Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-05-13 / 19. szám

TI ál, az iskolából csak most kijött ifjú s. lelkészekkel szemben. Hiszen Bátorkeszi országos liirfí pomologunk is nemes gyümölcseit speciális jellegük kifejlődhetése s igy értékük megitélhetése végett, utóérésnek teszi ki : ily okszerű eljárás volt szabályzatunk fenti azon intézkedése, hogy a választó közönség megóvassék lehetőleg attól, hogy őt a fiatalság varázsa, az ifjúsághoz fűzött remények varázsa, lidérc fényként oly pocsolyába vigye, honnét nincs kigázolhatás ; más részről mintegy biztosíték nyujtassék, a küllátszat helyett béltartalommal bíró s ép azért szerény, portékáját piacra nem vivő, egy házias jellemű ifjúnak is arra, hogy az egyház az édes anya gondoskodásával őrködik jövője felett. KŐRMENDY SÁNDOR, Vége következik. r-pi A T5 /"••s /\ KÖNYVISMERTETÉS. A zsidó népről. * Észrevételek nt. Kozma J, urnák e lapok 8. száma által hozott cikkére, (Vége.) A zsidóknál tiltva volt még a nyomtató ökörnek száját is bekötni, még inkább az ételtkészitő szolgát az abból való evésben gátolni; másrészről a rómaiak önzése egy sajátságos szájkosarat talált fel a kézi malmokon őrlő rabszolgák s szolga nők számára, hogy az örlott gabonából csak egy szemet is meg ne ehessenek." * A zsidók történetét vizsgálva be kell ismernünk, hogy fogalmaik istenről, erkölcsiségről folytonosan tisztultak, hogy az ó kor népei közt nincs egy sem, mely hosszabb miut ezredéves múltnak emlékeit több erkölcsi ép erővel hordozta volna, mint a zsidó. r Es Tacitus, ki az egyptomi vagy zsidó vallási szertartást elfogadott rabszolgák s szabadosok csapatjaira, midőn vallásukért száműzetésbe vagy keresett veszélybe hajtattak, hidegen megjegyzi: „si obgravitatem coeli interissent, vile damnum;" ** azon nép élén, mely a tivornyák ban kifáradva, vagy a piacon magát eladva, ott mulatott a vadállatok karmai s a gladiatorok fegyvere alatt százanként elvérző boldogtalanok halálhörgésein, nincs jogositva ily ítélet kimondására: „ludaeorum mos absurdus sordidusque." *** Az emberi méltóságot, a lelkiismeret szentélyét nemzeti tévedései dacára is hivebben megvédte az a lenézett, öltözékében elhanyagolt zsidó, mind az Antiochusok-, mind a Caligulákkal szemben, mint Tacitus népe, mely a cirkus vad gyönyörei után ott tömjénezett egy egy Istennek megtett zsarnok szobra előtt. Nt. Kozma úr továbbá megróvja még a zsidókat nemzeti kevélységükért Nézzük mily sulylyal bír e vád, összehasonlítva a zsidókat a többi népekkel ! Az ó kor népeinek nemzeti istenei voltak, mindenik nép azt hitte magáról, hogy ő az általa imádott * Bibi. rég. 131 1. ** Annál. Lib. II, cap. 85. *** Hist. Lib. V cap. 5. istenségnek választott kegyeltje, s igy a többi nemzetek Ő nála alábbvalók. E hitből szükség-szerüleg következett mindenütt a nemzeti kevélység. Az idegent lenézte az egyptomi. Már vallásánál fogva is más népeknél feljebbvalónak hitte magát a római, s feljogosítva arra, hogy meghódítsa s kizsarolja az idegen országokat rendre. Jogot, szabadságot csak a maga számára követelt, másnak legfeljebb csak engedélyezett. Rómában volt otthon az a hatalmas nemzeti polgár-büszkeség, melyhez hasonlót a világ nem látott. Vegyük a görögöket. Ezek is nemzeti isteneikre hivatkozva, kicsinyléssel néztek a többi népekre. A mi nem görög, az barbár volt. A rabszolgaságot illetőleg még Plátó s Arístoteles is azon nézetben vannak, miszerint a barbár népek arra rendeltettek, hogy a nemes görög közülök requirálja rabszolgáit. A zsidó vallás Renánnal szólva, szinte egyike volt a világot betöltött számtalan nemzeti vallásoknak. Izrael hasonlókép ugy imádta a Jehovát, mint nemzeti Istent, kinek ő kiválasztott népe. Ezen hite, hogy ő a választott nép, megmaradt még azután is, mikor már — a fogság után — a Jehovát nem ugy tekintette többé mint egyet a többi istenek közül, hanem mint egyedüli, minden népek és országok felett uralkodó Istent. A nemzeti vallás igen természetesen itt is, mint más népnél, megszülte a nemzeti önérzetet, illetőleg büszkeséget. Különben ennek dacára is, a zsidó igen megfért bármely nemzetiség körében. Mig egy részről büszkén vallotta magát a zsidó Jehova választott népének, s szent meggyőződése volt, hogy egyedül a Jehova tisztelete boldogít, másrészről azon ősi jóslat nyomán: te benned áldatnak meg a föld minden népei, éledő lelkesedéssel, iparkodott az egy igaz isten imádásáuak terjesztésével a pogányokat is az üdv részeseivé tenni. Hittérítői buzgalma mindig nagyobb tért nyitott a Jehova ismeretének s tiszteletének. Zachariás prófétának jóslata : „megragadják minden nyelven való pogányok közül tizen is a zsidó köntösének prémit, mondván: elmegyünk veled, mert hallottuk, hogy veletek az Isten," * számtalau helyen * Zach. 8-r. 23 v.