Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-06-24 / 25. szám

érett tanártól azt megtanulni: honnét merítsek tudományt és irányt jövendő hivatáskörömben. Azóta mind a ketten megőszültünk. En figyelmes, hálás szívvel kisértem Önnek minden működését, s volt idő, a midőn egy esolnakban eveztünk, Ön, mint kormányos, én mint evezőlegény. De az áldásos hosszú pályafutás alatt, azt tapasztaltam, hogy Ön separatisticus irányban soha sem működött, sőt inkább a két hazai protest. felekezet egyesítésén munkálkodott. Az Ön szelleméhez \an fűződve, elválaszthat!anúl a két hazai protestáns egyház egyesítésének magasztos eszméje, Ön hirdette lelke teljes meggyőződéséből mindig : a megoszlásban gyengülés, az egyesülésben erő van. Fájt tehát nekem, kedves Mesterem, hogy ifjabb tanítványai, minket az ágostai hitvallásuakat, a kegyelet e tényénél, mintegy mellőzni látszanak-Azt hiszem, Önnek szellemében szólok, ha azon óhajtásomat fejezem ki, hogy ezen alapítvány létesítésénél is mellőztessék a dualisticus különbség a két hazai protestáns felekezet között. A mi szegénységemtől kitelik, avval én is kivánok és fogok járulni az alaphoz. Kívánnám azonban, hogy ezen alap jövedelméből, a magyarhoni ág. hitv. ev. egyház egyetemes gyűlése által kijelelendő egy theologiai intézet tanítványai is részesüljenek segélyezésben. Az alap indítványozóit és kezelőit pedig kérem, működjenek azon, hogy a két felekezet minden buzgó híveinek adassék alkalom az üdvös cél munkálásához, hogy így vállvetve oly alapítványt létesíthessünk, mely kettős céljának méltóan megfelelve, áldásos segédforrása legyen a protestáns theologiai tudomány felvirágzásának. A jóságos Isten pedig ki Önt drága Mester országának gyarapítására közénk állította, tartsa meg Önt még igen sokáig mind a két hazai protestáns felekezet számára, hogy az ő tudományának titkait, ha többé nem is szóval, de az irodalom terén, mint eddig, úgy ezután is hathatósan magyarázhassa. Önnek hálás tanítványa BATIZFALVI ISTVÁN. * Az erdélyi evang. reform, egyházkerület Kolozsvárit, folyó évi május 28. — junius 2-án tartott közgyűlése. Idei közgyűlésünk több oly tárgyban hozott határozatot, mely közérdekű voltánál fogva magyarországi testvéreink figyelmét is megérdemli. Báró Kemény Gábor, legidősebb kerületi főgondnok úr nyitotta meg s vezette a gyűlést, mely — tekintve a közlekedés rendkívüli nehézségeit fölötte népesnek mondható. (Mintegy 130-an voltak jelen a közgyűlési tagok közül.) Megnyitó beszédében mindenekelőtt a kegyelet adóját rótta le néhai gróf Mikó Imre * Alighogy átvettem a 5

,Prot. Lap® ideiglenes vezetését: e lelkes felszólalás érkezett kezünkhöz, melyet közlünk ugy, a hogy vettük. Mi ez ügybe bele nem szólhatunk. B. A. iránt, kinek halála egyházkerületünkre nézve feledhetetlen és kárpótolhatlan veszteség. Majd megemlékezve azon viszályokról, melyek anyaszentegyházunk békéjét néhány év óta zavarják, igy szólt : »veszélyek környékeznek és a fő veszély épen önmagunkban rejlik. Ösmeretes ama tétel, hogy a magyar laj szenvedélyes, ideges, mely fékezhetlenné és a nyugalmas, rendszeres munkára alkalmatlanná teszi; és ösmeretes ama specialiter Erdélyről szóló rideg ítélet, hogy fiai a bérces hazában kis területre elzárva, torzsalkodókká, kicsinyeskedőkké, irigyekké váltak, kik a közügyet személyes érdekeknek alárendelik .... küzdjük le magunkban a gyarló embert, hogy öntudatra ébredjen s erősödjék bennünk az igaz hazafi, egyházunk igaz hive, az önmagába szálló, türelmes és megboesájtani kész keresztyén. A küzdelem nem könnyű, mert önmagunkon kell győzehneskedni. Ha benne elesnénk, erkölcsileg semmisülnénk meg; ha győzedelmeskedünk : nem lesz vesztes fél, csak nyerő és az eredmény egy szebb jövő biztosítása." Mindenki érezte e szavak igazságát s talán ennek tulaj donitható nagy részben azon kölcsönös engedékenység, mely heves harcoktól és keserű kifakadásoktól mindvégig visszatartotta az egymással küzdő pártfeleket. Megnyitás után templomba mentünk s nagy lelki élvezettel hallgattuk szeretett főpásztorunk elragadó imáját és remek lyturgiális beszédét, melyet a fölavatandó 7 ifjú lelkészhez intézett. Jó benyomást tett a hallgatóságra Dr. Bartók György szónoklata is (Xuk, 17 : 20. 21. felett), mely ugy kidolgozás mint előadás tekintetében a legsikerültebbek közé tartozott. A következő nap jobbára a mandatum-ügy tárgyalásával telt el. Ez ügy magában véve nem valami nagy fontosságú, de a gyűlést megelőzőleg folyt hírlapi polémiák és heves szóváltások miatt igen nagy jelentőséget nyert, annyira, hogy hónapokon át ez dominálta ugy a sajtót, mint a tractuális gyűléseket. Nem csuda tehát, ha mindnyájan kíváncsian, hogy ne mondjam izgatottan vártuk az ügy eldöntését. A kérdés, röviden kifejezve, ez volt: lejárt-e már az 1872-ik év elején 5 évre választott képviselők mandatuma vagy nem? Az igazgató tanács többsége azon nézetből indulva ki, hogy a képviselők mandatuma nem a választás, hanem az igazolás napjától kezdve érvényes, s hivatkozva arra, hogy az első gyűlés 1872. aug 3-ik vasárnapján, illetőleg hetében tartatott, uj képviselők választását nem rendelte el. Ez ellen a kisebbség, jelesen : B. Bánffy Albert egyházker. főgondnok, Nagy Péter püspök és Dr. Kovács Ödön, külön véleményt tett közzé, állítván, hogy mivel a képviselők már 5 évben 5 rendes közgyűlésen gyakorolták jogaikat, a folyó évi, tehát a 6-ik közgyűlésen jogosan meg nem jelenhetnek. Ezen eltérő vélemények fölött aztán a tractusok nagyrésze a nélkül, hogy az igazgató tanács felhívta volna rá, ítéletet mondott, s csatlakozván a nevezett kissebbség nézetéhez, a többség eljárását helytelennek nyilvánította, képviselőit ad hoc újból megbízta. Hogy az ebből származható conflictus az igazgató tanács és a 50