Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-05-20 / 20. szám

édes anya még torzszülöttét is szereti s a piaci bántalmazás- és gúnytól vérével is kész védeni. Nem is szólaltunk volna fel e tárgyban, ha cikkében nem állítja vala, hogy a dunántúli kerület káplánai — Barakonyi kivételével — valamennyien helyeslik a kápláni sorrendet." Ez nagy Önámitás vagy az igazsággal meg nem egyező tényferdités. Mielőtt azonban ehez szólnánk, lássuk e cikket közelebbről. „A prot. egyház öncélú s nem jogi, hanem erkölcsi intézmény." Ezen elvből született hát vál, szabályzatunk. Bátorkodunk kérdeni: vájjon az erkölcsi intézmény nélkülözheti-e a jogalapot ? Kénye-kedve szerint bánhatik-é tagjaival csupa „önc ólból ?-í

Hiszen ez a legsötétebb hierarchismusra vezetne ! A választó képességet nem érintve, lássuk a választhatóságot. E becses lapok olvasói ismerik, már az ominosus 4. §-t. a) Választható minden rendes lelkész, b) Minden felavatott segéd vagy h.-l e 1 k é s z. Dehogy választható minden segéd- vagy helyettes lelkész ! Hiszen alólirottak ezen szabályzat érvényre emelése előtt már felszentelt segédek voltunk, — akkor választhatók — és most nem. A főt. egyházkerület letörölte fejünkről a szent kenetet egy időre. Vagy hát ez nem visszaható ereje a törvénynek? . . Jaj 1 de nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy „az egyház nem jogi, hanem erkölcsi intézmény" ad majorem Dei glóriám. A mi általában a sorrendet illeti : nagyon téved ön, ha annak oly erőt tulajdonit, hogy »a theol. pályának az fogja jövőben szolgáltatni a contingenst; ellenkezőleg elriasztja a fiatal embereket attól ! E sorrendes szabályzat nem a szerényebb, egyháziasb jellemű, magukat lelkészi pályára „áldozott" ifjak^-nak nyújt garantiát, hanem — sit venia verbo — a rostaaljának; mert bele kell, hogy kerüljön a sorba s elveszi a jobb falatot az utána következő, talán nálánál minden tekintetben magasabban álló, érdemesebb egyéntől — csak azért, mert egy nappal előbb rukkolt be. És hányszor megtörténhetik, hogy az első káplán — bármi oknál fogva — nem kell egy egyháznak sem. Ilyenkor, mint megvihatlan bástya, áll az utána következők előtt. Igaz, hogy ha őt nem választják, választnak rendes lelkészt, kinek helye üres marad ; úgy de, hányszor ismétlődhetik ez eset ? az első káplán még se jutott be. E circulus vitiosus elhuzódhatik pár évig, hozzájárulván a 800 frt. minimum, mely miatt kisebb egyházaink betöltetlen állanak. Jaj! de igaz, hogy a mennyei atya „egyenlően felhozza napját mind a jókra, mind ..." Hol van csak egy is, mely e szabályzatban a készültséget vagy tehetséget méltatná ? ! . . . Jaj ! de igaz, hogy az egyházkerület „a káplánok közt egyenlő osztalékot kíván!" A szabadválasztás előtti gradualis promótió sokkal méltányosabb volt; mert legalább választhatónak mondta a helybeli kitűnő és jeles osztályzatú káplánokat. A sorrend mikénti megállapításának mértéke, a belépési időtől számítva, a theologiai és exmissionális osztályzatok minősége. Hátha az egyszerre belépettek közt mind ezek egyenlők : mi történik akkor ? Erről a szabályzat nem emlékezik ; nem említi a kerületi vizsga osztályzatát, mely épen fakultálja az egyént a szent hivatalra. A mi a kánonra való hivatkozást illeti: midőn a főt. egyházkerület a szabadválasztást kimondta, kánonellenes tettet követett el ön szerint, mert akkor semmiféle sorrend nem volt, és itt az ön „logikai következtetése" nagyot botlik. E szabályzat létrehozásának egyik fő indító oka az elharapódzott korteskedés volt. Ezen erkölcsi mocsárból kiemelni a káplánokat lett hivatva e szabályzat; mert „ezen intézkedés nélkül a s. lelkészek arra utal rák, hogy a jellemrontó korteskedés eszközeivel minden kínálkozó alkalmat üstökön ragadjanak existentiájuk biztosítására." Söpörjünk egy kicsit a magunk háza előtt is; mert ott is van ám szemét szépecskén ! Megengedjük, hogy történtek visszaélések a káplánok részéről ; de tudjuk azt is, hogy a rendes lelkész urak sokkal ellenorizetlenebbül működtek e téren! A káplán legfeljebb szép szóval korteskedhetett; a lelkész urak pedig. . . Példákkal is tudnánk illustrálni. Most már melyik a nagyobb bűn ? Segit-e e bajon az uj szabályzat ? Néhány káplánt kirekeszt a sorompóból, hogy a bentmaradt lelkészek maguk között kényelmesebben küzdhessenek. Ámde az uj vál. szabályban „nem akartak a lelkészek magoknak privilégiumot a s. lelkészek felett, mit igazol azon körülmény, hogy a sorrend szerint következő s. lelkész ugy választható mint minden rendes lelkész". O mily keresztyéni önzetlenség ! Ezt nagy kegyelmesen megengedte. Hiszen, ha még a sorrendben első káplán se volna választható : abból már csakugyan logice követ keznék, hogy míg a dunántuli e.-kerületben élő rendes lelkész van, addig káplán nem választható, és igy mi csak a jövő század regényében lennénk papokká ! » Nehogy azonban akár a gyülekezeten, akár a választható első h. lelkészen jogsérelem követtessék el, megengedi a vál. törvény, hogy más gyülekezetbe tétessék át a választási időre.® No iám ! hát mégis in e gengedi! Ismeri-e ön a t.-szecsődi ügyet? Az egész tractusban csak egy káplán volt, Szecsőd üresedésbe jővén, a helyben már 5 évig szolgált káplán és az elöljáróság kérték az egyházkormány elnökét, hogy a választási időtartamra rendelje valahova a káplánt, mert ők azt akarják megválasztani. Nemcsak hogy nem rendeltetett el, sőt administratori minőségben elnökileg megerősíttetett, mert ott szükség volt rá, több káplán pedig nem volt. Mi történik ?. . . A káplánt egyhangúlag megválasztják, a consistorium megsemmisíti a választást, mert „helybeli káplán nem választható," ez Ítéletet a főt. egyh.-kerület némi módosítással megerősítette ; mert talán egy kormányférfiu/ hibás eljárása miatt, compromittálva lett volna. Az uj törvény „érdeme"-ül hozza fel, hogy mostanában Somogyban mindig rendes lelkészeket választanak. Istenem, Istenem! ezen már csak mosolyogni lehet.