Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-09-30 / 39. szám

lett a szaktudósok mindig fehér hollók lesznek hazánkban. Valóban életkérdés tudományos miveltségünkre, nemzeti nyelvünkre, népünk fejlődésére nézve, tanárképző intézet felállítása. És sohasem volt, talán nem is lesz oly kedvező alkalom erre nézve mint most, midőn Eperjesen akadémiát akarunk felállítani. Ha ez alkalmat elmulasztjuk, soha se jő az többé vissza, ha most a jogakadémiát felállítjuk, nem lesz ugy Eperjesen tanárképző intézet tán soha. Pedig az akadémia csak akadémia marad, akár jogászokat, akár tanárjelölteket nevel. Amazok nem szükségesek, ezeknek teljes hiányában vagyunk ; a jogakadémiával nem érünk célt, a tanárképző olyan egyéneket nevel, kiknek hivatása a tanítás; amaz roppant költséggel jár, hogy alig leszünk képesek fenntartani ; emez sokkal egyszerűbben s kevesebb költséggel felállítható ; mert a theologia és gymnasium tanárai a nélkül, hogy szakjaik körét átlépnék, vállalkozhatnak s meg vagyok győződve, hogy fognak vállalkozni néhány órára hetenkint a tanárképzőben. Es egy ilyen intézettel valóban hasznos szolgálatot teszünk a protestantisrausnak; mert ez a mi napjainkban, a vakhitnek és indifferentismusnak e korában az igazi protestantismusnak, a lelkiismereti szabadság s önálló vallásos meggyőződésnek elveit valóban elterjesztené. Hálára kötelezzük hazánkat, mert oly intézetet állítottunk fel, mely nélkül művelődésünk, előre haladásunk igen kérdéses. És ennélfogva hiszem, hogy mig a jogakadémia visszaállításának eszméje oly kevés buzdító hatást gyakorol azokra, kiktől segedelmet várunk; a tanárképző intézet nem csak felekezetünk tagjai, hanem más pártatlan, nemes érzelmű honfiak keblében is részvevő pártolásra talál. Mondjunk le most egyelőre a jogakadémiáról; állítsunk fel Eperjesen tanárképző intézetet. SAS JÁNOS. T mLrÚ <w -^b-KÖNYVISMERTETÉS. „Zeitgerechte reform der Filosofleirta dr. L. v. Wekerle. Lipcse, 1876. (Folytatás és vége.) A módszer, melyet itt W. a ph. tárgyalására felállít, oly követelmény, melyet legfőbb mértékben igazol az a selejtesség, mely az eddigi philosophiák kiindulás pontját, a kutatás menetét, szóval a tárgyalást jellemzi. A ki egy vagy más philosophiai rendszert olvasott s éber figyelemmel kiséri e a szebbnél szebb lehozásokat, magyarázatokat, philosophemákat: jóllehet az igazság utáni szomját csillapította, tudvágyát talán nagy mértékben kielégítette vagy épen fellelkesítette azon eszmék és elvek iránt; de annak a bár pillanatnyi kétségnek is : hátha ez az egész csak egy szép és mélyreható költészet! szárnyát szegni nem tudta. A feltétlenül meggyőző erő hiányzott a philosophiákban. A kétely pedig rendesen akkor támadt, mikor a lehozásokat, következtetéseket az alapig kisérte a szemlélődő lélek. Nagyon találóan jegyzi meg W., hogy mindegyiknek meg volt előre a maga alapja, Isten, anyag, aether, erő — melyen deductive magyarázta a világmindenség előállását a maga módja szerint; de hogy hol vette alapját — arról hallgat mindegyik. Es ez az oka, hogy máig még azzal a kérdéssel sem vagyunk tisztában, hogy teremtés e vagy előállás ? Es e hiány érzetében nem győzi már a biztos tudás után eped'5 szellem helyeselni W. azt a reform-követelését, hogy a philosophiának egyelőre oda kell törekednie, hogy az egy biztos alapot megteremtse W. reformművének utolsó része a ph. felosztásával és minden nem philosophiai elemek ellenében való körülhatárolásával foglalkozik. A philosophiában, mint egyöntetű egész tudományban három részt különböztet meg: az alapvető (Grundlegende, propaedeuticus), oktató, (didacticus, Unterweiseude) és alkalmazott szemlélődő (speculativ) részt. E részek nem képezhetnek magokra egy külön tudományt, bár mindegyik a maga köréből vett egyes themákat tárgyalhat a fogalmak tisztázása érdekében ; de nem ugy, mint eddig történt, hogy az alapvető rész fel volt darabolva és túlterhelve a logica, psychologia, dialectioa, anthropologia zűrzavaros disciplináival ; a speculativ rész egyfelől metaphysicával, antológiával, teleologiával, másfelől ethicával és aestheticával! Az alapvető ph. magában foglalja a gondolkodás törvényeit és készletét, melyben logica, psychologia s minden oda tartozó egy tudománynyá tömörüljön; a logica foglalkozzék a gondolkodás törvényeivel, a psychologia a gond. anyagával (mellőzve foi malismust, dogmatismust, miknek ideje már lejárt), a nélkül, hogy a gondolkodás physiologiájává váljék. Az oktató (didacticus) ph. a vizsgálódás tanával foglalkozzék. A szemlélődő (speculativ) ph. pedig tartozik mindenek előtt inductiv lenni s csak az inductive elért alapon vizsgálódhatik tovább deductive az egyes dolgok érdekében. — A mi az egyes exact tudományokat a korszerű philosophiától élesen elválasztja, az azon körülmény, hogy bár inductiv uton keresi fel az is a maga alapját, melyen deductive épit; de az az alap nem az általános ősalap, miből az egyes dolgok kimagyarázhatok. Ilyenek mind azok a világ — és földismei munkák, melyek az „anyagból", az „ősködből", „aetherből", „atomból" kiindulva, a valóságot a magok módja szerint kimagyarázzák.