Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-09-30 / 39. szám

Igy a darvinismus is csak az élettani tudományoknak az alapja ; valami általánosabbra s tökéletesebbre nem terjed ki. Naturalismus és materialismus pedig, melyeknek alapja a teremtetlen és szükségképeni anyag, nem egyebek, mint a természettudományok mélyebb megalapításai, philosophiai öltözetben. A philosophia láthatárának ezen tisztázása önként következik abból a módszerből, melyet W. a tárgyalásra nézve felállít. A philosophia e körülhatárolását pedig az ujabb időben minden téren annyira hangoztatott munkafelosztás elvéből csak helyeselni lehet. — E körülhatárolás által W. számos, a ph. alkatrészeiül tekintett tudományt — melyekkel eddig elterhelve volt — utasit ki annak theoraticus részéből s helyez annak practicus részébe. Igy az aestheticát, ethicát, jogot és theologiát, mint elméleti szaktudományokat, melyek felett a szerinte ezután helyesebben „igazságkutatásnak" (Wahrforschung) nevezendő philosophia áll. De egyet sem utasit ki olyan hévvel, mint a theologiát! A philosophiának — úgymond — semmitől sem kell annyira őrizkednie, mint attól, hogy az ismeretlent, a megállapíthatlant, mint a végső szám, az istenfogalom, a tér és idő phantomát — eddigi felfogásukban alapul vegye s azokból akarjon az igazság meg ismerésére jogot formálni ; még kevésbbé szabad pedig neki azt is bebizonyítani akarni, a mi bebizonyithatlan, a mit nem tud s a végre tételeket alkotni, melyek bár külsőleg szemfényvesztők, de tartalmok épen nincsen. E humbuggal különösen abban a korban találkozunk, mikor a ph. a theologia szolgálatában állott. A theologia célja, érdekei határozottan eltérnek a philosophiáétól ; annak adva -van az alapja, melyhez a létet viszonyítja, ennek keresni kell az egy igaz alapot, miből a tünemény világ egyeseit kimagyarázza. „Mindazonáltal, írja W., ha a philosophia az Isten eszméjével féleslegképen foglalkozni akar, ugy kell ez eszmét felfognia, hogy előbb az absolut semminek fogalmába olvadjon, mely mint olyan a philosophiában speculativ gondolkodássá . . . azonosuljon, mi által az eszmével megegyező alap lenne nyerve, a melyen aztán építeni lehetne. Egyébbiránt ennek volna szabad az egyetlen gondolható útnak lenni, melyen leg- 1 alább bizonyos compromissum jönne létre, mely a vakbuzgóságot az atheismussal némileg kibékítené." E helyen bővebben kitér W. a vallásra. Különös erélylyel támadja meg azon merevségét, hogy a kor felvilágosultságára való minden tekintet nélkül ma is azt a szerepet akarja vinni tudományban és társadalomban^ melyet vitt a középkorban ; hegemóniát vindicál a maga részére, nem véve számba, hogy a kor gondolkodása már kinőtt a régi öltönyből. Igy ir : „Hogy a vallás annak ellenére, hogy a francia reformmozgalmak óta a műveltebbek annak korhatag voltát, — s a kevésbé műveltek is korszerűtlenségét felismerve, tőle elfordultak, — ennek dacára még ma is olyan konokul s a korszellem követelményeihez való alkalmazkodás nélkül, sőt magának az észnek követelményei ellen dacolva fennáll, bizonyára nem meggyőző erejének érdeme ; a szükségességéről való meggyőződés is épen nem igazolja merevségét. Tunya tespedése, botrányosan ösztönszerű kényelmessége az előrehaladásban a kor gyávaságának, a felvilágosodás ellen való ellenszenvnek s az érdekek ziláltságának tudandó be, melyek az értelem ezen elkényszeritése ellen erélyesen tiltakozni nem engedtek. Az általános lomhaság a tulajdonképeni okalapja fennmaradásának" stb. De e nyilatkozatok mellett is W. hem általában a vallás felesleges voltát akarja feltüntetni, hanem a kor követelménye szerinti reformálását sürgeti. „Mig vallásnak lenni kell —• mondja ő —• szabadnak és bensőnek kell lennie ; mihelyt követelésekkel lép fel s külsővé válik, a szabad haladásnak ellensége s mint minden gátnak ugy ennek is szét kell töretni." Hathatósan ajánlja a vallás férfiainak, hogy tisztítsák meg a vallást a feleslegestől s elavulttól és vessenek annak korszerű biztos alapot, mint az ő művében a philosophiának megkísértve van. Mennyi ragaszkodás, mennyi rokonszenv volna még számukra! A korszerű vallásnak szükség érzete itt-ott még annyira a keblekben honol, hogy csupán a megbotránkoztatóan korszerűtlen az rajta, a mi által a gondolkodót s a nem gondolkodót is elidegeníti magától." A philosophiához való viszonyára nézve ismételve hangsúlyozza W., hogy hagyja egyik a másikat békében; azonban mig a ph. valami használhatót talál a valláson, köteles azt, — mint minden céljára tartozót felölelni. W. phil. reformja e részben legkevésbé szorul ajánlásra. Ujabb időben általánossá lett már a nézet, hogy a vallás nem a ph. dolga. A mit pedig a vallásról speeialiter mond, az tartozik nem csak a kath. vallási-a, hanem a 16. századbeli prot. vallásra is a 19. században, és ezen uj sürgetés is igazolja azok törekvését, a kik a kor intő jelét megértve, az egyszer már reformáltat újra reformálni akarják ! Wekerle munkája egészben véve minden hagyományosság felett álló felvilágosult gondolkodásról tesz bizonyságot. Éles logicával boncolja a philosophia célját, melyhez képest hibáztatja az eddigi philosophia írást s biztos kézzel uj módozatokra mutat. Reformjai oly követelmények, melyek alól a felvilágosodott korszellem magát ki nem vonhatja; de hogy absolute mennyit érnek, hogy sikerül-e ez alapokon a soha megnyugvásra nem talált szellem követelményét kielégíteni ? — azt avatottabbak ítélik meg és a jövő. TÓTH KÁLMÁN. „Lang Henrik válogatott vallásos beszédei. Magyarra fordította Mi trovics Gyula ref. hittanár és főiskolai lelkész Sárospatakon. Szerző életrajzával. Sárospatak. Nyomtatta Steinfeld Béla a ref. főiskola betűivel, 1877."' Felolvasta a Nyíregyháza vidéki ref. papi körnek a Sóstón tartott gyűlésében szept. 12. 1877. Lukács Ödön. Ez a pár évtized, melyet legközelebb keresztül éltünk, nem igen látszik nagy érdemére és díszére válni a