Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-07-22 / 29. szám

eltekintsünk. A legfelsőbb és egyedül meghatárzo szempont vizsgálódásainknál az igazságban fekszik."4 Mindenek előtt legyen szabad kérdenünk; beszélhet-e jogosan erkölcsi rendről az, ki csak az anyagot, — a hozzátapadó vak erővel — ismeri el minden életjelenség szülőjéül ? Ez alapon szabadság nincs s e nélkül erkölcsi rend puszta szójáték A materialista a szellemet tagadja, pusztán az anyagi természetből pedig az erkölcsi rendet leszármaztatni nem lehet. Ott szakadatlan folyik a „harc a létért", a harc pedig nem támogatója a morálnak. Stuart Mill a célszerűség tana ellen polemisálva azt mondja, hogy a természetben csak durva szeszély, kegyetlenség, gyilkolás van napi renden. Mind a növény-, mind az állatországban egyik élő a másikat törekszik elnyomni, zsákmányul ejteni. Irgalom, részvét, önzéstelen szeretetnek nyoma sincs, pedig ezek nélkül morál nem is képzelhető. A létért való harc elméletének tulhajtása által Stuart Mill nézetét tökéletesen magukévá tették a materialisták s így az anyagi természetben a morál alapját nem kereshetik. Igy tehát az erkölcsi rend emberi találmány De hisz az ember sem más, mint egy szem az állatfajok láncolatában ; „a természet produktuma testileg és lelkileg."5 A hit, lelkének magasb származásáról, balgaság, gondolkodása a természettől át vett anyagrészek mechanicus működése, gondolata agyvelőváladék.. Megbizható-e ezek folytán az erkölcsi rend a materialismus álláspontján ! De más részről meg a tények logikájára hivatkozva merjük állítani, hogy Büchner és materialista elvtársai nagyon tévednek, midőn azt hiszik, hogy az igazság keresés, a miveltség, már magában teljesen pótolni képes azt, mit az ember a vallásban birt. A közmivelődés csak a józan vallásosság mellett lehet áldásos, e nélkül tovább terjedve csak átkot hord magával. „Mily közel van —mondja Dillman — a kereszténységből kivetkőzött hyperculturához a visszasülyedés a chaoticus, kezdetleges állapotok barbarismusába, azt intőleg megmutatta az 1871-dik év." A párisi Commune rémuralma, egy döbbentő bizonysága annak, hogy a sokaság, ha a vallással együtt kitépetik szivéből az a lánc, mely őt az idealismushoz csatolja, ha kiirtják kebléből azon meggyőződést, hogy az ember Isten képére alkotott lény, s hogy számadással tartozik teremtőjének — még pedig egész életéről — ; akkor elvadul s féktelen szenvedélytől űzetve rohan minden jog s erkölcsi törvény szétdulásával az állatiság felé. „Doktrinaer, gyakorlatiatlan képzelődés azt vélni, hogy egy philosophiai, vagy morál rendszer pótolhatná azon szolgálatot, melyet a vallás az emberiségnek tett és örökre tenni fog. Megmenthette-e váljon az ó világot csak egyike is az e részben dicsőén kifejtett rendszereknek, az erkölcsi sülyedéstől és végleges bukástól ? Hol nem hisznek Istenben, ott hiányzik az embernek az alap, mely őt bensőleg kö-* Büchner Kraft u. St. 284. 1. 5 Ugyanott 268. 1. telezi morális életre, hiányzik a hit egy fennsőbb hivatásban, a jónak fogalma ingadozóvá lesz szemében nem látja be, miért legyen az épen jó, a mit jónak állítnak előtte, a szeretet helyett az egoismus lesz a tett elvévé, s a küszöbön áll az erkölcsi rendnek felforgatása."6 Jaeger, ki anmellett, hogy Darwinnak hű követője ismételve hangsúlyozza, hogy a vallásra feltétlenül szüksége van a haladó emberiségnek, s a létért való harcot is csak erre támaszkodva vívhatja sikerrel; nyiltan síkra száll azon nézet ellen, mintha a miveltség magaslatán is az erkölcsi érzés nélkülözhetné a vallást. Szerinte : morál, vallás nélkül, díszkardnak megjárja, de ha baj jön az emberre, s kivonni akarja, csak páva tollat húz ki a hüvelyből mi nem vág s nem szúr."7 A materialismus irtó harcot folytat minden eszmény ellen, a mennyiben az anyag imádására szoktat, s másrészről a szépet, jót, igazat csak relatív s igy alacsonyabb értékűnek nyilvánítja. Az eszményit kigúnyoló nézetek mellett, a lélek nem nyer tápot a magasb törekvésre: ellenkezőleg mindent csak a haszon szempontjából itél meg. Struwe szerint: „az anyag túlbecsülése, elodázhathatlan szükségszerűséggel vezet az eszme elhanyagolására az emberi élet minden terén, egyházban és államban, ! társadalomban, művészetben és tudományban.8

Igy aztán eltompul az érzék a művészet minden ága iránt, elhal a költészet, az élet megfosztatik egyik nymbusától s elveszti legszebb virágait. Azon állítással továbbá, hogy szabad akarat nincs s az ugy nevezett szabad elhatározás csak az organismus működésének a külbehatások szerinti irány változtatása, a materialismus lerontja a korlátot erény és vétek, jó és rosz között. Büchner szerint a bűnösök többnyire inkább szerencsétlenek mint megvetésre méltók. Forster ugyanezen nézetből indulva ki, azon követ! keztetésre jut, hogy: „legjobban tennénk, ha senkit sem ítélnénk s büntetnénk." Ily nézetek általános uralomra jutása felmentené ugyan a bünt teljesen az ítélet alól, de egyszersmind j szomorú jelzője lenne azon időpontnak, melyben a társadalom ön bűne s nyo morának súlya alatt végkép összeroskad. Hogy mivé törpül az emberiség élete a materialismus álláspontján ; azt jellemzőleg mondja el Haeckel ezen nyilatkozatában. »Az egész világtörténet nem más mint egy physico-chemiai processus, melynek sajátszerű lefolyását a term. fajzás törvényei magyarázzák meg." Vagyis az ember az anyagi természet productuma; története, erkölcsi élete, egyedül a vak természeti törvényekből folyó okok és okozatok láncolata. Ily elvek alapján természetesen nem lehet többé beszélni a szabadságról, erény s igazságról. Megszűnik a küzdelem minden esz-6 Rektori székfoglaló besze'd. Berlin, 1875. okt. 15. Dillmann. ? Die Darwinische Theorie u. ihre Stell. zür Morál u. Rel. 147. 1. s Daa Seelenleben. 252. 1.