Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-10-07 / 40. szám

mint a lelkészi hivatal, hogy ha abban nem szakmány módra, hanem hittel, lélekkel és kedélylyel forgolódunk, íme egy bátor lángszellem nyilatkozata, mely fele utján nem állapodhatik meg. Ha az első számú beszédben Lang képmutatás nélküli, Krisztusi őszinteségű lelke szól felénk, a bátor egyenes lélek, mely nem retteg kimondani, sőt hirdetni még a háztetőkről is azon helyzetet, melyben ő az egyház régi tévhite ellenében áll, s ha minden egyébtől eltekintve, pusztán ez őszinteség rokonszenvre képes bennünket han golni még akkor is, ha netalán minden eszméjét nem osztanók is: a Il-ik számú nagyszabású beszéde („I stennek kérdése a társadalom legmagasabb kérdése") oly mélységek felett hordoz meg, oly szép igazságokat tár fel előttünk, melyekből elragadó bűvös hangok zengenek lelkűnkhöz. Elragadó magasan áll ő különösen e beszédében a történelem bölcsészeiének. E beszéd következő három fő mozzanatot ölel fel s bizonyit: Istennek kérdése a társadalom legmagasabb kérdése volt a) a Krisztus, b) a reformatio korában és az lesz c) a jövendőben is. Mily szép összehasonlítást tesz Pál athéni és Luther római utja között :*) arra nézve álljanak itt a szerző saját szavai : „Pál Athénban és Luther Rómában ! Mily elragadó hasonlatosság! Luther az erfurti zárda növendéke saját rendjének megbízása folytán Rómába a Rafael, Michelangelo városába megy, melyet a művészet számos és dicső emlékeivel cliszesité fel a régi kornak újra ébredt szelleme, a hideg, megőszült észak gyermeke, a kiben azért ennek dacára is meg volt a műizlés és költői kedély, bizonyára csodálkozott a fény és pompa felett, de nem gyönyörködött azokban, s a felől, hogy minő befolyást gyakorolt reá az örök város szemlélete, nem hagyott bennünket bizonytalanságban. Mint Pál, ő is felháborodott lelkében ; minthogy látta, hogy a város telve van bálványokka'. A szellemi képzettség és szépség e világában az uj pogányságot, a síroknak oly fehérre meszelését látta csupán, melyben elveszett az Isten keresésének kérdése ; szépészeti kellemes érzés helyett a mély elszomorodás és felháborodás érzésével tért vissza Emlékezetében amaz egyházi látványok maradtak, melyeknek szemtanuja volt. A pápa Krisztus helytartója a földön, ki aranyozott szekérben négy mén által vitetve kocsizott át a városon, ugy szórva a babonás, térden álló tömegre btinbocsánatát, mint a hogy a koldusnak szoktuk oda dobni a filléreket. Ama papok, kik gyorsan végezve miséjüket a lassabban haladó hivataltársukat igy sürgették : „végezd gyorsan, hogy a szent anya hamar visszakapja ismét fiát" eme világa a babonának és léhaságnak, mely hasztalan iparkodott benső sebeit a művészet és műveltség virágfüzérei közé rejteni. Lehangolva és mélyen megszomorodva vonult vissza ismét zárdájába, arra az egyre gondolva csak, hogy az Isten utáni kérdést mikép oldja meg." *) Már elébb vonzón és érdekesen tárgyalván Pál athéni útját. Megeg^ezőleg bizonyítja, hogy az Isten kc'rdése döntő és legmagasabb kérdése marad a társadalomnak jövőre is különösen e szavakban : „Isten gondolata újra meg újra lángra gyúl a vi lágnak szépsége és annak gazdagsága, de nem kevésbé annak nyomora és hiányai mellett is. Minden időn át vonul az elvesztett földi szerencse, a csalódott remények, e világ hiábavalósága feletti panasz ; s egy egészséges sziv ' sem áll meg a puszta panasz mellett. . stb. Isten örökkévalóságot tett az emberszívbe le. Ezért hallgat a szív a világ szorongásai között is amaz ajakra, mely igy hivogat: „Jöjjetek én hozzám" .... sat. A csak most ismertetett II. számú beszédben a szerző magasan lenge észjárását és a gondolat mélységeit csodáltuk, mig a Ill-ik számban („Miért busongasz én lelkem?" ó év utolsó estéjén) az emberi szív érzelmeit viaszként olvadoztató, eszmegazdag ékesszólás felett kell gyönyörködnünk. 0 év utolsó alkonya, igaz, már magában mélyebb kedélyhangulatba ejtő pont, hát ha még egy Lang ékesszólása járul ahhoz, hogy megalázza a mulandóság gondolatában, a kétség örvényei között, aztán szelíden megerősítse, felbátorítsa a lelket. Nem lehet keresztül olvasni e beszédet a legmélyebb kedély hullámzás nélkül, miközben koronként valóban megnedvesülni érezzük pilláinkat, s nem tudjuk meghatározni első tekintetre, ha vájjon a megalázódás, vagy talán a lelkesülés könnye-e az, mely szemünkben megjelenik ! Kedves és a tárgyhoz szorosan tartozó bevezetés után ama kérdést veti fél : miért busongasz én lelkem ? Megfelel e kérdésre és a lélek nyugtalanság okául felállítja az idő nagy végzetére való gondolást, mely szerint ingadozik a politikai élet, forrongás és ha'C dul a vallás terén. „Ellenségesen és elkeseredve ütköznek össze — mondja — a vélemények s ugy tetszik, mintha távoli kardcsapások hallatszanának a titokteljes éjen át." Második okáúl a léleknyugtalankodásának felhozza a világ nagy végzete mellett a családi ház kisebb eseményeit, végre a magábaszállás és visszaemlékezés aggodalmait. E főbb pontokon keresztül bevezeti lelkünk hajóját a nyugtalanság és kétség örvényei közzé, de nem engedi, hogy soká hányassunk ott bizonytalanságban. Fel teszi s megoldja nagy szerencsével ama kérdéseket : miért aggódná] a világ nagy végzete, saját házad gondjai s önmagad miatt. Különösen az első kérdésre adott nyugtató válasza egyike azon megragadó, ritka helyeknek, minőket a lángelméknek sem minden pillanatban adatik teremteni. A hitbuzgóság, bölcseség és költészet hármas géniuszától megszállott kedély teremthet ily egyszerűségében is csillogó és meggyőző ékesszóllást. Olvasásánál ellenállhf.t.lau ihletést érzünk. De hadd beszéljen ő maga : „Miért busonganál az idő nagy végzete miatt, a melyben élsz ? Tedd meg kötelességedet! Tégy mindig meggyőződésed szerint, mondd meg a világnak, mit igazságnak ismertél fel; ne kivánj többet a világtól mint azt, hogy engedje meg egészen azzá maradnod, ami vagy ! Mosolyogj az ostro-