Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-06-10 / 23. szám

nem osztom, nem kell abból engemet kiutasítani, magam, tói kimegyek, ha úgy tetszik elszakadok. Ez válaszom az „útlevéladásra* nézve. A mi F. úr azon tételét illeti, hogy az én nyilatkozatom sem egyezik meg a helv. hitvallástételekkel, s én sem vagyok eonfessionálista, ott állok a hol tisztelt atyámfiai: erre azt mondom, hogy igen, a helv. hitvallástétel mindenik betűjét kifejezését én sem osztom, s annak a szt. Írásból kiigazítására, ha mindjárt az a Kálvin meghatározása ellen történnék is, szívesen segédkezem; de azt a mi abban Isten, Krisztus, a váltság munkája, erény, jutalmazás, halhatatlanság, örökéletre vonatkozik, szóval a sarktételeket teljesen osztom, s ha megtámadta -tik, tőlem telhető csekély erőmmel, utolsó lehelletig védelmezem. A szent írásra nézve a helv. hitvallás azon tételét, hogy „az egész szent irás istennek valóságos és tulajdon beszéde", képletes kifejezésnek tartom, s úgy értelmezem, hogy a teljes szent irás Istentől ihlettetett; Istennek akaratát, az emberek iránti végetlen szerelmét, példaadását szóval örök tökélyeit fejezi ki. Legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei atyátok. Ez értelmezés nem hoz engem ellentétbe a hitvallással, melyet nekem magyarázni —nem meghamisítani — jogom van, s mely engem meg nem kötözhet. Mert mi értelme s jövője volna a protestantismusnak, ha a lelkészek, kik az irás magyarázására s az által a lelkek istennel való békéjének Őrzésére hivatvák, a betűkhöz tapadva maradnának. Ily betűhöz ragaszkodó merev confessionalismusnak én nem vagyok követője, s azt hiszem, igen kevés lelkész van a magyar prot. egyházban, a ki ezzel dicsekedhetnék. Mint mult levelemben jeleztem tisztelt atyámfiainak, a K.-féle nézetek osztói- és terjesztőinek azon eljárását, mely szerint a biblia vagy hitvallás tétel egyes helyeinek betűinek hívesét az egészszel azonosítják; nem helyeselhetem. Más protestáns országokban hogy vannak, mit tesznek ? az az ő dolguk, én csak magunkról beszélek. A magyar protestáns ember, a hit dolgaira nézve, soha sem volt elfogult vagy betűimádó, s bár mennyire tisztelje a hitvallásokat, mint az ősök azon időbeli bibliai felfogásának kinyomatát, nem a betűt nézi, hanem a lelket, Istent a mindenhatót, Krisztust a megváltót, szentlelket mint megszentelőt. Igy van ez a bibliában és mi megnyugszunk benne, hisszük és imádjuk a szentháromság egy örök Istent. Ezen hitünk épen nem zárja ki a szabad gondolkozást, s azon jogot, hogy mi a bibliának egyes kifejezését vagy történelmi példázolatát, elbeszélését, a menynyiben azok Isten mindenhatóságaval s Krisztus váltság művével, szóval a biblia alapjával nincsenek elválaszthatatlan összeköttetésben, vagy egyszerűen mellőzzük, vagy pedig az ész által felfoghatólag legalább megközelítőleg magyarázzuk. Nem látunk és nem keresünk ott titkot és csudát, a hol abból erkölcsi tanulságot nem vonhatunk. Bálám szamara, balta úszás, disznókba űzött ördögök ott lehetnek felőlünk a bibliában, a mi hitünk | alapját nem képezik, diesőségét el nem homályosítják Mert a logikai következtetés a hit dolgaira nézve nem alkalmazható. Az, hogy a ki a Bálám szamarának emberi nyelven szóihatását meg nem történhetőnek itéli, s a bibliának minden tételét szó szerint Isten valóságos beszédének nem tartja, szintén szakított a bibliai hit- és confessiókkal, sat. meg nem érthetem s tájékozatlanságra vezető következtetésnek állitom. Az ugy nevezett modern irány, mely a hit dolgait, történelmét, Krisztusát az észszerűség sőt tapasztalatiság szempontjából érdemlegesíti, bármennyire igyekezzék igazolni magát Krisztus szellemével, de eljárása egyenesen a keresztyén vallás alapja ellen van intézve. Hiszi a Krisztust a ki megfeszíttetett, de hogy fel is támadt volna, mint egy társunk szemünkbe monda, a ki azt is hiszi: az már bolond ember. Kivá'asztja a bibliából a legparadoxonabb tételeket, és felkilát: ime ez a keresztyénség szent könyve a biblia, ítélje meg bárki is, okos ember-é £IZ j ti ki ilyeneket tartalmazó könyvet még a mai korban is isteni hitelességűnek elismer ? És ezen eljárással több kárt tesz a mai keresztyénségnek, mint a pogány bölcsészet tett amaz első kornak. Mert bár jóhiszemű törekvését méltánylóm, s az álom- és tespedésből felriasztó hatását érdeméül ismerem, de nem akarva is a hitetlenség felé terel, az anyagelvüség kezére játszik; s a keresztyénség eszményképeit gyermekségeknek sat. állítván, nem csak az egyház, de a keresztyén léleknek is szivhite vallása ellen folytat harcot, melynek veszteségeit semmi sem pótolhatandja ! Ezen modern irány miveletét és szolgálatát őszintén szólva károsnak tartom a magyar protestáns egyházra nézve. A mi bajunk forrása nem a vallástételek s bibliai megfoghatatlanságok, hanem a kezünk- és lelkünkben levő adományok hideg, hogy ne mondjam álmos kezelése s ezen hiányokat egyik vagy másik nevezettel, állásponttal fedezni akarás, hogy a közbeszéd szerint; „tessék-lássék." Valóban, ítéletre méltónak tartottam mindkét irány embereit, midőn láttam, hogy a hol csak hozzá férhetnek, egymást ütéssel, szúrással bántalmazzák, s a dolgok érdemleges bírálata helyett a személyekkel vesződnek. Azt juttatja ez eszünkbe, midőn gyilkos kiabálja a gyilkost! Hagyjuk a személyeket s tiszteljük ne csak szóval hanem a valóságban a keresztyénség alaptanait, s higyjük a Jézus Krisztust, a ki nem csak megfeszíttetett de fel is támadt, a kiben való hit nélkül az ő szellemének emlegetése merő képmutatás. A magyar protestántismusnak nem lehet célja, a keresztyén vallás positivumainak megdöntése, hanem sokkal inkább az evangyéliomi alapon a keresztyén világnézetnek, helyesebben a vallásbeli meggyőződés és szabadságnak győzelem vívása. Tekintsünk szét magunk körül, magyar protestánsok ! mi feladat vár reánk ? Én azt hiszem az alapon tovább építés, a mit bírunk s századok keserves küz-