egyház elvei szerint, az országos büntető törvények hatálya alól semmiféle egyházi tisztviselő kivétetve nem lehet. Az egyházi tisztviselőkre vonatkozó fegyelmi törvényeket, melyek minden nagy terjedelmesség nélkül is elérhetik céljukat, véleményünk szerint a legközelebbi zsinatnak elmulhatlanul létre kell hozni, s a királyi felség által szentesíttetni; mert ily fegyelmi törvények nélkül, rendezett egyházi társadalom, egy óráig sem állhat fen s az ilyenekbe való betekinthetési jogot is az államhatalomtól el nem vitathatjuk ; annyival inkább, mert miként a múltban volt, ugy a jövőben is lehet gyakran eset reá, hogy az egyházi törvényszékek ítéleteivel elégedetlen fél, a felségnek kétségbe vonhatlan legfőbb felügyelői hatalmához folyamodik; ilyen esetekben, mint első és főkérdés mindenesetre az, ha váljon megtartattak-é az egyházi törvényhozás által automatice alkotott, s a felség által szentesitett egyházi törvények és szabályok. A mi a rendkívüli fontosságú házassági ügyeket illeti: most már sokkal nagyobb nyomatékkal, mint az előtt éppen tíz évvel tartott egyetemes értekezlésünkön tevők, határozottan nyilvánítjuk, hogy a polgári házasságnak, még pedig nem a facultativ, hanem az általánosan kötelező polgári házasságnak s a polgári anyakönyveknek, nem csak a házassági, hanem a születési és halálozási esetekre vonatkozólag is, a törvényhozás általi mennél előbbi életbeléptetését lelkünkből óhajtjuk ; mert meg vagyunk győződve, hogy ezen intézmények nem csak nem ellenkeznek, hanem teljesen öszhangzanak az evangeliomi protestáns egyház s a valódi keresztyénség alapelveivel és érdekeivel; s ha életbeléptetésök kezdetben kevés időre némi félreértést, kellemetlenséget és zavart szülne is, de állandó üdvös hatásuk nem sokára mutatkozni fogna, mind a házas felek s a különböző felekezetek kölcsönös békessége, mind a lelkipásztori hivatal valódi rendeltetésére és tekintélyére nézve. Mindezeket tüzetesen indokolni nem tartjuk ez úttal helyén valónak, csak azt jegyezzük tehát meg, hogy addig is, míg a kötelező polgári házasságnak törvényes behozatala elkövetkeznék, múlhatatlanul kell egyházunknak valamit tenni, és pedig már a következő zsinaton a végre, hogy a régi kanonok a házassági ügyekre vonatkozólag is hatályon kivül tétethessenek, s hogy a lényeges dolgokban ezen ügyekre nézve is mind az 5 egyházkerületünkben egyező eljárás legyen; igy péld. egynek és ugyanannak kellene lenni a házas felek esküformájának, a hirdetés és az esketés szabados vagy tiltott napjait megállapító szabályoknak stb. Ugy véljük, hogy az ily szabályok néhány pontban könnyen kifejezhetők lesznek, mert magától értetik, hogy a házassági ügyre vonatkozó országos törvények, a josefina constitutio, s más legfelsőbb rendeletek, mint szinte az erdélyi reform, egyházkerület házasságügyi sajátlagos állása is, mindaddig sértetlenül fenntartandók;

míg a hazai törvény-83*