Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-07-01 / 26. szám

abruptó", a ne vendékekkel pedig még többet mondatnánk. Mert: „longum iter per praecepta, breve et effieax per exempla". Minthogy pedig a szemlélet a nyelvek tanításánál is hatalmas segédeszköznek bizonyult be : annálfogva mindent a mennyire csak megengedik az idő és alkalom, a táblán is megmagyaráznánk, használva mint a zenénél, a fölfogás és memória megkönnyítésére bizonyos jegyeket, mert tapasztalásból mondhatjuk, hogy ily szemléleti magyarázat, hol a szem is (mi által igen sokat percipialunk s így immediate tanulunk) segélyére van az elmének, — igen megkönynyíti egy részről a tanár munkáját, más részről elősegíti a tanuló fölfogási képességét, s ez által mindkettőnek fokozván kedvét és törekvését, biztosítja az eredményt. Mert nagy baj az, ha a tanulónál nincs meg a kellő kedv valamely tantárgy iránt, mint milyen „par excellence" a latin és görög : hogy legyen ott a tanárnál is kedv és lelkesedés, ha fáradságának semmi sikerét nem látja ? Pedig a mig a régi gyakorlat mellett maradunk, nem lesz az máskép! Honnan, miből merítsen kedvet a nevendék, ha alapja nem lévén, érzi, hogy nem ért, nem tud semmit, s így nem is haladhat ? Rendezzük így be : akkor lesz alap, a fiú érezni fogja, hogy halad; ebből a további törekvésre erőt és kedvet merít: s rövidebb idő alatt nagyobb eredményt fog tanúsítani. Olvasmányul az 5-dik osztályban Corneliust és Phaedrust, holmi könnyű és érdekes dialogusok- és colloquiumokkal : a miket hasonlókép előbb a táblára iratva nyelvtanilag, mondattanilag és szófüzésileg alaposan megmagyaráznánk. A hatodikban Julius Caesart, Ovidiust és Sallustiust szintén úgy kezelve mint az ötödikben ; mindenek felett pedig lehető legnagyobb súlyt fektetve az előleges gondos otthoni készületre, a vocabulumoknak nem csak gondos kikeresése, de szorgos megtanulására is. Mondanunk sem kell, hogy végig minden osztályokon hat, hat órában óhajtanánk a latin nyelvet pertractalni • a melynek a hatodiktól kezdve legnagyobb részét arra szentelnénk, hogy a növendékekkel minél többet fordíttatnánk még pedig egészen könnyű pensumokat latinra ; később pedig önálló munkák készítésére, hogy a meglévő „copia verborum" általok alkalmaztathassék. A hetedikben olvasmányúl, Cicero könnyebb és rövidebb beszédeit; történeti irály elsajátítása végett Liviust; a költők közül Virgiliust, gyakorlatilag alkalmazva a prosódiát, hogy erről is fogalmuk legyen ; jóllehet ez tökéletesen fölösleges ; mert ez idő szerént alig fogja még valaki latin költemény irásán és szerzésén törni árva fejét. Cicero és a többi iró olvasásánál folyvást applicálva a syntaxist és rhetoricát, magyarázatunkban különösen kiterjeszkednénk a római élet, cultura, vallás, és államszervezetre : hogy az alaki tökély elsajátítása mellett, melyre minden lépten nyomon figyelmeztetnek, észrevétlenül eljussanak a görög és római classicus műveltség csöndes, de nagyszerű szentélyébe. A nyolcadik osztályban folytatólagosan Ciceró nehe- ' zebb beszédeit, vagy philosophiai munkáit: a tömött és erőteljes irály elsajátítása végett Tacitust s a lantos költészet megragadó s utolérhetlen remekeinek megismerése kedvéért Horatiust, a miként az most is történik, olvastatnánk. A magyarázatnál, ki kellene terjeszkedni, a szófüzés, szónoklat- és költészettanon kivül, a bölcsészetre, történelemre s mind azon ágára a tudományoknak, melyeket a remekirók magokba ölelnek. A mennyiben pedig ez osztály növendékei külömben is a „Matúrára" készülnek : annálfogva ez irodalom és annak története, a rómaiak culturalis viszonyai, vallás- és államszervezete és élete, itt tárgyalandó még pedig alaposan. Megvagyunk győződve, hogy ilyetén rendszer, beosztás és kezelése mellett a latin nyelvnek, kevesebb idő és fáradság mellett összehasonlíthatlanul nagyobb eredményhez fogunk eljutni, mert ha a tanuló érzi, hogy van sikere figyelme és szorgalmának, fokozódott hévvel és buzgalommal fog utána látni, s nem fog kelleni őt folyvást a készületre nógatni. Emberi természetünkben fekszik, hogy ha valami dolgunk vagy vállalatunk huzamosan nem sikerül, nem látván semmi gyümölcsét fáradságunknak, bizony csak ilyen ímmel-ámmal fogjuk azt folytatni, s mihelyest szerét tehetjük abban is fogjuk hagyni. A sikerben rejlik ama biztató varázserő, mely acélozza akaraterőnket, buzdítja, ösztökéli, bátorítja a további nemes munka és küzdelemre benső emberünket. S minél fiatalabbak vagyunk, ez igazságnak erejét belvilágunkban annál ellenállhatatlanabbal tapasztalhattuk. Mondanunk sem kell tehát, hogy valamennyi osztályokon végig, a gondos házi készületre, a feladott pensumok jó betanulására, általában a memorizálásra igen nagy súlyt fektetünk. Mennyiben pedig a „repetitio mater studiorum;" annálfogva a már tanultakat folyvást ismételni s practice alkalmazni, különösen a két legfelső osz tályban főkötelesség ; hol az önálló iskolai és házi munkákra is igen nagy gond fordítandó. Fődolog, hogy a tanulót odáig fölsegíthessük, miszerint a szentélynek legalább csarnokába eljuthatván, a templom nagyszerűen magasztos bensejébe, ha csak egy pillantást is, vethessen. Ide pedig csak a tökélyes alak némi elsajátítása által juthat el! Minden törekvésünknek tehát oda kell irányozva lennie, hogy a formát megértse, gondolatait, ha csak puszta mondatokban is egyelőre, hibátlanul kifejezhesse, akkor a kezdet biztosítva van, a többi magától jön. De hogy ezt elérhessük, azon elvből indulva ki, hogy „tantum scimus, quantum memória tenemus" ha állam vagy egyházkerület volnánk, illetőleg ezek joga és hatalmával rendelkeznénk, minden habozás nélkül kimondhatnánk, hogy jelen rendszerünk életbeléptetésével — miután a mostani tanuló sereg kikerült e gymnasiumból, — az ötödik osztálytól kezdve, különösen a felsőbbekben, a latin órákban a tanítás és magyarázat e nyelven történjék; s csak ha egyik vagy másik a dolgot nem értené, magyaráztathassuk meg neki anyanyelvén is. Mese beszéd és valóságos pium desiderium az, valami eredményt mutatni akarni, „sine loquendo, disserendo, explicando, interpretando, et concionando in eadem