Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-06-10 / 23. szám

delmeiben megtartottunk annak az eddiginél lelkesebb gondozása, hogy régi hitelünket ismét visszanyerjük, s a nálunk hátrább állóknak egyszerű józan keresztyénségünkben jó példát mutatva, őket a keresztyén hit és meggyőződés nagyobb szabadságának s jóltevőségének ez által megnyerhessük. A protestantismusnak, ha hivatását beakarja tölteni, szüksége van a még sok részben elfogult keresztyén testvérek, a más egyházhoz tartozók rokonszenvére, melyet nem az alapok elhányásával kell és lehet megszerezni. Nem az alapot feszegetni, s egymást kárhoztatni, hanem tenni valódi hittel lelkesült buzgalommal, használni minél többet, használni magunknak a szeretethez megtért lelkünknek, hogy másoknak, a Jézus Krisztusnak és szellemének szolgálhassunk. Ne utánozzunk mi más protestáns nemzeteket a látatlanok s ember által fel nem foghatók tagadásában, hanem utánozzuk és működjünk az evangyéliomi igazságok s a lélek meggyőződése és szabadsága missióinak teljesítésében. A protestantismusnak minden országban, minden égtájon, különböző s mégis ugyanegy feladata volt. Szolgálni és terjeszteni Krisztus evangyéliomát az életben, viseletben, a példaadásban, a hitben és az önfeláldozásban. Nekünk magyarországi protestánsoknak is meg van munkaterünk, önfenntartásunkban, és azon kivül a mult sokszor nagy áron nyert dicsőségéből erőt meríthetünk, s a jövő győzelemért a Jézus Krisztusban vetett hit, emberbaráti szeretet s lelki szabadság hatalmával liarcolcolhatunk. Még nem értük el a célt sőt mostanság hátra, estünk. Édes Istenem, elérjük-e? Testvéreim! elhagyva a melyek hátunk mögött vannak, működjünk együttes erővel, győzzük meg egymást, hogy a gonosztól meg ne győzettessünk. Ha magunkat nem tépjük szaggatjuk is, bizony elég a küzdelem, mely reánk vár, a seb mely gyógyító balzsam után kiáltozik. Az isteni mindenhatóság egyes csodálatos tényeinek feszegetése kétségbe vonása, Krisztus istenségének s a szentháromság egy örök Istennel való olyanforma elbánásnak, mint a szabolcsi prot. egylet gyűléséről kérdezősködőnek mondta, hogy „letettük már az öreg Istent meg a Krisztust, csak a szentlélek állja még, azzal is elbánunk." Kérlek atyámfiai az elbánásnak hagyjunk békét. Mondjuk inkább : Uram csudálatesok a te dolgaid, elég nekünk a te kegyelmed mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztus állal. Felsőbánya, 1877. junius 3. CZELDER MÁRTON. Hogy t. Cz. urat megnyugtassuk, rajta voltunk, hogy jóakaratú cikke közöltessék, sőt cikkének utolsó pár pontját mi is aláírjuk, hirdetjük is az abban foglalt eszméket régebb idők óta. Hirdetjük : hogy ne marcangoljuk, ne rágalmazzuk egymást, van elég tenni való, van elég gabona az aratásra ; engedjük, hogy kiki az ő Urának maga álljon vagy maga essék, és ha eltérők is nézeteink, de azért az evangyeliomon, mint közös alapon állókat, tekintsük egyaránt testvéreinkkül. Ezeket hirdettük és hirdetni fogjuk, ebben vele kezet fogunk, de polemikus érvei, jobban mondva ügyes elsiklásai s az eszmék összekeverése ellenében kérjük újra múltkori válaszunk figyelembe vételére. FARKAS JÓZSEF. ISKOLAÜGY. Az ez idö szerini legnagyobb szellemi szédelgés ! Motto: »Szolgáljon a latin nyelv ezután is a férfiúi tömött szólás és Írásmód példájául, s legyen mindenekfölött halhatatlan remekei által buzditója nemzetünknek római honszeretetre, római nagylelkűségre, római nagyságra !" Gr. Széchényi István (Folytatás.) Szó a mi szó, de annyi igaz, hogy ha 8 éven át, ennyi tömérdek idő és munka árán, oly eredményt birunk mutatni, hogy még a legjobbak sem tudják gondolataikat egy-két rövid sententiában nem „stylo Ciceroniano" de még csak hibátlanul sem visszaadni a nélkül, hogy jobbról balról ne pofozzák a szegény grammatikát; akkor urak, joggal mondhatják : hogy ez a legnagyobb legbotrányoj sabb szellemi szédelgés, a mi ez idő szerént a tudomány terén történhetik ! Alaki tökély, eszmei fönség : ez terra ineognita, a melyről sejtelmök sincs ! No ez már legalább őszinte beszéd, fogják nevetve mondani a realisták, s mind azon practikusok, a kik a dolgoknak mind azt a részét szeretik és választják, melyeknek jól megmarkolható fogó végök van. De csak lassan a testtel ! „Wer zu letzt lacht, lacht am besten." Olyan nagyon rá vagytok a portékátokkal ? ! ugyan lássuk csak azt a medvét! Mi már bemutattuk a magunkét : olyan hitvány biz az, mint a hét sovány esztendő i s bár mennyire szégyeneljük is a dolgot, nem tehetünk róla, nem is mentünk hűhóval a vadászatra. De hát hogy is volna jobb, hogyan lehetne valamicske hús ezen a mi szegény mackónkon, mikor folyvást haj tó vadászatot tart reá az élet ? S a mennyi néppel és cselédséggel csak rendelkeznek a család, a társadalom, az idő és korszellem, valamennyit haj tónak rendel! Sőt ha széjjel nézünk köztök, afféle felületes reálistikus irányú pseudo collegákra is bukkanunk, a kik felkötvén a vezér I kolompot, ugyancsak amimálják a hajtókat, uszítják az ebeket, hogy nyomában maradjanak a szegény félig alélt, hogy ne mondjuk már-már egészen holt macskának! Hiszen nyílt titok, hogy némely obscurus collega, úgy dolgozik e részben philologus collegájának kezére, hogy a fiúk előtt folyvást azt prédikálja : „minek az a latin és görög nyelv?" aztán satyrice sőt kacagva utal és muta-