Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-05-20 / 20. szám

Hiszen rni is méltányoljuk „a gyakorlati élet által kiképzett és kipróbált lelkészek" érdemeit, de e mellett talán mi is megkívánhatjuk, hogy az éltető világosság ne zárassék el előlünk ; mert azt találjuk mondani nt. Körmendi úrnak, a mit Diogenes mondott Nagy Sándornak, — és midőn itt»az iskolából csak most kijött ifjú s. lelkészekkel* állitja a rendes lelkészeket hízelgő ellentétbe, nem jut eszébe, hogy ellentmondásba jött magával, mert fönnebb emliti: „a kápláni sorrend, 20 évi előkészület után, otthont, önálló munkakört biztosit annak a 30 éves férfiúnak stb. Bizony-bizony nt. úr mi már mindketten átléptük a 30 évet! Nem tudjuk, hogy ön speciális jellegének kifejlődése végett az egyház kertében, utóérésnek meddig hagyatott kinn; de mi már kezdjük érezni, mintha jogosultak lehetnénk, korunk és gyakorlatunk után, egy „igénytelen, önálló munkakörre." A vál. törvény egyéb pontjaihoz mit szóljunk? Mit szóljunk a krisztusellenes berendeléshez, hiszen a hol nem szeretnek, a port le kell saruinkról verni és ugy elmenni, hogy vissza se tekintsünk. Mit szóljunk a kerületi cordonokról ? A főt. egyházkerület a szabadválasztási törvény revisiójára kiküldött bizottságnak ezen utasitást adta: »a szabadválasztás elvének szem előtt tartásával." Ezen elvet a bizottság csak fölfelé tartotta szem előtt, a nt. és főtiszt, urak számára monopolizálta az egész kerületet. Hiszen adjuk meg az érdemnek jutalmát ; de ne ilyen uton, mert könnyen önzőknek mondhat bennünket a világ. Szóval, mi az egész választási törvényt, mint különben is nagyon hézagost és még a gyakori eshetőségekre is ki nem tekintőt, protestáus presbytereilenesnek tartjuk és nyilvánítjuk, mert a keresztyénségben gyökeredző szabadelvüséget, szabad akaratot nem csak korlátozza, de sérti is, pedig biztosithatjuk, hogy e tekintetben Barakonyi barátunkkal együtt gondolkodik és érez a dunántúli ker. káplánainak nagy többsége, s ha mégis találkoznék, ki az uj törvényt magasztalná, az bizonyára azért tenné, mert ezen, az erkölcsi vagy szellemi gyöngéket dédelgető törvény karjain remél bemehetni az igéret földére. Ennyit szükségesnek láttunk elmondani, nehogy „qui tacet, consentire videatur" ! S.ZABÓ ZSIGMOND, KOVÁCS VINCZE, r é v-k omáromi segéd lelkészek. KÜLFÖLDI EGYHÁZ És ISKOLA. Franciaországi reform, testvéreink — mint többször említettük — szenvedélyes harcot folytatnak néhány év óta egymással, annyira, hogy, mint legközelebbi gyülésezéseikből látszik, vagy egészen külön szakadnak egymástól, és két külön, egy orthodox és egy liberális felekezetet fognak képezni, vagy legalább két külön egyházkormányzatot fognak felállítani. Távolról sem kell azonban gondolni, hogy a küzdelmek összes erejüket felemésztenék, s az egyéb téren való munkálkodásukat zsibbasztaná. Sőt ugy látszik, . hogy a mily franciásan harcolnak egymás ellen a sajtó terén, s az egyházi gyűlések termeiben, ép oly hévvel, lelkesedéssel küzdenek a gyakorlati keresztyénség s a belmissio mezején, a valláserkölcsi élet, az iskolaügy felvirágoztatása, s az evangeliomnak katholikus honfitársaik közötti elterjesztése érdekében. A nimesi központi bizottság által havonkint kiadatni szokott „Bulletin de la Mission interieure Evangelíque" érdekes jelentéseket s leveleket hoz a belmissioi egylet áldásos működéséről, s J az evangeliomi szellem erősbödéséről. Mint ezen bulletinekből látható, számos buzgó belmissionárius utazza folyvást keresztül kasul Franciaország egyes vidékeit, s a hol rendes lelkészekkel ellátott református anyaegyházakra találnak, ott templomi szónoklataik vagy felolvasásaik által igyekeznek a r. lelkésznek a valláserkölcsi élet fokozásában segitségül lenni, a hol pedig csak egyes ' elszórtan levő prot. családokat leluek, ott ezek valamelyikénél házi istenitiszteletet tartanak, a mely családnál, vagy a mely szegényebb iskolában szükségesnek látják ott gyermekeket, nem ritkán katholikusokat is, megajándékozzák bibliákkal, ima-énekeskönyvekkel, vallásos tartalmú értekezésecskékkel, melyek azután legtöbbször megtermik jó gyümölcseiket. Tanúságul s lelkesítő például ide igtatunk a Bulletinek áprilisi számából egy pár levéltöredéket. Vernier ki közelebb Drőme megyében működött, igy kezdi egyik levelét: Örömtől duzzadoz keblem, midőn ezennel kimerítő tudósitást küldök önnek azon nagyszerű vallásos öszszejövetelekről s felujulásokról (reuuions,) melyek Sainte-Croix-ban febr. 26-tól március 1-jéig tartattak. Mint mindenkor, ugy most is, azt cselekedte az Ur, hogy a siker messze tul haladta reményeinket. Ezen négy nap alatt ugy tetszett mintha magának Istennek sz. lelke lebegett volna városunk felett, hogy a Megváltóhoz vezérelje a lelkeket. Templomunk 10 különböző reunio alkalmával zsúfolásig megtelt az Idvezitő szavait hallgatni vágyó tömeggel. Öröm volt látni Jézus valódi tanítványai mellett egy sorban ülni oly egyéneket, a kiket a vallásos kegyesség iránt teljesen közömböseknek vagy épen ellenséges indulatuaknak véltünk, s a kik mégis a legnagyobb figyelemmel áhitatteljes tisztelettel hallgatták az Ur egyik szolgájának ajkairól a törvény szavait. A hallgatók száma, a figyelem s a vallásos érzület folyvást növekedett. Ezen kiváló érdekeltséget nem kell gondolni, hogy talán az újság vágya avagy az idegen | prédikátorok iránti kíváncsiság szülte volna, mert hiszen a jelen volt hét lelkész közt egyedül én voltam, ki most látogattam meg először ezen gyüleketet. Hanem ide vonzotta őket a Megváltóhoz való hű ragaszkodás, a ki hathatósan éreztette minden alkalommal, hogy a kereü.'yé-