Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1877-10-21 / 42. szám
totfc intézetekben minden közvetlen kormányi befolyás és beavatkozás nélkül önállólag és szabadon intézkedett; mind a mellett bizonyára, az általa fentartott intézetek, a valódi közműveltségnek, felvilágosodásnak, épen nem voltak hátrányára, azt talán még a protestántismus leghatározottabb ellenségei sem állithatják; egész tisztelettel kérjük azért, hogy indokainkat figyelembe véve az eddigi irányzatot megváltoztatni méltóztassék; hogy igy a prot. egyháznak a tanügy terén élvezett jogai sértetlenül fentartatván, azon zaklatásoktól megkíméltessünk, melyekből mostanában oly bő osztályrészünk jutott; hogy elvégre az alkotmányos államban és államkormány alatt nyugalmat élvezhessünk. — Kérjük egyszersmind azt is, hogy méltóztassék oda működni, miszerint a közép és felsőbb tanodákra vonatkozó törvényjavaslat, már elvégre tárgyalás alá vétetvén, oszágos törvények alapján történjenek a tanügy mezején az intézkedések; nem pedig törvényes alap nélküli, sokszor változó ministeri intézvények ós kibocsátványok által, a mint fájdalom most az egész közép és felsőbb oktatásügy ilynemű rendeletek által intéztetik hazánkban; s a melyek irányában nekünk protestánsoknak csak a puszta végrehajtás ós engedelmesség szomorú szerepe jutott, minden hallgatásunk s befolyásunk nélkül hozatván azok. Debrecen, 1877. julius 21-én tartott közgyűlésünkből. (Jegyzette T. S.) ISKOLAÜGY. Az eperjesi jogakadémia érdekében. Midőn az eperjesi collegium elöljárósága s tanári kara részéről a legjavában folynak a munkálatok a két év óta szünetelő eperjesi jogakadémia újra életbe léptetésére ; midőn Eperjes városa képviselő testülete, mely a polgárság egy monstre-kérvényére e célra maga részéről évi 10Ő0 forintnyi segélyt szavazott meg, a collegiummal egyesülve a cél érdekében egy vegyes bizottságot küld ki s ez szervezkedve nagy s nehéz munkája legnehezebb pontján t. i. kezdetén áll; midőn Sárosmegye főispánja és közönsége az akadémia ügyét nagybecsű pártfogása alá vette s a város ez oldalról azon figyelmeztetést kapta, hogy az évi segélyt minden eshetőségre már ez évben a költségvetésbe felvegye; midőn van család, mely egy martyr őse emléke megörökítésére szánt alap jövedelmeit egy jogi tanszék fentartására kész felajánlani; midőn más felekezetű egyesek megkeresetlenül áldoznak az ügyért; midőn a szükségessége s üdvössége kérdésein rég túl levő akadémia ügye s újra életbe léptetése eszközei s módja felett tárgyalnak a tiszai egyházkerületi gyűlés s magyarhoni ág. hitv. egyházunk egyetemes gyűlése s mindkettő az ügyet melegen felkarolva, tanakodva megáll a hozandó áldozat nagysága előtt s latra veti erejét és keresi a szünetelő intézet újra életbeléptetésének módozatait: — akkor előáll Sas János és a „Prot. Egyh. és Isk. Lap" 39-dik számának hasábjain „Az eperjesi ev. jogakadémia ügyében" cimű cikkben az akadémia céljának gyermekes és egyoldalú formulázása mellett kimondja, hogy „az akadémia felállítása legalább is felesleges" s maga kedves énjén kivül minden, de minden egyebet teljesen ignorálva nem átalja kijelenteni, hogy közönyösek iránta a legközelebb érdeklettek is ; a harmadik kikezdésben egy hasonlattal kimutatni iparkodik, hogy az a nevetségig szükségtelen mint a magvető gép, mely át nem ereszti a magot, s ha még is átereszti, azt úgy teszi, hogy nincs benne köszönet, elannyira hogy ha meg is volna, a „lomtárba" kellene vetni; a következő kikezdésben jobb tárgyra érdemes páthoszszal kinyilatkoztatja, hogy az a vele egy fedél alatt leendő más célú intézetekre nézve paedagogiai szempontból mennyire káros és vészthozó, s végre felhívja felekezetünk egyeseit s „más pártatlan nemes érzelmű honfiakat", hogy lemondván az eperjesi jogakadémia felállításáról, állítsunk fel Eperjesen egy valóban szükséges és „sokkal egyszerűbben és kevesebb költséggel felállítható tanárképző intézetet", mert hiszen ez is csak olyan akadémia és tán soha sem fog létesülni, ha most a jogakadémiát felállítjuk. Nem szándékom feszegetni, mennyire korszerű dolgot cselekedett S. úr, a ki midőn arról volt szó : szükséges-e, kivánatos-e a jogakadémia újra felelevenítése, a bölcs hallgatás aranyát elébe tette a beszéd ezüstjének, most pedig, mikor már arról van szó, hogy a szükségesnek és kívánatosnak elismert akadémiai szakot mi módon és mely eszközökkel kelljen új életre ébreszteni, megerőlködik annak felesleges, haszontalan s káros voltát bizonyítgatni; azt sem akarom firtatni, hogy ezen eljárás az akadémia érdekében épen megindított alapgyűjtések megkezdésekor hogyan volna megítélendő a collegiálitás szempontjából • csupán a cikkre magára vagyok bátor ellenészrevételeimet megtenni. Tudom ugyan, hogy S. úr előre el is van határozva, az ellene felhozandó érveléseket „magára érvényeseknek el nem fogadni", mégis kénytelen vagyok vele, nehogy e lapoknak, különleges viszonyainkkal kevésbé ismeretes olvasói körében a cikkben nyilvánuló egyoldalú felfogás általánosabb elterjedtség színében tűnjék fel s nehogy közelebb álló körökben az akadémia visszaállítása nehéz művével elfoglalt cselekvő bizottság teendő lépteiben e forrásból eredhető ujabb akadályokkal találkozzék, mi tán nem is volt egészen e cikk intentióján kivűl. Bocsánat, de hogy ez fenn nem forogna, csak akkor hihetném, ha biztos tudomásom volna arról, hogy S. úr nem lett volna tájékozva azon körülmények iránt, melyek közt a jogakadémia kérdése épen vagyon ; már pedig nem tehe-