Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-03-25 / 12. szám

minden igazság felismerése Istentől ered, hogy sötétség lenne az emberi lelkekben, ha Isten magát ezek előtt fel nem tárná, meg nem ismertetné. Isten beszélt Ábrahámmal, Isten a keleti bölcseknek valamint általában minden kegyes embereknek utasításokat adott, kit egygyel, kit mással megbízott; ő beszél hozzánk is. Ezen tételt az egyháznak nyomatékosan kell hirdetni, kell hogy annak minden irányban a lelkekre való hatását eszközölje, kell hogy törekedjék az egyház az emberek benső füleit megnyitni, hogy ezek a külömbféle isteni beszédeket befogadják. Óvakodjék azomban az egyház e felől fogalmi meghatározást (határok közé való zárást, tehát megszorítást) adni, s azt akár vastag érzéki értelemben, akár abstract fogalom alakjában előterjeszteni. Ugy egyik, mint másik esetben az egyháztagok akadályozva lennének abban, hogy az egyház hitvallását kész szívvel aláírják. Ha a hivők mindannyian hitökben örvendenek és dicsekesznek, hogy Istennek beszéde hallatszik e világon, hagyassók kinek kinek szabadon, hogy ő Istennek ezen beszédét ha tetszik emberies párbeszéd alakjában, vagy álomszerű kijelentésben, égből alá hallatszó hangokban, avagy az isteni szellemnek az emberi szellemre gyakorolt móly bensőies hatásában ismerje fel, Egy másik eredeti hittótelt a Rómaiakhoz írt levél 6-dik fejezetének végén olvasunk, hol ez mondatik: „Istennek ajándéka az örök élet a mi Urunk Jézus Krisztusban." Ezen tételnek vallásos jelentése ez: A valódi keresztyén ember tapasztalja, hogy benne egy isteni élet keletkezett, mely a mulandóságnak nem eshetik zsákmányául, tapasztalja, hogy ezen képzelhető legfőbb kincsünk Istennek ajándoka, s hogy ezen örök élet szivünknek a Jézus Krisztussal való közösségétől elválaszthatatlan. Mily nagyszerű igazságok ezek! Mily realitások! Mily fontos feladata az egyháznak, hogy ezen igazságot a sok bajuk között hányatott embernek lelkébe becsepegtesse, meggyökereztesse ! Igen ! ez a feladata az egyháznak, nem pedig, hogy az örök élet defínitióját adja. A legtöbb ember már úgy fogja ezt képzelni, mint a halál után következő, többé vagy kevésbbé — néha nagyon is órzókiesen — kiszínezett életet. És e hitökben miért zavarnók meg őket, mindössze is óvni kell őket e túlvilági életnek nagyon is érzókies kíszinezésétől. Ha azonban némelyek magasabb bölcsészeti műveltség által oda fejlődtek, hogy előttük az örökkévalóság az időszerintinek negálásában, jobban mondva, legyőzésében tűnik fel, s ebből folyó lag ők az örökkévalóságot sehogy sem tudják a halál után következő időszerű életnek képzelni: miért gátolnók ezeket, hogy tisztább fogalomképzésük miatt ne vallhassák az egész keresztyénséggel együtt az örök életről felállított hitcikket? Pedig meggátoltatnának, ha ezen vallásos tételt „hiszem az örök életet", mely tétel a szellemi műveltség külömböző fokozatain állókra nézve lehetővé teszi a külömböző felfogásokat, igy alakitanók át: „hiszem a halál után következő életet." Mondanom sem kell, hogy ezen itt előadott nézeteim határozott ellentótben vannak az e lapok hasábjain nem rég közrebocsátott azon nézetekkel» melyek szerint egy hitvallás felállításának lehetősége a tudománytól tétetik függővé, ós annak oka, hogy korunkban miért nem készül uj hitvallás, abban kerestetik, hogy a természettudományok terén még nincsenek az ujabb nézetek teljesen kifejlődve ós megállapítva. En ennek okát nem a tudományban, hanem a vallási teremtő képesség és erély hiányában keresem. Szerintem a jövő hitvallásának a tudomány| tói teljesen függetlennek kell lenni. Tiszta hittételeket ! kell ennek tartalmazni, kerülve minden tudományos meghatározást, ós kell, hogy a vallásos nyelv helyes megértéséhez képest engedjen a hitvallás a külömböző felfogások számára egészen szabad tért. Csak ekkor lópendünk az egyhá/i béke ösvényére. Ha ellenben továbbra is a fogalomhasogató hittudomány terén maradunk, a következmény nem lehet más, mint a mi mindig is volt, tudniillik a vallási és egyházi egyesülés helyett, a hova tovább növekedő szakadás, mely a keresztyénsóget a szellemi műveltség külömböző s az idővel együtt folyvást szaporodó fokozatainak megfelelőleg, egyes felekezetecskókre szag gatja szét. Nem kétlem, hogy az igazhitűség, épen mivel ezen felfogás által legbensőbb lényegében érzi magát megtámadtatva, azt fogja s azt kell neki hirdetni, hogy ime a liberális theologia ismeretes kétszínű játéka most már nem titokban űzetik, de az mint elv nyíltan hirdettetik. A jövő azonban meg fogja mutatni, miszerint csak ezen az úton jutunk el oda, hogy tisztán kifejezhessük azt: quod semper quod ubique, quod ab omnibus creditum est. FARKAS JÓZSEF.