Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-08-12 / 32. szám

amit előtte feltárunk, ez okból az elocutiónak a gyülekezet értelmi képzettségéhez kell alkalmazkodnia. Amiért aztán Szentkuti Károly — azon szempontból indulva ki, hogy városi gyülekezeteinkben is a műveltebb osztály alig 5—6°/0

-ja a hallgatóknak, a többi rész pedig egyszerű iparos, vagy csekély műveltségű polgár — erősen hangsúlyozza a keresetlen egyszerűséget, egyházi beszéd irodalmunk tisztán népies nyelvezetét. (1. „Egyh. és Isk. Lap" 1876. évf. 84. sz.) Elismerem hogy igaza van Szentkutinak. Epen azért, mert a templom az a hely, melyet buzgóság hajlékának tekinthet, ugy a tudatlan, mint a mély elméjű bölcs, s a hol egyformán is helyet foglal mind a kettő, megköveteli azt, hogy az itt tartott beszéd a műveletlennek is kielégítse a maga lelki szükségeit; az is igaz, hogy azon eszmék, a melyeket a názárethi Jézus hirdetett, nem csak azért hatottak, mert örök igazságok, hanem mert megnyerő, egyszerű népies modorban adattak elő. De hát a jó Isten nem adott mindnyájunknak egyforma tehetséget és szólásmódot. Az egyik csínnal, elegantiával, keresetlen egyszerűséggel tudja feltárni gondolatait, mig a másik mélyre rejtve, burokba pólyázva vagy pedig édeskésen csillogó költői képekben és hasonlatokban. S épen ezért én a magam részéről a nem népszerű egyházi beszédre sem tudok vetőt kiáltani, csak kerülje azokat a barbár rőfös constructiokat, azokat a szerencsétlen vitézkötéseket, a mi jellemzi p. o. Heiszler egyházi beszédeit. Az a kérdés már, hogy vájjon a mi szerzőnk hogyan bánik el a kidolgozással? képes volt-e beszédeinek ked veltető alakot, általános irodalmi érdekességet és értéket adni. Igazságtalanság volna nemmel felelni. Nem mondom ugyan, hogy itt-ott túl nem csapong a hivatott korláton, erős költői hajlamánál fogva túl nem lép a próza régióján ; de beszédeiben csaknem mindenütt meg van az aesthetikai szépség, kellem és fenség. Ugy gondolom nem teszek felesleges dolgot, ha mind a tárgyi, mind az alaki kidolgozást kissé részletesebben bemutatom. Nézetünk szerint a tárgyi vagy benső kidolgozásban a tanítás céljához képest 3 mozzanatot lehet megkülönböztetni u. m. az értelem felvilágosítását, a meggyőződésteremtést és a megindítást E hármas célt megvalósítani feladata minden egyházi beszédnek, kiválasztván azon utakat és módokat, a melyek ennek elérésére a leghatékonyabb befolyással vannak. Ha komolyan tanulmányoztuk Lukács egyházi beszédeit, annak minden darabja meggyőz a felől, hogy szerző a tárgyi kidolgozás hármas feladatára nem csak komolyan törekszik, hanem több vagy kevesebb sikerrel meg is valósítja, használván a kisegítő eszközöket. Igy p. o. az értelem felvilágosítása végett számos helyen találkozunk az egyes gondolatok vagy tételek részletes elemzésével, az elvont, lelki állapot találó rajzával vagy a szükséges előismeretek közlésével. Ott a hol szükségét látja élénk szinezéssel állítja szembe az ellentétes dolgokat, hogy annál inkább kitűnjék a közöttük való különbség ; vagy pedig az elvont elméleti dolgokat objectiv tulajdonsággal ruházza fel. Álljon itt példa gyanánt a VlII-ik számú egyházi beszéd első része, a melynél gyönyörűbb rajzot, az elvont lelki állapotnak mesteribb festését ritkán lehet találni. Két alakot tüntet itt fel a szerző egymás ellenében, egy bűnös asszonyt és egy fondorkodó lelkű Farizeust. Mind a kettőt a maga mivoltában állítja szemeink elé világos bizonyságául a lélek- és jellemismeretnek. „A nő egy | tisztátalan életbe sülyedt személy, a ki letért a becsület, női erény ösvényéről ; de ezen tette nem igen terhelte lelkét, mig a vallásról alkotott fogalmai homályosak valának. A mint azonban hallotta a názárethi Jézus tanításait ; kezdett igazán és mélyen érezni, de mily égető volt ez érzés, mondja szerző : a szégyen és gyalázat tüze, élesztve folyvást az önvád szelétől, a folytonos sülyedés alább-alább egy iszonyú lejtőn, ahol nincs egy inda egy kiálló orom, a melyet megragadhatna ! . . . Borongó arccal jár-kél, mint egy elátkozott, a ki szeretne futni önmagá tói, de nem lehet, mert folyvást ott a meggyalázott, bú bánatos arc alatt hordja a háborgó vihart." Valóban találó szép rajz, pedig még ez csak egy a sok közül. Ha-I sonló példákat találunk az I. II. XIII. XX. XXIV-ik stb egyházi beszédekben, a melyek a kitűzött tárgyat m ndnyájan megkapólag, érthető felvilágosításban tüntetik fel, ugy hogy azokat a legnagyobb élvezettel lehet hallgatni. A második mozzanat, mint jeleztük volt, a meggyőződés teremtése, azaz miután meg van adva a felvilágosítás, hogy a szónok egyik vagy másik erkölcsi igazság felől ilyen vagy amolyan nézetben van, azt eszközli : hogy a hallgatók magukévá teszik az ő nézetét. Jól ismeri Lukács e mozzanat fontosságát, tudja, hogy az egyházi beszéd csak ugy éri el a maga célját, ha a fejtegetett eszme kellőleg van okadatolva, világosan be van bizonyítva. A miért aztán nem csak egyszerűen állít, azt gondolván, hogy a kathedrából mondottakat úgyis tartozunk elhinni, hanem a kétely és homály eloszlatására irányozza figyelmét, nem hagyván bizonyítás nélkül elejtett szavait. Eljárása gondos, körültekintő, a bizonyításnak egyetlen módját sem mellőzi el. Most — mint p. o. a pünkösti egyházi beszédben az okról következtet az okozatra, s a tüneményeket megfigyelve ugy találja, hogy a velünk járó isteni lélek műve ama lánglelkesedés, mely néha egy igénytelen ember ajkain egy-egy ezredévekre szóló intézmény alapját veti meg; majd természeti és történelmi példákra hivatkozik, mint p. o. a húsvéti egyházi beszédben, s e példák által erősíti meg rendíthetetlen meggyőződését a halhatatlanság felől. Sűrűen használja az életből merített példákat, valamint a tekintélyekre való hivatkozást is, még pedig mind a bibliából, mind a világi írókból. S e tekintetben kiváló tulajdonsága az, hogy a példák és az idézetek nem ugy üstököknél fogva vannak előrántva, hanem a dolog természetéből kifolyólag oda vannak illesztve, a hol leginkább bizonyítanak. Általában alapos készültség, a viszo-i nyok helyes megítélése, erős gondolkodó és itélő tehetség