Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-06-17 / 24. szám

Oh értem szenyvedett Jesus Tülem ne fuss Noha meg tagadtalak Keserves nagy kinaidban Kinzásidban Tsak egyedül hagytalak. Esetimet, jaj ! meg-vallom Nem tagadom, Mert ellened vétkeztem Nagy erős esküvésimrül Kötésimrül Hamar elfelejtkeztem. Oktalan állat szavára Szép hangjára Lelkem elkeseredett, Kegyelmes tekintetedre Intésedre Bűnöm rám nehezedett. Emlékezem mondásidrúl Intő szódrúl Hogy téged meg tagadlak. Világi kis félelmemben Mentségemben Háromszor meg nem vallék. Oh ortzám pirulva megyek, Helyt keresek Hol bűnömet sirassam ; Világi roszsz társaságot Vagy hivságot Erted hogy el hagyhassak. Lelkem keserves nyögésit Gyötró'désit Tekintsd kegyes szemeddel Lásd bűnöm miatt megsebhett, Enyhitsd tüzét Kinom szenyvedésével. Szemem nem szűnik sirástűl Szivem jaj túl Mig kegyelmedben jutok. Azért édes Idvezitó'm Jó segitőm Ha jutok szent öledben : Példa vagyok meg-téröknek Jót kéró'knek Mert én Lelkem el alélt Mikoron el térek tűlle Hozzád űze Szerelmed meg sebhedett. Ne utálly ne vess el tűled Mert belüled Foly örök élet vize Ugy hogy én bűnös Lelkemnek Sebeimnek Légyen gyógyitó íre. Amen. Az említettem, XVIII. század közepén írt ének, ím itt következik: Cantiuncula é Compede morbis dirissimis soluto. Cum ad Vitám revocasset Omnipotens Deus hujus Libri possessorem • et ferme ex sepulchro extullisset, gratias suo hic agebat Deo. Nota: Mint az szép hives patakra. Ditsird Lelkem Istenedet Magasztald Teremtó'det, Álgyad hivséges Uradat Imádjad meg váltódat, Mert az halál markábúl Megmentett hatalmából, Jó vóltát reád terjeszté, Kegyelmét bó'ven rád önté. Mert mikor gondoltad volna Halál jutalmad volna, A bűnért a nyomorúság, Rád jöve kemény rabság, Melyben majd el tsüggedél Sőt halálhoz készűlél, Nem is vala már reménség Hogy találtatnék még mentség. Már bűnöd setét fellége Fejed szintén bé fedte Ki nem hagya súgározni Nap fént szivedre jőni, De a kegyelem szellő Irgalomi keszkenő Bűnöd fellegét el verte Ortzádrúl könyved törlötte. Mert nem nézvén bűneidet S el avúlt tetemidet Fel oldozott fájdalmidbúl, Szabadi tván békóbúl Hogy ditsirjed szent nevét, Hirdessed nagy kegyelmét Hogy téged életre hoza Maga kedvében juttata. E világ fiai közül Kivéve seregébűi, Hogy lennél ő követője Népének térítője Ne titkolnád giráját, Sőt legeltetnéd nyájját, Vezérlenéd a jó útra Hogy soha ne jajra. Add meg hát lelkem adódat, Meg alázván magadat, Tarts szives penitentiát Kérd bűnöd botsánattyát, Hogy amaz Nagy Pásztortúl Az Úr Jézus Christustúl, Drága vigasztalást halhass, Véle örökké vigadhass. Amen. Bemutattuk e vallásos darabokat, mint szép emlékeit az odaadó kegyességnek. A protestáns egyház, mint újonnan szervezkedő testület, az egyházi érzelemköltészet terén is ujat akart teremteni, s minél elébb elvetette a régi katholikus ének készletet, melyre alakulása korában egyenesen utalva volt. S teremtett is, termelt, sokat, igen sokat, mert az igazi mélyen érző vallásos kedély nem szorul kölcsönzésre : szíve rejtekéből hozza az fel a szívhez szóló dallamok és rhytniusok gyöngyeit. A hívő lélek fölemelkedik Istenéhez,