Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-01-14 / 2. szám

gyen egy akol és egy pásztor, legyen mennyország, Istennek országa e földön ! " Hiszen hány millió ajak rebegi el benső buzgósággal az Ur imát ma, s azért holnap nem ismét igy kell-é imádkoznunk : „Atyánk, jöjjön el országod, add meg kenyerünket, bocsásd meg vétkeinket, s ne vigy kísértetbe minket ..." Ha 10 év alatt csak egy pap 550 prédikációt mondott — sok szépet és jót, mondjon ezután még többet, szebbet és jobbat. Ha új tárgyat nem talál — a mi talán már nincs is — vegye elő a régieket, mind meg vannak ; új alakban új embereknek használhatók ma is ... . Ezen gondolatokat keltette lelkemben a fentjelzett egyházi beszédtár s annak elgondolása, hogy mennyi van már ilyen és még mennyi fog s hánynak kell is felsarjadzani magyar egyházi irodalmunknak különben kopár mezején ? ! Hja, mert az igehirdetés, a prédikálás, hit és erkölcsi életünknek mindennapi nélkülözh etlen kenyere és itala, de meg ez a kenyér is leg bővebben s legkönnyebben terem s ez az ital a leggazdagabb forrásból merithető. A mi prot. papjaink, körülményeiknél fogva, átalában nem lehetnek szobatudósok, legkevésbé pedig mai napság, midőn a modern élet elodázhatlan igényei antik vocatoraink sovány jövedelméből nem fedezhetők, s igy a hitélet elméleti buvárlataival nem szárnyalhatunk fel a magasba, szárnyaink a mindennapi élet rögös talajához vannak kötve. — Mi szántunk vetünk, csakúgy mint hallgatóink s nagyrészt nehéz munkával szerezzük be mindennapi kenyerünket; népünk között forogva, velük együtt munkálkodunk, s e közben a mi üdvöset és boldogítót találunk : annak megőrzését vasárnaponként ugyanazon népnek prédikáljuk s az igével megszenteljük ; a hol pedig az örök igaz, örök jó és örök szép körül hiányokat észlelünk : azoknak keresésére, ugyancsak az ige hatalmával, sürgetünk, buzdítunk és intünk mindeneket. De épen azért, mert magyar prot. papjaink oly közvetlen közelébe — közé jutottak a vezényletökre bízott népnek s arain denn api életnek : prédikációik is nagyon elütnek minden más nemzetbeli papság prédikációitól. Gyakorlatiak — népszerűbbek ! A Schwarz, Caird s több külföldi nagy papok egyházi beszédei tanulságosak és hasznosak lehetnek nekünk is az olvasgatásra, de használhatlanok az elmondásra, sőt még a leginkább felkapott Ahlfeld és Gerok-félék is. A hittételek sötét mélységein vagy a fílosofia szédítő magaslatain járó prédikációk rendesen a legmélyebb buzgóságra, édes álomra ringatják a mi templomi népünket, s ma már papjainkról is ritkán hallhatók, leginkább csak azon ifjabb kezdőktől, kik a hazai vagy épen a külföldi akadémiát elhagyva, a dogmatika és vallásbölcsészet ködfátyola alól a nagy élet világosságára még nem juthattak el. De mivel a jelen kor csakugyan mindenben gyorsan halad, változik : feltűnően változnak a mi egyházi beszédeink is. Ha a jelszó;

nemes értelemben, „modern," az örök ige hirdetésének is annak kell lennie. Nem sallang, nem léha beszéd tehát, a szükség parancsolja, ha a nyomda alá bocsátott egyházi beszédek ma már imigyen is jeleztettnek: .itt-ott szokatlan modorral s eszmékkel fog a t. közönség találkozni e be szédekben ...nem kerestem nyomokat, melyekbe hágjak . . vagy pedig így: „ezen beszédek némelyik egészen a falusi élet földjében termett . . . igyekeztem, próbáltam, ha néhánynak e beszédek közül kissé kedvel tető alakot, általánosabb irodalmi érdekességet vagy értéket . . . adhatnék." És én sietek kijelenteni, hogy mindezt nem helytelenítem, sőt helyeslem, nemes igyekezetnek, a kor szükségletei fölismerésének s az egyetemes fejlődés haladás szinvona^ra törekvésnek tekintem ! Igen jól mondja Kovács Ödön, („Egyh és isk. szemle" 1877. 1-ső sz.) hogy „az egyházi beszéd szerkesztésének és kidolgozásának alaki törvényeit a homletika immár a legnagyobb tökélyig kiművelte; úgyde megfelelő tartalom nélkül a legtökéletesebb alakítású prédikáció is élettelen és hatástalan — üres szóhalmaz." Azaz : zengő érez, pengő czimbalom a legszebb s legmesteribb alkatású predikátió is, ha nincs benne erő a hit és erkölcsi élet táplálására. Olvashatunk s itt-ott halhatunk ma is művészileg alakított prédikációt, — akáresak egy Heubner vagy Reinhard disponálta volna — a liomil etika minden kigondolható fortélyai mesterileg domborulnak ki ; de mig gondolatid a művészi alkotáson elbolyongnak: szived s lelked érintetlenül, hidegen marad. A sziv és lélek közvetlen közelébe jutni, azt felmelegíteni nem homiletikai keresettséggel, hanem a sziv és lélek természetes hangján lehet. Igy prédikált Jézus és az apostolok ! Népszerűen, nem az alakítás keresettségével, hanem az i g e melegével. Volt ido, midőn az igehirdetés művészete abban kulminált, hogy a jámbor templomi hallgató, elhagyva a buzgóság házát, kegyeletes ámúlattal valóban mondhatá : „bizony oly szépen prédikált tiszteletes uram, hogy meg sem értettem!" S 8

talán épen ezen idő szakban domborodott ki legmagasabb tökélyéig a theologiai tudományok azon ága, melyet Jézus beszédeiben s az apostolok igehirdetésiben híjába keresünk : a homiletika. Kovács Ödön felvetette a kérdést: miről s hogyan prédikáljunk ? Tanulságos fejtegetéseinek végeredménye úgyhiszem — nem lehet más, mint az, hogy prédikáljuk az evangyeliumot; úgy amint azt maga Jézus és apostolai prédikálták: egyszerűen, a szó legnemesebb értelmében, népszerűen, de világért sem póriasan ! S hogy ez az igaz, ez a szükséges, mutatja az is, hogy legtöbb újabb egyházi beszéd a „népszerű" ciminel keres kelendőséget. Hogy azonban a népszerűségnek is meg vannak saját elengedhetlen homiletikai kellékei, határai, azt a hirdetendő ige örökszépsége és méltósága maga is követeli. Ugytudom, a Margócsy által szerkesztett prot. „Egyházi beszédtár. I-—IV. kötete is szép kelendőségnek ör-