Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-06-24 / 25. szám

méhe! Soha se féljenek. A szellemvilágban nincs megállapodás soha; az ős teremtő isteni erő itt is épen ugy dolgozik, hat, alkot folyvást, mint az anyagi világrend téréin történik. Örök forrongás, az eszmék tengerének örök zúgása, szélvészek, viharok vannak itt is. S ez örök forrongás, az őserők tűzkatlana épen nem a halálra mutat. Nem azért zúg az eszmék tengere, hogy a szellemvilág kimagasló oázait: egyház, hit, vallás, Isten, halhatatlanság, Krisztus és váltság, hullámaival elborítsa, hanem hogy a gondolatok igaz gyöngyeit előhozza; a vallást a traditio porából tisztára mossa s az emberiséget a tökély felé vezérelje. Hadd zúgjon hát az a tenger ma is, mint zúgott két ezred évvel ez előtt; hullámai hadd csapkodják az emberi gondolatokat, hitalkotások bástyáit; ne féljünk, ó 1 ám még ma is a ki hajdan a háborgó tenger habjait lecsillapította ; hozzá hajoljanak lelkeink ; ő legyen hitünk fénytornya, vallásunk horgonya, valláserkölcsi életünk vezére, alphája ós ómegája. Keressétek először az Istennek országát ós annak igazságát, ós mindenek megadatnak tinektek; eljő a szent Lélek és az minden igazságra meg fog tanítani titeket. íme, a nagy mester intő parancsa ma is hozzánk két ezredév multán. Keresésre, kutatásra, a szellemvilág nem szűnő buvárlatára hív fel bennünket ama lángszellem, a mi Krisztus urunk, ki árbocként áll ma is a zajló idők szirtfokán ; kiben ami isten ós isteni volt meg sem halt, fel sem támadott; nem támadott fel, mert ó 11 kezdettől fogva, ó 11 Istenben ós az Isten ő benne ós Isten vala az ige; nem halt meg mert ó 1 ma is, ól örökké. És ez nem képletes, nem költői virágos beszéd, hanem erős vallásos meggyőződés bennünk. Ez értelemben a nicaeai zsinat 325-ben igen bölcsen cselekedett, midőn a Krisztus istenségét e formulában állapította meg: „Isten Istenből, világosság világosságból, igaz Isten igaz Istenből„azonos az atyával* ; csak a püspök urak tértek le a Krisztusi alapról, midőn Ariust száműzték, tanának leiróít pedig halálra ítélték. És itt helyén valónak látjuk habozás nélkül kimondani azt, hogy a szabadelvű theologiai irányzatnak esze ágában sincs, hogy a Krisztus istenségének dogmáját megdöntse; az okok, melyek az ős egyházat e dogma megalkotására bírták, fennállanak nagyobb részint még ma is. A Krisztus szellemi teljességének zászlóját ma sem lehet még egészen kibontani, elveit, eszméit, nem lehet a magok isteni világboldogító fényében feltárni. Azok a valamik, melyekről ő igy szólott tanítványainak: „Még sok dolgot mondhatnék nektek, de ti azokat még most el nem hordozhatjátok", azok a valamik, világ ölelő, évmilliárdokat átkaroló fényes lelkének ama titkos gondolatjai aligha ma is vérpadra nem vinnék az embert, Az ő egész lénye, istensége, szellemi mivolta, vallásos eszmevilágának középpontja a szeretet volt. E magasztos eszme magában foglal minden dicsőt, minden istenit. Ez eszmében egy ezredéves büszke, erős, hatalmas világrendszernek üzente meg a Krisztus az irtó háborút; meg van ez eszmében támadva minden a mi aljas, a mi földies : születési gőg, birtok-aristokratia, még az ószaristokratia is, inert azt mondja a hiteszmék nagy fejedelme : „Ingyen vettétek, ingyen adjátok." Próbáljuk már most Krisztusnak, a szeretet vallásának nevében, próbáljuk letépni a születési gőg homlokáról a családi fónykoszorút; a birtok-aristocratiát sürgessük valami nagy áldozatokra, olyan formán például, mint a Krisztus raondá a gazdag ifjúnak: „Eredj el, ós osztogasd minden jószágodat a szegényeknek" ; vagy próbáljuk például azt mondani korunk ószaristokratáinak, vagy épen a hierarchiának : „halljátok, ingyen vettétek, ingyen adjátok; díszes, ragyogványos fogatok a Grolgotha tövis koszorújával se hogy sem passzolnak össze ; ne domináljatok, hanem tanítsatok; bemeszelt koporsók! elvétetik tőletek az Istennek országa, ha hozzá nem merjük is tenni, hogy ,,És által adatik a szegényeknek" ; a felbizgatott darázs fészkek mindezen csoportjai nem fognak-e millió és millió fullánkkal reánk rohanni, s ha el nem hallgatunk, hát akárhogy el is hallgattatni. Krisztus sem azért ment ám G-olgothára, mert a monotheismus tanának követőit megtámadva, s magát, a mi pedig tiszta szent igazság, Istenfiának mondotta. E szelid ábrándozásokat a hatalom polcán ülők bizony még megtudták volna neki bocsátani : hanem megfeszítették azokért a valamikórt, azokért a sok dolgokért, melyeket az egyszerű tanítványok még el ugyan nem- hordozhattak, de a melyeket a magasabb műveltséggel bíró túifinom, képmutató farizeusok ós Írástudók, ós a papi fejedelmek nagyon is jól láttak s ideje korán ós/revettek. A Krisztianismusban rejlő kovász volt az, a melytől a hajdankor hatalmasai féltek; a megtá-