Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-05-13 / 19. szám

szellemóriás előtt még ma is kegyeletes csudálattal áll meg az emberiség; s a vallásos tudaloiu, ezen isteni érzületforrás alig tudja hamarjában eltalálni, micsoda szavakban buzogja ki Krisztus iránti tiszteletét, imádatszerü hódolatát és háláját. Minden vallásos kebel érzi, hogy itt egy nem közönséges szabású emberrel van dolga, hanem dolga van egy oly magasztos szellemmel, ki két ezredév óta fénylik szellemvilágunk égboltozatán, ós mi földnek raboskodó emberei két ezredév alatt is, oly keveset fogtunk fel ez isteni fényáradatból. Mert, ha ismernék a nagy vallásalapító mestert, bizonyosan nem vitatkoznánk még ma is azon alkatrészek felett, melyek áldásos életét, óriás szellemét képezek : hanem tanulmányoznók azt, ami fő, ami lényeges, nagy eszméit, világboldogító elveit, azon vallási ós társadalmi örök igazságokat, melyek kijelentésével Krisztus urunk egy uj világot teremtett s oly civilizátiónak rakta le alapköveit, mely felé az emberiség még csak most kezdi megtenni az első lépéseket, midőn árva- és szeretetházakat épít, az egyházi ós polgári jogokat ós szabadságot közkincscsé tenni törekszik, a közmiveltség forrásait mindenki előtt felnyitja, mindenkire nézve hozzá férhetővé teszi. Igen az általa ledöntött világ romjai közül fényesen hódító alakban kelt ki az ő szelleme, s az, a ki az ő sirja felett ezen szavakat mondá: „Nincsen itt, hanem feltámadott", nem más volt, mint az emberiségnek, a világ -töiténelemnek géniusza. Ismétlem, én vészemről cseppet sem csudálkozom a felett, hogy a Krisztus élete, istensége, magasztos személyisége még ma is vita s komoly érdeklődés tárgyát képezi a kereszlyén theologok között. Az ily viták, s vallásos komoly meggyőződés szülte eszmecserék csak tisztázhatják a nézeteket s egy emelkedettebb megtisztult komoly vallásos hangulatnak lehetnek előidézői s megérielői. Hanem egy az, a mi felett csudálkoznom kell, hogy tudniillik e viták, véleménykülönbségek, eszmecserék még 111 a is oly heves forrongó izgalmakat képesek felverni a kedélyekben, mint hajdanta a sötét századokban, mikor máglyákkal s hóhérbárdokkal akarák elnémítani, hatástalanokká tenni az eszmék lángkeblü bajnokait. De ma már, a felvilágosultabb korban, miért e lázas ingerültség, miért e forrongó izgalom, valahányszor egy-egy vallástani kérdés megpendittetik ? íme, a keresztyén világ államai nem akarják többé, hogy a jog ós szabadság csak puszta szó legyen, közigazgatási rendszerüket, jogi intézményeiket, s az összes kormánygépezetet a miniszteri felelősség alapján úgy igyekeznek átalakítani, hogy a jog ós szabadság a haza minden polgárára nézve élvezhető, biztosított, hozzáférhető legyen; az állam életébe vágó kérdéseket országos ülésekben, sajtóban szabadon vitatják meg, s azt tanítja a tapasztalás, hogy a szabad szó, a szabad gondo'at- s véleménynyilvánítás csak fokozza a társadalmi közszellemet, érleli az eszméket s még a legzajongóbb pártküzdelmek is a polgári közélet légkörére csak tisztitólag hatnak. Az a mi az országok és államok életében áldást hozó, csak az egyházi életre alkalmazva lenne káros, pusztító, veszedelmes ! ? Mi bizony ebben, megbocsássanak kegyes testvéreink, egy kissé kételkedünk. Hanem azt már igazán szánandó, s komolyan mulatságos dolognak tartanók, ha a parlamenti pártok közül akármelyik, igy szólana a másiknak: ti menjetek ki az országházból, s ne egyétek azon auyának kenyerét, a kit, ugy látszik, szerettek ugyan ti is, de hát mi has/na, ha velünk még sem vagytok egy nézeten, véleményen. Ilyen formán veszszük ós Ítéljük meg kegyes testvéreink eljárását is irányunkban, midőn bennünket, csupa testvéri szeretetből, karon fogva akarnak egyházunkból kivezetni, melyet mi is oly lángoló hévvel szeretünk mint ők, melynek jóléte, fénye, hatalma, virágzása, jogai, önkormányzata felett oly aggódó gonddal őrködünk épen mint ők. Legyen béke köztünk kegyes testvérek, szeressük Jézusunkat ne pusztán ajkainkkal, ne pusztán a hitágazatok betűivel, hanem életünkkel és minden tetteinkkel ; szeressük azon valódi, igaz, magasztos szeretettel, melynek a Grolgotha vérbiráiórt is vala imádsága, mely átok, gyűlölség villámait senki ellen nem szórta soha. A mi keblünket végtelen fájdalommal érinté azon hideg cynicus hang, melylyel György Endre a Krisztus isten vagy isteni voltáról, ama nevezetes cikkében megemlékezett, ós ugy emlékezett meg, mintha az egyház csak bizonyos rendszabályok, institutiók összege, végrehajtója, letéteményese volna; institutiókó, melyek által atyáink bölcsesége felemelte a kálvinista parasztot (sic) az önkormányzat eszmeköri magaslatára. Legyenek meggyőződve, hasonló elvű s gondolkodású férfiaink akár egyháziak akár világiak, arról, hogy biz azok az institutiók egy magokban igen gyenge védvárak lettek volna az idők ostromai ellen, Krisztusnak és az evangyeliomnak ama világóltető lelke nélkül, 37*